Valahányszor vivóink külföldi versenyeken indulnak, mindannyiszor szorongó érzés tölt el bennünket. Ugy érezzük magunkat mint az, aki főnyereményt nyert és attól fél, hogy csak álom, fel fog ébredni belőle.

Pedig londoni győzelmeink igazán nem tekinthők váratlan főnyereménynek, hiszen 10 évi rettenetes munka előzte meg azt. Mégis folyton ált bennünk a kétely, hogy hátha csak a véletlen körülmények összetalálkozása hozta meg azokat a diadalokat. Igazán helyes uton járunk-e? Fejlődőképes-e ez az uj magyar vivórendszer, amelyre oly büszkén szoktunk hivatkozni?

A prágai vivóverseny ismét egy csattanó felelet aggályainkra. Ugyanaz történt, ami Londonban, nem egy kivételes képességű vivónk révén szereztük meg a győzelmet, hanem a helyeket is magyarok foglalták le. A cseh bajnokság az egész magyar vivósport diadala lett és más nemzetek mondhatják el magukkal hogy van egy-egy kivételes képességű vivónk, de utána nem következik semmi.

Roppant feladat Goppoldot megverni saját hazájában, az általa készitett szabályok szerint nagy részt maga által választott zsüri előtt. Fanatikus nagystilű vivó ez a cseh óriás. Egész életét a vivásnak szentelte. Egész gárdát képezett maga körül, oly egy gárdát, mely jóval félelmetesebb ellenfelünk volt Londonban, mint az olasz csapat. És e gárda nem volt sehol. A helyezések között jó magyar neveken kívül csak Goppold nevével találkozhatunk.

A kardot Zulavszky Béla nyerte meg. Az „old gentleman” mint Londonban nevezték (persze csak az ifju versenyzők között „old”) elment Prágába, hogy megadja a megigért revansot Goppoldnak. Győzelme csodálatoskép ismét meglepetés. Az volt londoni szereplése is. Hang emelkedett próbaverseny nélküli kiküldetése ellen is.

Itthon nem versenyezhetett, e részben tehát nem ismerhették. Szenvedélye a tanitás, persze igy a teremben sem ver meg senkit, örül ha ellenfele tanul tőle. Nem egy ifju óriás büszkélkedik a neki adott tussokkal. Egészen más versenyeken. Az első assautokban még nehézkes, aztán mindjobban belejön. Másnak lehet fürgébb a lába, jobban ugrálhat, de helyzet és ellenfele kiismerésében nem versenyezhet vele senki. A végén, például Londonban csoda módon vivott. Aki itthon szót emelt kiküldetése ellen, odajött és férfiasan, ámulattal ismerte be sulyos tévedését.

Egy éve Székesfehérváron van. Azóta nem volt méltó ellenfele. Tudtuk, hogy viv, hisz egész klubot szervezett. De vivott volna klub nélkül is. Hiszen Bileken altisztjeit tanitotta és használta gyakorlataira. De hol vette az igazi versenytréninget ilyen sulyu vállalkozásra? Pedig tudatosan, a győzelem biztos hitével mehetett csak Prágába. Sokkal jobban ismeri önmagát, jobban a viszonyokat, mintsem londoni szereplése után megveresse magát.

Vagyis 1.Zulavszky Béla (MAC). 2. Goppold (Prága). 3., 4., 5. Földes Dezső (FVC), Krencsey Géza (MAC), Tóth Péter (MAC), 6 Svorcik (Prága), 7. Scheybal (Prága), 8 Pfeiffer (Prága). A 3., 4., 5. helyet az idő előrehaladott volta miatt nem döntötték el, hanem a dijakra sorsot huztak.

Külföldi kritika magyarok prágai győzelméről. A Les Armes a prágai versenyről irott tudositásában többek között a következőket irja:

A tőrverseny durva (rude) volt bár abban a győzteseknek nem volt része. A versenyzők igen egyszerűsitve dolgoztak, játékuk csupa egyenes támadásból és rendkivüli gyorsaságból állott.
A kard döntő kétségtelenül a legkeményebb volt, amelyet karddal hosszu idő óta vivtak.

A győztes egy magyar tiszt Zulavszky, csudálatraméltó formában vivott. Goppold e fegyverrel is második lett. Legyőzetésében nagy része van annak, hogy ő rendezte az egész versenyt és igy igen fáradt volt. A harmadik és negyedik (Földes és Krencsey) sokban hozzájárultak honfitársuk győzelméhez. Mindenesetre ők voltak azok akik a záró akadémián a legnagyobb hatást keltették.

A tudósitás cseh forrásból ered, amely megfeledkezik arról, hogy Zulavszky a maga talán kevésbé mutatós, de tussra igen erős vivásával már Londonban is legyőzte Goppoldot.