Fenti cim alatt már megirtuk, hogy mialatt hazánk fiainak oly aránytalan nagy része vándorbothoz nyulva itt hagyja az országot, mert nem tud megélni, bejönnek hozzánk bolgár kertészek, itt letelepednek és kertészkedés révén nemcsak a megélhetésüket találják meg, hanem szép vagyont is gyüjtenek maguknak. 

Mig tehát saját vérünk kint a messze idegenben nélkülözések és nagy fáradság árán bányákban és más, lelket és testet ölő munkában legtöbbnyire hiába keres boldogulást, addig a viszonyokat jobban megfigyelő és élelmes bolgár az itthagyott helyen egészségének szolgáló és jó keresethez jut. 

E kertészek csaknem minden nagyobb város és község mellett bérelnek területet és azon oly ügyesen és behatóan üzik a zöldségtermelést, hogy az egész vidéket ellátják megfelelő szükségletével. Őszszel azután dús keresetükkel gyarapodva visszamennek hazájukba, és kora tavaszszal ismét itt teremnek. A kik pedig télen át is itt maradnak, keresetüket hazaküldik és otthon vásárolnak földet és házat a Magyarországon szerzett pénzen. 

Nem is kell mondanunk, hogy senki sem volna jobban hivatva ezen jól jövedelmező keresetet kellőleg kiaknázni, mint mi magunk, a mi gazdaközönségünk. Éghajlati, berendezési és egyéb viszonyaink, mindmegannyian a gazda segitségére sietnek, csak a kellő megfigyelés, a jövedelmi forrás felismerése hiányzik. 

Örömmel állapithatjuk meg, hogy ezen hiányokat tapasztalva a földmüvelési miniszterium iparkodott a bajon segiteni. Nagyvárad alatt Szentjános község mellett mintegy 32 katasztrális hold területen telepet létesitett, melyet kellően felszerelt. Alkalmazott egy dolgát jól értő kertészt és ennek felügyelete és szakszerü vezetése alá rendelte a 24 családot, melyet a kertészkedés müveletének megnyert. E családok is eleinte nagy bizalmatlansággal voltak az eredmény iránt, de csakhamar meggyőződtek róla, hogy aggodalmuk alaptalan volt. Ma már valóságos verseny keletkezett a telepbérletekért és még kétszer, háromszor oly nagy telep is kicsiny volna a jelentkezők befogadására.