Dtum
Login with Facebookk
1911 | December

A rádium

A kémiai technika általános elterjedése soha olyan lendületet nem vett, mint akkor, mikor az elektromosságot gyakorlatilag kezdték alkalmazni. Az akkori fellendüléshez hasonló eredmény mutatkozik a rádium felfedezése óta. Miután a rádium tiszta állapotban a levegőn nem tartható el, magát a fémes rádiumot sohasem használják, hanem csak vegyületeit.


Leggyakrabban a bromidját, a kloridját és a szulfátját használják, sőt miután a tiszta rádiumvegyület előállitási költsége is nagy, ezeknek a megfelelő báriumvegyülettel való keveréke használatos. A rádiumnak a jelenléte minden testre hat, tehát teljesen mindegy, hogy a rádium tisztán van-e jelen, vagy valamely vegyület alakjában, ezekről mindig rádium szóval emlékezünk meg, noha mindig csak vegyületét használjuk. A radioaktiv-vegyület tehát a rádium vegyülete, a mely más testektől abban különbözik hogy állandóan, minden külső hatástól menten láthatatlan sugarakat lövell ki.


Ennek a sugárzásnak a felfogására egy különleges felfogó-szerkezetet készitettek, a melyet a kisugárzás irányába tartanak. A készülék egy fémboton levő ónlap, a melyet a kéz gummikesztyüvel tart oly czélból, hogy a fémsugarak ne hathassanak közvetlenül az emberi bőrre. Bár a rádium minden testen átható fémsugarakat lövell ki, a közvetett érintkezés hatása gyengébb, mintha egyenesen, akadálytalanul érintené a test bőrfelületeit.


A rádiumnak kisugárzása azonban nem egyféle sugarakból áll. Háromféle sugár ömlik ki belőle, a melyet a tudósok a görög ábéczé első három betüjéből alfa, béta és gamma névvel neveznek. E háromféle sugár közül az első az, a mely óriási sebességgel halad, s ezt pozitiv elektromos töltésü anyagi részecskék idézik elő. A béta-sugár anyagi részecsketartalma még vitás, a gamma-sugár hasonló a fénysugarakhoz, csakhogy sokkal erősebb, mint az eddig ismert legerősebb sugár, a Röntgen-sugár. Ennél nagyobb átható képessége van. A Röntgen-sugarat ugyanis néhány milliméter vastag ólomlemez felfogja, míg a gamma-sugár felfogásához tizczentiméter vastag ólomlemez kell.


Az emberi testnek Röntgen-sugárral való átvilágitása alkalmával a csontváz árnyképét kapjuk a gamma-sugár ellenben a test szilárd alkotórészeit is könnyü szerrel átjárja. Hogy milyen óriási sugárzó erő van a radioaktiv-vegyületekben, mutatja egy angol számitás, a mely szerint egy 28-2 négyzetczentiméter területü radium-vegyület alfa-sugara 20.500, a béta-sugár 11,600.000, a gamma-sugár 417.000 négyzetczentiméter területre hat aktivitásával. A vegyületben két tizedgramm rádium-bóriumszulfát van elteritve.


A rádiumsugarak gyógyitó erejének az ismerete az, a mit a nagyközönség oly nehezen vár. A háromféle rádiumsugár közül az alfa-sugárról már megállapitották, hogy bakteriumpusztitó tulajdonsággal bir. A bőrfelületen levő érdaganatok, rákos természetü bőrbetegségek gyógyitására pedig a béta-sugarakat használják. Két angol tudós orvos, Wickham és Degrais számos kisérletéről tudnánk beszámolni, hogy a testen levő érdaganatok eltávolitását a rádium béta-sugarával végezték. A tudósok véleménye szerint azonban ezek a rádiumsugarak, a Röntgen-sugarakkal elért eredményekkel való összehasonlitás alapján, nem állnak nagyon magasan az utóbbiak fölött.


Igen fontos szerepe lehet azonban a radioaktiv-anyagoknak az ásványvizekben. Bár a radioaktiv-ásványvizekben nincsen annyi sugárzó anyag, mint a mennyit a mesterséges oldatokba lehet tenni, ha a használandó víz mennyiségét számitjuk, egészen más eredményre jutunk. Berlinben gyártanak radiogénvizet, a mely a közölt adatok szerint 150-szer annyi rádiumhatást tartalmaz, mint például a budai hőforrásvizek. Ezzel ellentétben, ha a budai hőforrások vizét alkalmas módon vezetjük egy fürdésre való kádba, ott 15-ször annyi hatást találunk.

<<
<
1
2
>
>>
Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98