A földkerekség leghatalmasabb mauzoleuma - a Castel San Angelo pár - hónap alatt múzeummá alakult át. Hadrián császár egykori temetkezőhelye volt már megvivhatatlan erődítés is, a mely daczolt a longobárd és gót fegyverek erejével épen úgy, mint Róma fellázadt népével, volt a pápák fényűző pompával berendezett lakóhelye is; majd kaszárnya és börtön, hogy végül most múzeummá alakítsák át a római világkiállítás esztendejére.

És soha még múzeum és kiállítás nem volt olyan stílszerű, mint ez. A megbarnult évszázados, sőt évezredes kövek mindegyike rég elmúlt korokba vezeti vissza a fantáziát és a história szinte predesztinálta ezt a gyönyörű antik épületet a történelmi kiállításra. Keresve sem találhattak ennél alkalmasabb helyet és keretet arra, hogy a történelmi kiállítás ne csupán kiállítás legyen, hanem egyetemben a mult fölelevenítése is.

A kiállításnak csak egyetlen hibája van és az, hogy - túlságosan gazdag. Annyi látnivalóval szolgál, hogy nemcsak egy-két nap nem elegendő az áttekintésére, de egyenesen több heti studiumot igényel még akkor is, ha az ember a megfelelő históriai és kulturhistóriai készültséggel fog ehhez a studiumhoz.

Maga az Angyalvár elkápráztatja látnivalóival, gyönyörű építkezésével közbefutó és emelkedő rejtelmes alagútjaival, útvesztőivel, börtöneivel, antik olajtartóival, csodálatosan szép árkádjaival a látogatót, a ki először keresi föl. És hogy minden szépségét élvezhesse az ember, ösmernie kell a históriát Hadrián korától kezdve a tizennyolczadik századig.

Ösmernie kell Beatrice Cenci életét, a kit itt fejeztek le és ösmernie kell Benvenuto Cellini sorsát is, a ki itt sínylődött a földalatti börtönökben, a melynek falára szénnel odarajzolt Krisztusát most üveg alatt mutogatják az idegennek. És tudnia kell, hogy a szilajvérű művész mint csavarta össze lepedőjét, hogy azon leereszkedjen a meredek falakon és mert a hevenyészett kötélhágcsó nem volt elegendő nagy, szökésében tört lábbal kellett folytatnia útját.

Az egész, rejtelmes, titokzatos középkor feléled ezekben a komor helyiségekben, hogy az ember továbbhaladtában egyszerre gyönyörű freskókkal díszített fülkébe jusson. VII. Kelemen pápa fürdőszobája ez; a melyet Giulio Romano freskói díszítenek. Pár teremmel tovább III. Pál pápa rekonstruált lakosztálya tárja fel kincseit. Öreg, rojtos szőnyegek között ott áll a Farnese pápa menyezetes ágya, a melyet csavart aranyoszlopok tartanak.

Előtte az antik művű asztal és egy pántos kincsesláda. Talán még halomban állanak most is benne a kulcsos pápai aranyak. Talán csak most lépett ki szobájából az ősz pápa, a ki az akkori divat szerint még szakállt viselt...A préselt bőrfedelű biblia még nyitva áll, minthogyha csak az imént végezte volna ájtatosságát.

Az ember önkéntelenül is lassan, óvatosan, nesztelenül igyekszik távozni. Hátha a következő teremben találkozik Őszentségével. De a következő termek már harczos hangulatról tanuskodnak. Ezek a fegyvertermek. A régi dárdák és alabárdok, nehézkes csatakigyók között ott ül talpig pánczélban, lóháton egy lovag. És körülötte ócska puskák, a melyeknek csöve akkora, mint most egy kisebb kaliberű ágyú, aztán nyíllövő aczélpuskák, harczi szekerczék és egy tizcsővű gyújtós-puska, A mai golyószórók őse.

Alacsony ajtón régi borbélyműhelybe lép be az ember. A borotva semmit sem változott évszázadok óta, de - hál Istennek - a higiéne fejlődött. Messer barbiero, a ki hajdanta ebben a füstös, sötét helyiségben verte a szappanhabot, bizonyára csodálkozva nézne szét egy mai borbélyműhelyben Pár lépésnyire innen, az ember lába szinte gyökeret ereszt.

Egy ódon patikában, szótlanul dolgozik, kever, pepecsel a fehér tégelyek között egy fekete tógás nagy, fehér gallérnyakkendős, ódon öltözetű patikus. Ezt az embert mintha itt felejtették volna a tizenhatodik századból. A kalamus még ott van a füle mellett, egy kis asztalon pergamentlapos könyv és körülötte tömérdek tégely, lombik, rejtelmes műszer...Olyan ez a régi patika, mint valamii aranycsinálónak a laboratóriuma. De mégsem az.

Az alchimista műhelyét is rekonstruálták ugyan az Angyalvárban, de az nem itt van, hanem lent, egy külön épületben. A tűzhelyen még pislákol a parázs és falról lelógó kitömött óriási szalamander üvegszeme kísértetiesen néz le a félhomályból az emberre. Öblös lombikok, titokzatos üvegcsövek; hűvös szerszámok és pántos, vaskos öreg fóliánsok hevernek szanaszét.

Rozsdás lánczon olajmécsesek lógnak alá és a falba illesztett poros szekrények, négy zárra járó ládák, mind a titokzatos alchimistáról beszélnek, a ki ha idetévedne most, rögtön hozzáfoghatna rejtelmes praktikáihoz, de nem jön. És inkább mi megyünk tovább, hogy a dioráma épületében elnézzük, milyen volt a régi Róma, a cinquecento Rómája, az Aventinus lombkoronázott halmáról nézve. Fejünk fölött hatalmas haranglábakon régi campanone-k lógnak, mintha egy ódon harangtorony ablakából néznénk alá az örök város kőcsodáira.

A régi Róma. Ennek külön kiállítása is van az Angyalvárban. VIII. Orbán pápa testőrségének hajdani kaszárnyáiban, közel száz teremben régi metszetek és festmények mutatják be, hogy milyen volt a régi Róma minden egyes városrésze és utczácskája, a melyeket az évszázadok - és főként a városrendészet apostolai - eltöröltek már rég a föld szinéről.

Minden a multról beszél itt: azok a csodálatos gyűjtemények is, a melyek más termekben, a hajdani öltözködés művészetét mutatják be, azokat a csodálatos selyem, brokát és bársony kosztümöket, a melyeket a rinascimento pompázó kora szült, azután az a páratlan szépségű antik legyezőgyűjtemény, régi zsebóra kollekczió, stb. A vitrinák között föltámad a mult és elénk tárja minden szépségét.

Balla Ignácz.