Mulatságos esetet jelentenek Vasvárról. Márkus János olaszkai hegyi pásztor a minap a mezőn meglőtt egy borzot. A megsebesült állatnak azonban volt még annyi ereje, hogy odujába visszabujhatott. A vadász utána bujt az odujába, de kijönni már nem tudott és minél jobban erőlködött, annál inkább csuszott befelé, úgy hogy végre már csak a csizmája talpa látszott ki a földből.

Majdnem negyvennyolcz óra mulva akadtak csak rá hozzátartozói, a kik keresésére indultak. Őket is csak az vezette nyomra, hogy a nyilás száján találták levetett kabátját és fegyverét. Úgy kellett a szerencsétlen ember kiásni a földből, a borzfészekből, a hol a hegyi pásztor eszméletlen állapotban a meglőtt borzon feküdt.

Ujjairól a körmök mind leszakadtak a nagy erőlködéstől, a mellyel magát ki akarta szabadítani. Karjairól czafatokban lógott a hús. A feje pedig hordó nagyságura dagadt meg. Alig tudták orvosi segítséggel eszméletre téríteni. A midőn észretért, az első szava az volt, hogy a borzot nem hagyják ott, hanem vigyék haza, ha már ennyire megszenvedett érte.