A ki a hazai művészetek történetével csak keveset is foglalkozott, az tudni fogja, hogy minálunk még a XVIII század utolsó éveiben is művészetről alig eshetett szó. Sem az ország közállapota; sem a családok vagyoni viszonyai nem voltak alkalmasak arra, hogy az országban tevékeny művészi élet fejlődhessen ki. A századot záró utolsó években a főváros kereskedő családjainak kedvezőbbre fordult ugyan az anyagi helyzete, de műveltségük nem követte nyomon a vagyoni előbbre jutást.

Lendületet vett az építkezés a Buda mellett fejlődésben eddig nagyon vissza maradt Pesten is, de a legszebb épületeket még bécsi építészek tervezték. Voltak ugyan kiváló tehetségű magyar származású művészeink, de valahogyan az a kevés ember, a kiknek a lelke már szomjazott a művészi alkotásokban való gyönyörűségre még nem tudott ezekre a művészekre reá akadni. Így aztán a megfelelő pártfogás hiányában vagy letörtek a művészi erők vagy külföldön települtek meg, de mind a két esetben elvesztek a magyar művészettörténet számára.

Valamivel javultak művészeink szempontjából a viszonyok akkor, a mikor József nádor elnöklete alatt megalakult a szépészeti bizottmány és elkészíttette Hild építész által Pest városának szabályozási tervezetét. A terv alapján megkezdik a Belváros falainak a lebontását és hozzá fognak a mai Lipótváros kiépítéséhez.

A Nádor-, Bálvány- és Sas-utczákban úgyszólván állandóan folyik ezután az építkezés. A szép, új és egyenes utczáknak mindkét oldalán a vagyonosabb iparos és kereskedő családok emeletes házakat építtettek maguknak. Még csak szerényen ugyan, de már munkát kapnak a szobrászok is, mert a homlokzatokat domborművekkel, a lépcsőházakat és udvarokat pedig nem ritkán önálló szoborművekkel díszítik fel.