A villamosságot a jelenkorban ezer és ezerféle módon használjuk, igyekezünk ezt a hatalmas, csodálatos természeti tüneményt kiaknázni, hogy csodálatosnál csodálatosabb szerkezetű gépeket mozgásba hozzunk általa, majd pedig olyan tudományos és gyakorlati formákban használjuk ki, a melyekről néhány emberöltővel ezelőtt még csak gondolni sem mertek. Elég magában véve ez a szó: „villamos”.

Hozzá képzelhetünk főnévnek száz meg ezerféle kigondolható emberi találmányt, elkezdve a távbeszélőtől vagy távirdától egészen a villamos uton való távfotografálás, vagy – a miről most érkeznek szórványosan a hirek – a távolba látásig. Az átlagos embernek gondolatkörét messze tulhaladják azok a lehetőségek, a melyeket a tudományosan képzett ember egész könnyen megért. A villamosság maga rendkívül alkalmas különféle mutatványokra, kisérletezésekre, a melyekkel igen sok természeti jelenséget meg lehet magyarázni és a kevésbbé iskolázott elmékkel megértetni.

Nemrégen érdekes kisérleteket folytattak egyik berlini villamossági társulat telepén. Arról volt ugyanis szó, hogy magasfeszültségű villamos áramra berendezett telepen a villámhoz hasonló tüneményeket idézzenek elő, még pedig ezért, hogy csak távolról is fogalmat lehessen alkotni arról a villamos feszültségű erőről, a mely a viharok alkalmával tapasztalt villámoknak előfeltétele. A villamos áramfeszültséget közel százezer Volt-nyira fokozták, mire a villamos áram, a mint képünkön igen jól kivehető, az elszigetelő porczellán daczára, mintha csak ott sem lett volna, keresztül ütötte a még erősebb elszigetelőt, a levegőt, vagyis villámlások alakjában jelentkezett.

Természetes, hogy ez a mesterséges villámlás számba sem jöhet a természetben látható villamos kisülésekkel szemben és mi voltaképpen nem is sejthetjük: micsoda óriási lehet a légköri villamosság feszültsége a legegyszerűbb villanásnál, nem szólva a valóban ijesztő nagyobb villámlásokról.