Stobbe Ferencz
(D.E.) Ezekben a sorokban tegnap este gondolkoztam.
A szobámban csak a kályha világított, annál borogattam a footballban törött karomat. Az engemet ért peh volt a kiinduló pont is ahhoz, amit írok.
Tudniillik eszembe ötlött, hogy minden eszmének megvannak a szenvedői. És a fizikai szenvedés, meg a football az eszemet Stobbe Ferenczre irányíotta.
Három hét óta folyvást írni akartam róla abból az ötletből, hogy a Nemzeti színház terveinek pályázatánál a második díjat nyerte. – Közbe, jöttek aktuális football kérdések és csak most jutok hozzá, hogy nyugodtan foglalkozhassam vele.
Azt hiszem, nem kell sok szót vesztegetnek arra, hogy magyarázzam: mit jelent a magyar sportnak a labdarugás. Mindenki tudja, hogy milyen árván küzködünk a szabadtéri sportokért. Magam is többször leírtam félig sírva, félig nevetve, hogy milyen közömbösen halad el törekvéseink mellett a világ.
Ami résztvevőket 20 év alatt szereztünk a szabadtéri sportunknak, az olyan kis evőkanálnyi volt, hogy abban a tempóban haladva, talán kétszáz év alatt jutottunk volna el oda, ahol ma állunk.
És a football átültetésénél legtöbbet szorgoskodott Stobbe. Tudom, hogy nem az övé minden érdem. Joggal kérhetnek részt belőle mások is. De szent meggyőződésem, hogy ha ez a kéneső temperamentumu kis alak nem szorgoskodik, nem fárad, nem bíztat, nem lelkesedik, akkor az egész próbálkozás talán évtizedekig meddő marad.
Mert ez az ember az egész életét oda szentelte az ügynek. A nyugtalan természetével, nagy szuggesztív erejével éppen abban a korban feküdt neki a football meghonosításának, amikor a többiek a biztos jövendőjük felé haladtak. Amikor más ember fia legjobban alapozta a gondtalan megélhetést, akkor ő a football szent hóbortjába merült bele.
Csak annyit dolgozott, hogy legyen hol hálni, legyen mit enni, a többi időt a labdarugás propagálásával töltötte. Így mult el a legszebb férfi korából vagy tizenhét esztendő, mások nagygyá lettek, ő maga szegény kis ember maradt.
Ahogy ő ma jár-kel közöttünk, nem éppen legválasztékosabb ruházatával; egy kicsit pecsétes, egy kicsit szinehagyott; a klasszikus naivitásával, a berzengető szokatlan igazmondásával fényes tipusa a félbemaradt egzisztenciáknak. Az életmódja is ilyenforma. Mikor nincs mit enni, dolgozni, mikor a jó mód a kezdi fölvetni, abbahagyja.
Bizonyosan sok finom ur halad el mellette megrakva gyürükkel és mikor leszáll az össze-tégla-kartelezett magánfogatából, alighanem lenézi a szegényes rajzolót, ki egyszerre kezdett vele, és lám ő mennyivel messzebb jutott.
Ó szent csavargás, ha irigyellek is, nem akarom dicsérni az utaidat. De mikor eszembe jut, hogy ugyanolyan züllött egzisztencia volt Shakespeare, valamint Petőfi nevű csavargó, Rafael és Isten tudja mennyi sok más, akkor meggondolom, hogy Stobbenak nincsen oka szégyenkezni azért, ahova el nem jutott. Hogy eljuthatott volna, azt most is megmutatta a pályázatával.
Hallom, ahogy ezt a pályázatot beadta, az maga is egy ős komikum. Valami ócska fidibuszokra rajzolta terveit és mert a kurta korcsmában már nem volt ideje, hát ott fejezte be a bizottság előtt.
Hát ez az uriember a magyar football sport meghonosítója és egyuttal áldozata.
Szeretnék sokkal nagyobb ur lenni, mint amilyen valaha lehetek, hogy egy igen szembetünő társadalmi magaslatról hajtsam meg a fejemet a nálunknál különb előtt. Mert mi valamennyien opportumisták vagyunk hozzá képest. Csak ő fogta föl komolyan a célját. Apró egzisztencia maradt, csakhogy a geniálitásával százezreknek szolgálhasson. Szóval igazi nagy ember!
.jpg "Hazatérő kivándorlók")
.jpg "Az önálló vámterület és a függetlenségi párt")
).jpg "Kalászosokból közepesnél jobb termés várható")
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!