Három esztendővel ezelőtt még három fejedelem volt Európában. A bolgár fejedelem, a montenegrói fejedelem és a monakói fejedelem. Most már csak egy maradt meg fejedelemnek. A monakói. A másik kettő rangban előléptette magát és országát.

Az összes bolgárok czárja és király lett Ferdinánd, Bulgária uralkodója és most követte példáját a Fekete Hegyek ura, Montenegró fejedelme, Miklós, vagy a hogyan emlegetni szokták, Nikita, a ki a döntő hatalmak barátságos beleegyezésével immár szinte fölvette a királyi czímet és megalkotta Európának legújabb és legkisebb királyságát.

Mert igen kicsike ország ez a legújabb királyság. Az egész ország lakossága a felét se teszi Budapest lakosságának (nem egészen négyszázezer lélek), a fővárosánál, Cetinjénél pedig akárhány nagyobb falu is van Magyarországon. Nikita fejedelem, most már király palotája, a cetinjei konak szerény kis egyemeletes épület, úgy hogy mikor még Nikitának minden gyermeke otthon volt a szülei házban, a meglehetősen népes királyi család nem minden tagjának jutott külön szoba benne.

Mennél kisebb, gyengébb egy ország, az uralkodói erényeknek, képességeknek és kiválóságoknak annál nagyobb tömegére van szüksége a fejedelemnek, hogy népe és hazája érdekeit a hatalmasak veresége közepett meg tudja óvni és védelmezni. És ha az e téren elért eredményt vesszük a fejedelmi képességek mértékének, akkor tisztelettel kell meghajtanunk az elismerés lobogóját a legújabb király alakja előtt. Mert bizonyos, hogy országa az ő negyvenéves uralkodása alatt nagyobbá, haladottabbá és virágzóbbá lett, mint a milyennek átvette.

Ezt az elismerésünket el nem némíthatja az a tény, hogy hányszor a politikai viszonyok a nemzetek összetűzésre kész csoportosulását hozták létre, Nikitát többször láttuk az ellenünk készülődő hatalmi csoportban, mint mellettünk. Oroszországhoz húzott, a míg Oroszország hatalma mindenhatónak látszott, de azért arra is mindig volt gondja, hogy velünk szemben kenyértörésre ne vigye a dolgot. Sőt mikor Oroszország szerencsecsillaga lehanyatlott, sietett lehetőleg meleggé és barátivá tenni a viszonyt a szomszéd hatalmas monarkiával.

Az állhatatosság koszorúja, bizonyára meg nem illeti, de az is bizonyos, hogy minden fordulásban kis országa és népe javát kereste. Az érzelmeit mindig hajlandó volt megtagadni országa érdekeiért, de soha országa érdekeit a maga érzelmeiért föl nem áldozta. Ravasz, de tüzes és lelkes hazafi volt mindig, a harcztéren pedig valóságos hős, a kinek bátorságát dalokban éneklik országában.

Még más nagy szerencséje vagy virtusa is volt Nikitának. Leányainak szépsége. Semmi hozományt nem adhatott velük, mégis valósággal elkapkodták őket. Két leánya orosz nagyherczegek felesége, egy pedig, a gyönyörű Helena, trónra is jutott, Viktor Emánuel olasz királynak a felesége. Így azután leányai révén nagyhatalmi uralkodó családokkal jutott rokonságba és ez az előkelő atyafiság bizonyára szintén kiadós támasza volt emelkedésének föl egész a királyi trónusig.