Az ember félve nyul az evezés kérdéséhez, soha nem tudván, kinek az érzékenységit sérti meg kritikájával. A leghalkabb erős szó, a legkisebb véletlen, vagy pláne csak látszólagos igazságtalanság sokkal sulyosabban esik a sprotüzők mérlegébe itt, mint bárhol másutt. A többi sportban ütni lehet; sőt kiméletlenül kell vagdosódni, ha a hibákon javíttatni akarunk.

Azok az idegek edzve vannak hozzá és sokat nem vesznek zokon. Az evezősöknél minden csekélység megárt. Nem törődnénk vele, ha a kötelességeinket a kiméletlen szó által látnók teljesítve. De attól kell félnünk, hogy tullőnénk a célon, az érzékenyeket elkedvetlenítenők; s annak a sport vallaná kárát.

Ők maguk is maguk között csiszoltabb elbánást igényelnek, ők még azt tartják, hogy a valóságos amatőr ténykedése kiméletes kritikára jogosult, megvárhatják hát azt a sajtótól is. És a míg nem csattognak náluk is a vidám pofonok, nem szárnyalnak fennen a becsületbe taposó vádak, a mig – hogy ugy mondjuk – uri sliff honol az evezés berkeiben, addig tisztelnünk kell ezt a hangot.

Annál inkább könnyű ezt tennünk most, mert a két napos regatta világosan rányomta az evezésre is a fokozatos haladás bélyegét, s ami panaszok vannak, azok is inkább a pénztelenség, semmint a tehetetlenség következményei. Ez a szövetség az, amelyik talán leginkább a tagjai jóvoltára van utalva. Itt adakozott a sport rendezéséhez eddig legkevésbbé a publikum, mindent pedig az amugy is megterhelt evezősök zsebétől várni nem lehet.

Sajnos ugyan, hogy a rendezés vontatott, de ha csak egy szivességi motorral rendelkeztek, igazán nem lehetett prompt inditásokat várni. Sajnos az is, hogy nincs tribün és sok más egyéb kényelmi kellék, de hát az is zseb kérdése, amiről a szövetség nem tehet. És talán időjártával majd ezen is segitve lesz, mert lám az idei publikum rekordot csinált: szombaton 2000, vasárnap 4000 ember tolongott a zárt helyen; ez már az obulusok gyültét jelenti, s ha erőre kap a szövetség, majd csak segit a hiányokon.

Ujból és ujból meg lehet állapítani, hogy a nyujtott sport még a közönség résztvétele kölcsönhatásban vannak egymással. A publikum nem naiv többé. Jól megnézi, hol mit kap s a szerint frekventálja. Az uszók agyonreklámozták az attrakcióikat s adtak a látogatásért cserébe keveset; elment tehát tőlük a publikum fiduciája s ugyancsak szorgoskodhatnak, míg visszaszerzik. Az evezősöknél elég volt hallani, hogy nincsenek többé szakadatlan row-owerek, élénk mezőnyök nehéz küzdelme várható s ime a publikum megsokasodik.

Áttérve magára a sportra, hangsulyozhatjuk, hogy tömegben sokat kaptunk, de haladásban keveset.
A skull-evezés csunya módon stagnál. Évek óta látjuk, hogy mit sem fejlődünk ezen a téren. Évek óta tudjuk, hogy skull-evezőseink tudása a monarchia határain tul diminuálódik közepes másodklasszisu tudássá, csak nem akartuk mondani, abban a reményben, hogy ugy is észreveszik majd ezt a bajt az arra hivatottak. Talán észre is vették, csak nem tudnak segiteni rajta. Mert több versenyt, nagyobb konkurrenciát teremteni nem tudnak.

Mindenesetre a bajt tárgyalni kell, mert nagyon elmaradunk. Ez irányban az a meggyőződésünk, hogy a hiba az egyes egyletek lezser működésének a következménye. A Pannónia, amikor fejlődése kezdetén állott, igen okosan, nem forgácsolta szét az erejét, hanem teljes megfeszítéssel az oar-evezésre vetette magát.

Ez nálunk aztán hagyományossá vált, s amikor pláne Mannó visszavonult, s nem volt, aki példát mutasson és oktasson, a skull-evezéssel versenyszerűen, majd egyáltalán nem foglalkoztak. A többi egylet természetes célja, hogy a Pannonia szuperioritását megtörje. Ez a versengésnek örök titka: legyőzni az erősebbet. S mert a Pannonia az oar-evezésben magaslott ki, oda gravitálnak a többi egyletek is és elhanyagolják a skull-evezést.

Intő szavunkat a Pannoniához adresszáljuk tehát. Olyan hatalmas klub, mint az övék azzal a zseniálisan kezelt anyaggal, erkölcsi és pénzbeli tehetségekkel, kötelességének kell hogy ismerje jó példával járni elöl. Diadalainak az utja szakadatlan. Most már vágjon magának uj utat is és majd meglátja, hogy követői megsokasodnak.

Az oar-evezésről nem mondhatunk sok jót. A vidéken az evezés sportja csaknem teljesen elzüllik, az Isten tudja miért. Idehaza, Budapesten volt a Pannoniának egy klasszikus négyese és nyolcasa, amivel ölszámra tépdeste a babérokat. Sajnos, csak volt, de nincs többé.

Amit a lapok írnak a Kirchknopf-négyes jóságáról, meg a Szebeny-négyes utólérhetetlen kiválóságáról, az mind humbug. Ugy áll a dolog, hogy nem a Szebeny-négyes lett jobb, hanem a Kirchknopf-négyes lett rosszabb. Azok az időmérések részint megbizhatatlanok, részint csalóka fixpontok.

Amikor a versenyt megelőző trial folyott a két négyes között, amikor a Szebeny-négyes hármas sorozatban győzött, már meg volt a véleményünk erről az ügyről, csak nem akartunk az eseményeknek elejébe vágni, azért nem irtunk semmit róla.

Most a Pirát-négyes győzelme után megdönthetetlen tény gyanánt kell megállapítanunk, hogy a Krichknopf-négyes az Éder Róbert kiválásával, Jeszé-nek a sztrók oldalra való ültetésével és talán a kevésbé szerencsés utódválasztással tragikusan meggyöngül.

A négy Szebeny testvér reflex ideg azonosságra, a Pirát óriási haladása, a jó idők, meg a manó tudja miféle mesék, mind az önámitás hazájának szülöttei. A Krichknopf-négyes rosszul startol, rosszul csinálja a vizfogását, billeg a hajó, spriccelnek, nincs meg az összhangjuk, nem tudják belefektetni az erejüket a lapátba, szóval a csapat tönkrement. Javulhat, de a régi klasszisát félő, hogy elérni nem fogja többé soha. A Senatspreis Hamburgban fog maradni és Magyarország – ugylátszik – szegényebb lett egy soha nem látott jó csapattal.

Szólnunk kell a szomoruság után egy kis örömről is. Vácz, a Műegyetemiek, a Sirály csupa nyugodalmas oázis a hajdanta volt sivatagban. Jeléül annak, hogy az evezés sportja itt-amott lankadhat, de egészében az egészséges fejlődés ösvényét járja.