Egy vén him gorillának a fejét láthatjuk mai érdekes képünkön. A gorilla az emberszabásu majmok közé tartozik, a melynek nincs sem pofazacskojuk, sem farkuk, és többnyire nincs ülőgumójuk sem. Mellső végtagjaik hosszabbak, a hátsók rövidebbek, mint az ember keze, illetve lába. A legnagyobb és a legerősebb majom a gorilla. Középmagas ember nagyságu, de a válla sokkal szélesebb. Egy him megnő 1 méter 80-90 czentiméter magasra is.

Vállszélessége csaknem egy méter. A nöstény valamivel kisebb. Szőrzetük hosszu, bozontos feketésszürke. Hazájuk Nyugat Afrika. Koppenfels Hugo, hires német utazó, személyes megfigyelés alapján sok érdekes dolgot irt meg a gorillákról. A gorilla, kivéve a beteg himeket, családi életet él. Bolyongva járja be a vidéket táplálék után és ott tölti az éjszakát, a hol rásötétedik. Naponta uj hajlékot épit magának széles fák tetején 5-6 méter magasságban. Mint a gólyafészek, olyan a nyugvóhelye.

Ha nem háborgatják, nem támadja meg az embert. De ha meglepik, feláll, röfögő hangon ordit, ökleivel veri hatalmas mellét, fogait vicsoritja, dühös vad arczot vág, fején és nyakszirtjén felmereszti a szőrét. Az ilyen tomboló gorilla valóban ijesztő látvány. Jaj a vadásznak, a ki megtámadja, ha első golyója nem üt halálos sebet a fenevadon, mert a gorilla bámulatos ügyességgel fogja fel a rámért csapásokat, mint a legjobb vivó, megragadja ellenfele karját, összeroppantja, vagy földhöz vágja a vadászt és szétmarczangolja.

Koppenfels igy irja le egy vadászkalandját, midőn egy hatalmas, 1 méter 90 czentiméter magas, két mázsa sulyu gorillát lőtt: A sürü erdőben éppen egy keskeny uton haladtam málhahordóimmal, mikor egyik fekete szolgám, a ki mellettem baktatott, felkiáltott: Vigyázz, uram, egy nagy gorilla! A benszülöttek erre a kiáltásra gyáván eldobták terhüket és futásnak eredtek. Eleinte magam is megijedtem, mikor alig tizenöt lépésnyire előttem, mint sötét tömeg felegyenesedett a hatalmas állat. Ha rémületemet idejében felhasználta volna, akkor végem van. Néhány pilanatig farkasszemet néztünk egymással. Végre felemeltem kétcsövü puskámat.

A gorilla vadul felorditott, orditása egyre erősebb és ugatásszerübb lett, ökleivel a mellét csapdosta, mintha a nagydobot verné, haja felmeredezett, fogait vicsorgatta, a szeme félelmesen villogott, és dühe tetőpontján támadásra készült. De ezt nem vártam be. Nyugodtan a szivére czéloztam. Eldördült a puskám. A gorilla nagyot ugrott, karjait meglóbálta, széttárta, azután arczra bukott. E közben megkapott egy öt czentiméter vastag faágat, s galyastul együtt lerántotta magával a földre.

Egy másik alkalommal egy vad mangófa alatt több félig megrágott és eldobott gyümölcsét találtam a fának, - irja ugyancsak Koppenfels – biztos jeléül annak, hogy gorillák járnak a fára, a melynek gyümölcse kedvencz csemegéjük. Lesbe álltam s egy óra mulva egy gorilla családot vettem észre, a szülőket és két fiatalt; az anya gyümölccsel etette fiait, az apa ellenben falánk mohósággal csak a saját gyomrára gondolt. A nöstény nemsokára felmászott a fára és az érett gyümölcsöt kezdte lerázni róla. A him ezalatt inni ment a közeli forráshoz.