Ismét ráterelte a világ figyelmét a czopfos emberekre a Kinában kitört nagy forradalom. Most azonban nem kell félni attól, hogy a kinaiak dühe a köztük lakó európaiak ellen fordul, mint esztendőkkel ezelőtt a boxer-lázadás idején.

A kinaiak most a császárság zsarnoki hatalma ellen küzdenek és át akarják vinni a kinai falon a modern eszméket. Tanultak a japánoktól s meggyőződtek arról, hogy a haladástól való elzárkózás okozza a nemzetek halálát. Az idegeneket most már kezdik megbecsülni a czopfos kinaiak, mert lassanként meggyőződnek arról, hogy az idegenek által Kinában létesített humánus intézményeknek milyen nemes a czéljuk.

Régebben valóságos mártirhalált kellett szenvedniök Kinában azoknak az idegeneknek, a kik mint hittéritők és humánus intézmények létesitői igyekeztek terjeszkedni a czopfos emberek között az európai czivilizácziót. Sokszor forogtak életveszedelemben és hongkongi német lelenczház vezetői és tanítói is, mert a régi hagyományokhoz ragaszkodó s az idegeneket gyülölő kinaiak azt terjesztették a nép között, hogy az európaiak gonosz varázslók s a kinai lelenczgyerekek szivéből és szemeiből készítik varázsszereiket.

Idő multán azonban a legádázabb idegengyülölő kinaiaknak is meg kellett győződniök arról, hogy a hongkongi német lelenczház egyike a legnemesebb intézményeknek s száz meg száz halálra szánt kinai leánygyermeket ment meg az életnek. Hiszen csakugyan halálra szánt kinai gyermekeket mentenek meg és nevelnek fel gondosan ebben a lelenczházban. Kinában ugyanis ősidőktől kezdve nem szivesen látott vendég a családban a leányszülött, mert a kinai ember csak fiu-utódokra vágyik.

Vallásos tévhiten alapul ez a vágy. Az ősök sirjánál való áldozást csak fiu végezheti s ha az apának nincs fia, akkor inkább örökbe fogad egyet, nehogy utód nélkül haljon meg és senki se áldozzék majd a sirjánál. A leánygyermeket, ha megnő, férjhez kell adni s akkor elveszti a család a reá fordított költségekkel együtt, a fiu azonban egész életében tartozik dolgozni a szüleiért. Igy gondolkodnak a kinaiak s elfogultságukban megcselekszik azt a rettenetes embertelenséget is, hogy a leányszülöttet elpusztítják.

Egy Smidt nevü német misszionárius évtizedekkel ezelőtt nagy megdöbbenést keltett Európában azzal a jelentésével, hogy Kina számos vidékén puszta helyen álló tornyokra akadt, a melyek tele voltak gyermekcsontvázakkal. Az elpusztított leánygyermekek maradványai voltak ezek. A kegyetlen kinai szülők e toronyba vitték ujszülött leánygyermekeiket, hogy ott pusztuljanak el.

A német misszió számos kinai asszonyt téritett meg a keresztény vallásra s megkérdezte ezektől, hogy ők is követtek-e el hasonló bünt? A kinai asszonyok sirva vallották meg, hogy több leánygyermeküket elpusztították, de azzal védekeztek, hogy nem tudták még akkor, hogy milyen rettenetes bünt cselekedtek. Hiszen ősidők óta általános szokás ez a gyermekpusztitás.

A hongkongi német lelenczházat, melynek a misszionáriusok össze szokták gyüjteni a halálra szánt, szivtelenül kitett leánycsecsemőket, a mult század közepén alapította egy német evangélikus misszionárius s azóta néhány ezer kinai leánykát neveltek fel ott. Német tanítónők vállalkoztak arra, hogy egész életüket ennek az emberbaráti feladatnak szentelik. Közülök számosan váltak már mártirjává ennek a nemes cselekedetnek, mert a kinai éghajlat beteggé tette és halálba kergette őket. De mindig akadtak mások, kik hősiesen vállalkoztak a munkájuk folytatására.

Módunkban van, hogy eredeti fényképfelvételek nyomán belepillantsunk a hongkongi német lelenczház érdekes világába. A szüleiktől halálra szánt, kitett csecsemőket kinai asszonyokkal nevelteti a lelenczház vezetősége egészséges fekvésü falvakban s csak két-három éves korukban veszik magukhoz, hogy aztán maguk gondoskodjanak a neveléséről.

Hét esztendős korukban bekerülnek a lelenczház iskolájába is a leánykák s ott kinai nyelven tanítják őket mindenféle hasznos ismeretre. Az egyik képünkön érdekes csoportozatban látjuk a kis kinai leánykákat a tanitónőikkel együtt.  Ott ül a kép bal szélén egy fehér ruhába öltözött német leányka is, a misszió egyik tagjának gyermeke. Ott nevelkedik a kinai leánykákkal együtt, a kiket testvérei gyanánt szeret. Kedves kép ez; az apró kinai leánykák szépen, gondosan fel vannak öltöztetve, meg vannak fésülve s beillenének bármelyik európai gyermekkertbe is.

Másik képünkön azt a jelenetet látjuk, a mikor a kis kinai lelenczek sétára indulnak a lelenczház kertjében az egyik tanitónő vezetésével. Még kedvesebbnek mutatkoznak a kis kinai leányok azon a képen, mely a lelenczház udvarán való játék közben készült róluk. „Kint a bárány, bent a farkas” játékot játszanak összefogózva. Ezek már nagyobbacska leányok s kinai szokás szerint nadrágot, mondjuk: nadrágszoknyát viselnek.

Még jobban megfigyelhetjük az öltözetüket azon a másik képünkön, mely kimenőöltözetükben, fejükön kendőcskével mutatja őket. A leánykák mindenfelé hasznos házidolgot megtanulnak a lelenczházban és a kinai házasulandó szerencsésnek érzi magát, ha közülök választhat feleséget.

A lelenczház vezetői arról is gondoskodnak, hogy a leányok, a mikor elérkezik az ideje, férjhez mehessenek derék ifjakhoz; kelengyéről és hozományról is gondoskodnak számukra. Jobb családanyákat, jobb feleségeket el sem lehet képzelni, mint a milyenek e lelenczház neveltjeiből kerülnek ki.

Megmaradnak ugyan kinai nőknek, de müveltségük, gondolkodásmódjuk európai. Szétárasztják azután környezetük között azokat az emberbaráti szép eszméket, a melyekkel a lelenczházban nemesitették meg lelküket német tanitónőik. Bizonyára mindent el fognak követni a maguk kis körében, hogy felvilágositsák a kinai szülőket arról: milyen rettenetes bünt követnek el a gyermekpusztítással.