Ofélia térdein. Azokat a fentartásokat, a melyekkel mintegy két évvel ezelőtt Gellért Oszkár A deltánál czímű verses kötetét fogadtuk, most megjelent új kötetének olvasása után el kell ejtenünk. Ma már ezelőtt is voltak értékes, szép gondolatai, de ritkán volt meg ezeknek a gondolatoknak a szabadon, fesz nélkül kilendülő ritmusa: ma már ritmikusan, muzsikálisan pattannak ki agyából az eszmék és lírává olvadtan simulnak össze versei.

Ha azelőtt gyakran úr volt rajta a forma s néha megérzett a verejték, a melylyel küzködött vele, - ma már a szolgálatába hajtotta a kifejezés eszközeit, sőt akárhány versében meglepő formai szépségek ötlenek elénk. Néha még most is megesik vele, hogy megbotlik egy szóban, egy rosszul választott fordulattal megfojtja egy-egy szépnek indult vers hatását, viszont máskor rendkívül szerencsés, mondanivalójának nemcsak értelmét, hanem zenéjét, hangulatát is híven, telt hangon kifejező nyelven tud szólalni.

Egész sereg részlet maradt meg emlékezetünkben a könyv olvasása után, a melyek megragadtak, még most egész vers, a mi annak jele, hogy a költő nem föltétlen ura a kompozíczió művészetének: a sorok, strófák, fordulatok néha az egésznek rovására érvényesülnek, külön életet élnek, nem illeszkednek bele szervesen az egész versbe.

Ez azonban inkább a külső megkomponálásra vonatkozik, mert belsőleg, lelkünkben, eszméink sorakozásában, egymáshoz való viszonyulásában a versek szervesek, egy gyökérről sarjadozottak. Minden eszme, minden érzés a költő szívére van vetítve, ha képzeletben meghosszabbítjuk vonalainkat, ott találjuk mögöttük a költő érdekes, finom vonású arczulatát.

Ez az arcz folytonos nyugtalanságban van, visszatükröződik rajta minden kép, futó benyomás, - folyton jelzi, hogy a lélek, melynek tükre, nagyon érzékeny. Legtöbbször a szerelem és pedig – s ez oly ritka dolog versekben, hogy szinte Gellért specziálitásának tűnik fel – a hitvesi szerelem a tárgy, a maga teljességében, a melyhez hozzátartozik a forró erotika is.

Ez azonban sohasem nyilatkozik kirívó vagy sértő módon. – épen abban áll Gellért finomsága, hogy olyan dolgokat, melyeket egy rosszul eltalált szó, egy rikító szín brutális hangzásáuakká tehetne , szemérmetesen, tisztán és mégis közvetlenül, igaz hangon tud elmondani. Azokról a heves elragadtatásokról, pillanatnyi fölhevülésekről, mámoros perczekről énekel, melyek a szerelmes fiatal hitvesek életét folytonos gyönyörteljes izgalomban tartják.

Néhány versében, melyekben kis fiairól szól, benső gyöngédség remegteti meg a hangját. Ez az érzéskör adja meg a könyv tartalmának java részét, egy cziklus azonban kiválik belőle. ebben a költő a repülőgépet énekli meg. A repülés gondolata nagyon elragadta, vágygyal, lelkesedéssel, elragadtatással szól róla és nagyon szép, a hogy ennek a gondolatnak ki tudja venni a líráját.