Minden szertartás nélkül temetik el nálunk a kivégzetteket és kő, kereszt vagy virág nem disziti a sirjukat. Emlékük sem él sokáig. Másképp áll a dolog Szicziliában. Ott a köznép valóságos kultuszt űz a vesztőhelyen kimult gonosztevőkből.

A legtöbb helyen „beati”-nak, „boldog”-nak nevezik őket és ugy tisztelik, mint az egyház szentjeit. Csaknem minden falunak van saját külön lefejezett vagy felakasztott partónusa. Pacecoban például a St. Francesco di Paolo templomban egy anyagyilkos van eltemetve és Paceco lakosai ennek a sirjánál könyörögnek az ég kegyadományaiért.

A jámbor hivők sok csodáról is tudnak, a melyek az ilyen akasztófán meghalt „szentek”-kel történtek. A különös kultusz némileg érthetővé válik, ha meggondoljuk, hogy a gonosztevő, de különösen a briganti a szicziliai nép szemében nem gazember, hanem hős, és hogy ezek a gonosztevők kivégzésük előtt csaknem mind meggyónnak és megáldoznak, ugy hogy ha gyónásuk és bánatuk őszinte volt, a vallás dogmái szerint is üdvözülteknek tekinthetők.

Igy lesznek tehát a brigantik a falvak védőszentjeivé. Ez a kultusz természetesen csak a régebben kivégzett gonosztevőkre vonatkozik, mert Olaszországban már régen eltörülték a halálbüntetést.