A láthatatlanul terjedő járványok

1910 | Szeptember

Még ki sem hevertük a kisértő has- és küteges-tifusz-járvány ijedelmeit, már is ujabb rémitő alakjában, mint kolera üti fel fejét itt is, ott is a kaszásember, riadalmat keltve nem csupán város-, de ország-, sőt Európaszerte. Időszerű tehát, hogy foglalkozzunk e bajokkal, melyek rettentő pusztitásokra képesek, ha meglelik a kifejlődésükre alkalmas talajt.

A modern kultur-államokban, melyeknek jelszava: „Tisztaság mindenben”, az európai müveltségű országokban, már sokkal kevésbbé fenyegetők e nyavalyák s századunknak talán egyik korszakalkotó vivmánya lesz e betegségek járványsezrü fellépésének teljes kiküszöbölése.

Ha tisztasággal védekezünk, illetve, ha tisztaságunkkal megelőzzük a bajt, nem pusztithat többé nálunk tömegesen az ázsiai kolera, a XIX. század e specziális járványa. Ázsiai volt az ősrégen s ázsiai marad a jövőben is mindaddig, mig nem sikerült azt teljesen kiirtani a föld szinéről. „Merész állitás” – gondolják sokan – merész, de logikus. Régebben eseményszámba ment az utazás, ez az oka, hogy az ázsiai kolera századokon keresztül nem hagyta el ősi fészkét.

A XIX. században növekedett a művelődés és vele kapcsolatban az utazási hajlam, de az emberiség, a világlátni vágyó tömeg nem állott a tisztaság kellő fokán s az utasokkal, az ázsiai kolera csirája is befészkelte magát a postakocsi elnyütt párnái közé, körutra indult vasuton, hajón, belekapaszkodva mindenbe, hol megtalálta életfeltételét, a tisztátlanságot, a szennyet. A XX. század minden rangosztályu embere utazik ma már, de a jóizlésnek, hygienenek s következésképen a hatóságoknak sikerült megértetni az emberiség zömével, a tisztaság feltétlen szükséges voltát.

Nem elég, hogy maga az ember legyen tiszta, de kell, hogy tiszta legyen a ház, az utcza, a város, mert csak igy nyomhatjuk el keletkezőben a járványt, ez az általános tisztaság gátolja meg annak vészthordó terjedését. Ez állitások valódiságát feljegyzett tények igazolják:

A mult században Európa és Ázsia között ritka volt az érintkezés. 1830-ig járványszerű kolera nem is volt Európában, már azért sem, mert az utazási alkalmatosságok nehézkessége s így az utazás hosszadalmassága megakadályozta, hogy a láthatatlan, vad utas Európába eljusson. Az angolok legyőzvén az indusokat, már erősebb kapocs füzte Európát Ázsiához s a hirneves Hartington marquis szerencsétlen katonai hadjárata kiindulási pontja lőn a balvégzetnek.

1832-ben márczius 26-án beczipelik a kolerát Francziaországba, illetve Párizsba s e rettenetes járványnak 6 hónap alatt 18.402 áldozata van; 1849-ben ujra feltámad a szörnyeteg, 19.615 embert ragadva el az élők sorából. A következő 6, 10-10 évi időközben ismétlődő járvány fokonkint kevesebb és kevesebb halálesettel jár, mig végre az utolsó, reméljük igazán az utolsó, reméljük igazán az utolsó, 1892-iki vész alkalmával már csak 713 halálos kimenetelű esetről szól a krónika.

A kolera már nem európai betegség többé s szellemes rajzolónk jogosan bujtatta keleti öltözékbe képeinken a járvány szellemét. E gonosz szellem ott bujkál mindenütt, hol tisztátlanságra lel, minden szennyes zugban összekuporodva les áldozatára; de nem bocsátja ki prédáját karmai közül az express-vonat fülkéjében sem, szivesen meghuzódik a próféta sirjához siető muzulmán zarándokok rongyos zsiros ruhájának, turbánjának midnen redőjében, hol alkalmas menhelyre talál.

Hiába mellőzi a modern zarándok a hosszadalmas bucsujárást, mig tisztátlanság kiséri, a száguldó vonaton is vele vágtat a borzasztó démon, mert hiszen pompásan érzi magát minden szennyes ruhában, romlásnak induló ételmaradékban, tultömött helyiségben s ezekben, mint képünkön is látjuk, ily alkalmakkor nincs hiány.

