A ridikülök tudvalevőleg nincsenek se Wertheim-, se semmiféle titkoszárral ellátva. Egy nyomás, egy forgatás s a táska nyitva van, tartalma szinte odahull a tolvajkéznek. Ehhez minden gyerek ért. Éppen ezért tényleg csupa apró gyerekből toborozódnak a ridikültolvajok.

Csak nemrégiben hét ridikültolvajt csipett el a rendőrség. Heten voltak, mint a gonoszok. Apró kis tacskók. A legnagyobb talán tizenhatéves, a legkisebb tizéves lehetett. És külsőre éppen nem valami züllött csavargók. A legkiskorubb tolvaj is ma már jól tudja, hogy ha rongyosan és piszkosan dolgozik, a sarki rendőrszeme hamarosan beléakad, a különben is itt vagy ott váratlanul felbukkanó detektívről nem is szólva. Egész helyes kis gimnazista gyerekeknek, vagy legalább is vasárnapi diszbe kiöltözött inasfiuknak festett tehát a hetek bandája.

A gyermektolvajok furfangosan és átgondoltan léptek munkába. Mindenekelőtt felosztották a nagy körutat s a Rákóczi utat maguk között. Mindegyiknek volt egy állomáshelye: egy-egy villamos megálló, olyan góczpontféle, honnan minden hadászatot megszégyenítő elszántsággal szokta a jó pesti közönség a „megtelt” táblával védekező kék meg sárga villamosokat megostromolni. A rohammüveletekben a kis tolvajok is természetesen részt vettek, de nem szakaszjegyre vágytak, hanem kiszemeltek maguknak valami ridikülös nénit vagy leányzót. Alaposan szemlére vették előbb messziről a ridikül zárját, majd mikor megindult az ostromműveletök és a lökdösők közé szálltak. Ő Nagysága talán nagy küzdelem árán feljutott a villamosra, csak mikor a jegy árát akarta kifizetni, vette észre, hogy a ridikül tágranyitva restelkedik karján és eltünt belőle a pénztárcza.

- Egy párszor jól mulattunk, - mesélték czinikusan a rendőrségen a fiuk – mindig azt loptuk meg, a ki legjobban tolakodott. Aztán leszállították a szomszéd megállónál, mert nem volt pénze. Emlékszel – fordult a pajtása felé a kis G. Jancsi – milyen dühösen nézett az a piros struccztollas nagysága?!
És a gyerekek jót kaczagtak. Bánják is ők. Nagy bántódásuk nem lehet. Az uj, a fiatalkorszakról szóló törvény nagyon humánus ma és legfeljebb begyömöszölik őket a ligához.

Néha megesett, hogy a lurkót is feltalálták tolni a villamosra. Egyszerre csak a perronon találta magát. De hát van neki esze! – Ugy-e a Zuglóba megy a kocsi? – kérdezte a kalauztól. – Dehogy, városligeti ez! – No akkor leszállok! Még külön le is csengette az induló kocsit a kalauz, csakhogy a gyerek leszállhasson, a kinek kényelmetlen lett volna, hogy az ő jelenlétében vegye észre magát a meglopott.

A kis bandának még egy más büne is van. Házasságot is szerzett, ha nem csalnak a jelek. Egy kis leánynak egy szerelmes levelét is kilopták a ridikülből egyéb holmival együtt. Megkapták nálunk teljes czímmel és borítékkal együtt. Az idézésre a mama is megjelent. A lány sokat pirult, de hiába, a szigoru mama is megtudta a rendőrségtől, hogy kivel levelezik a család eladó szemefénye. De a mama nem haragudott meg. – És erről nem szóltál? – csak ennyi volt a szemrehányás. No ma délután előveszem az urfit, hisz kedves fiu és jó párti Nem bánom, rátok adom az áldást.

Így van minden rosszban jó is.Az utánzás azonban esetleg nem válhatik be, így hát mégis czélszerü lesz, ha hölgyeink egyéb gondok mellett a ridikülökre is vigyázni méltóztatnak. Különösen ott és akkor, mikor az ember tolongásba kerül és még a – kirakatok előtt is. Az apró tolvajok is psychologusok s nagyon jól tudják azt, hogyha a szépnem egyszer kirakatnézésbe fog, ugy elmerül, hogy akár magát is, - ellophatják.