Az idei rendetlen időjárás szomoru következményei máris kezdenek mutatkozni, még pedig félelmetes arányokban. A téli évszak hiányosságai magukkal hozták a tavaszi óriási csapadékot, a mely sok helyütt okozott katasztrófákat.

Az elemek és a természet szunynyadó erői mintha vad őrjöngéssel akarják magukat kitombolni, oly borzasztó arányokban pusztítottak egyes vidékeken, így pl. Londonban és környékén, majd pedig az Adria vidékein.

A közelmult napokban Triesztben például oly rettenetes szélvihar és esőzuhatag dühöngött, minőre azok a bizonyos öreg tengerészek, a kik nem egy vihart láttak már, évtizedek óta nem emlékeznek. Akkora volt az orkán ereje, hogy a vaslánczokkal lekapcsolt sulyosabb bárkákat, mint a pelyhet elkapta, hatalmas hajókat egymáshoz vagdosott, számos hajót odacsapott a zátonyokhoz, vagy pedig a mólóhoz sujtotta.

A meglepett tengerészek tőlük telhetőleg igyekeztek védekezni, de hiábavaló volt a lélekjelenlét, ügyesség és emberi erő, mert ennek daczára közel száz ember lelte halálát az Adria hullámaiban. Óriási szökőár söpörte végig a trieszti partot, tizenöt, husz méter magas hullámok csaptak át a kőgátakon.

A vihar mintegy két óra hosszat tombolt. Nehány óra mulva a part vidéke tele volt hajó- és bárkaroncsokkal, holttestek uszkáltak a tenger felszinén. Borzalmas és lesujtó képet mutatott másnap a trieszti part, a melynek képét itt közöljük.

A képen tisztán ki lehet venni az óriási erejü vihar rettenetes pusztításait. Bárkaroncsok, deszkák, ládák, hordók lepték el a part mentét. Másnap ezer és ezer munkáskéz igyekezett a romokat és roncsokat eltakarítani, de ez a munka csak napok multával járt némi eredménynyel, akkora volt a vihar hatása.