Harmadik képünk tengeri hajót ábrázol, melynek daruja kiemeli a hajó mélyéből a partra szálló kivándorlók podgyászát. Rajta ül a szennyes ruhával telt csomagokon is az alattomos utas s a piszkos málhával partra kerül e halált jósló kegyetlen szörnyeteg is. Rajzolónk jelképezése esztétikai szempontból nagyon találó, tudományos szempontból azonban kevésbbé müvészies alak közelitené meg jobban a valót.

Természetesebb volna ugyanis, ha a járvány szellemét bolha, patkány vagy más hasonló tisztátalan állat alakjában vetnők papirra, mert bebizonyitott tény, hogy ez undoritó élősdiek legveszedelmesebb terjesztői, valósággal utazó ügynökei a kolerának, tifusznak, sárga-, mocsárláznak, pestisnek, álomkórnak és sok más exotikus járványnak. E szörnyek mind nem hagyják el a hajót oly fenségesen, mint képünk mutatja, sokkal közönségesebb és ravaszabb módon hóditanak tért és találnak talajt letelepedésükre.

Könnyen meggyőződhetnünk erről, ha az éj sötétjében egy hosszu utazás után kikötő hajó közelében letelepedve, megfigyeljük a köteleket és lánczokat, melyek azt a parthoz rögzitik. Alig némult el a város zaja, már is kiváncsian kandikál a hajókötél mindegyik vége felől egy-egy világlátott patkány. Eleintén félénken, nagy elővigyázattal lépked a gyáva állat, majd élénkebben mozogva sietnek egymás üdvözlésére. A hajóbeliek partra lépnek az uj talajt megszemlélendő, a városbeliek pedig a hajón keresnek tengerentulról érkezett zsákmányt.

Ime, élő alakot öltött a járvány, szelleme, csont-, vér- és hus, de nem képünk arabs ruhába öltöztetett, átszellemült csontos aggastyánja, hanem patkány, undok, piszkos állat, ezer bajnak e négylábu közvetitője. Nem is annyira a patkány maga terjeszti a járványt, mint a rajta és társain élősködő számtalan bolha. A patkány és rokonai nagyon alkalmasak a kolera, pestis és egyéb ragályos bajok befogadására. Ha az állat elpusztul, bolhái elhagyják a feloszlásnak induló testet, uj gazdát keresnek, szivesen elhelyezkednek állaton vagy emberen egyaránt. Megcsipve uj zsákmányukat, beleoltják vérébe a beteg állatból magukba szivott mérgező anyagot.

Az első képen látható hajlott, karmos ujju, üveges szemü, vérfagyasztó tekintetü, vigyorgó rémalak, mely nyugágytól nyugágyhoz sompolyogva hirdeti a halált a tengeri hajó födélközén, nem egyéb költői allegóriánál, valóságban apró állatok által széthurczolt hasadó gombák végzik a szenvedés, kétségbeesés és halál rémes munkáját. A bolhától s minden egyéb hasonló járványterjesztőtől legjobban és legbiztosabban megóv a tisztaság. Sokkal nehezebb a védekezés a moszkitó és más vészthordó, röpködő rovarfajok ellen.

Irtásukat legjobban előmozditja az álló viztócsák és posványok lecsapolása és kiszáritása s a lakások állandó, gondos tisztogatása. Ily módon szabadult meg például Cuba is a sárgaláztól.
Mennél nélkülözhetetlenebbnek ismerjük el a tisztaságot mindenben, annál inkább fogjuk szemlélhetni a járványok letünését. Nem csupán a kolera és küteges tifusz esetei ritkulna a tisztaság arányában, kitér előle a himlő, a kanyaró, a roncsoló toroklob és sok más halálos baj is.

A viz, a tej s minden más élelmiszer tisztasága, a kéz s a test minden részének tisztasága, a fehérnemű, a ruházat, a lakás, a ház és az utcza tisztasága külön-külön és együttesen biztos megölője a járványnak és feltétlen előmozditója az egészségnek s vele a szépségnek és boldogulásnak.