"K.grófot nagyon megszerettem. "

Örültem, hogy egy magyar mágnás mutatta meg neki, hogy nem olyan az európai arisztokráczia, mint ő tudja és tapasztalta. Van egy specziális magyar tárgyú regénye, a „Királyok urai”czimen. (The rules of the Kings.)

Ezt magyarországi utazása után irta s az a fő tárgya, hogy lesz egy Habsburg uralkodó egy pénzfejedelmmel szövetkezve, az uralkodók parancsolójává. A kritikai ismertetés fantasztikusnak mondja könyvét. Annál jobban dicséri azonban a specziális kaliforniai élettel foglalkozókat, a minők: The splendid idle Forties. (A pompás lusta negyvenes évek). The Californians. (A kaliforniaiak).

Hazánkat persze inkább csak látásból ismerte. Pedig az utazás igen kevés tanulsággal jár, ha valaki a beutazott föld népének nyelvét nem beszéli. Athersonné csak angolul beszél. Pletykákat azonban hallott felőlünk németektől és oláhoktól. Egyik ebéd alkalmával például a következő kérdéssel lepett meg:

Járnak-e még gyakran a magyar urak kézcsókra a császárhoz? Más alkalommal hogy: igaz-e, hogy a magyar arisztokráczia egészen oláh származású? Ingerkedő mosolyáról láttam, hogy nem veszi komolyan a kérdéseit s inkább csak szótlan szórakozottságomból akar kizavarni. De az asztaltársaság teljesen tudatlan érdeklődése mégis bővebb fejtegetésekre kényszeríttet. A jó amerikaiaknak, a kiknek némelyike már többször beutazta Európát, fogalma sem volt államiságunkról, kultúránkról.

Később Amerikában még többször találkoztam ilyen megdöbbentően hiányos fogalmakkal. Annál komolyabb lett az igyekezetem, hogy ezt a nagy tekintélyű irónőt, a kinek írása előtt minden amerikai és angol ujság meg szemle nyitva áll, megnyerjem hazánk meglátogatásának.

Épen erről beszélgettünk, mikor belépett Fairbanks úr, Petaluma nagytekintélyű bankdirektora és birtokosa. Meghívta szíves vendéglátóm ebédre, hogy szakavatott informálóm legyen a tanulmányimban. Az ebédet igen komoly tárgyú beszélgetéssel töltöttük el.

Búcsúzás előtt még kért ajánló levelet adott nekem, két amerikai előkelőséghez. Tudta magáról, milyen szükségesek a jó összeköttetések ahhoz, hogy az ember egy országról helyes fogalmakat vigyen el; olyan komolyan vette, hogy eredményesek legyenek a tanulmányaim, mint egy igazi mentor. Ebben jó lelkének és szeretetének legigazibb nyilvánulását láttam. De öntudatosabb hazafiságot is, mint sok férfi politikusnál.

Jól esett, mikor azzal az igérettel búcsúzott el tőlem, hogy:
A viszontlátásra Magyarországban!

Németh József