Szini Gyula talán leginkább kifejezett példánya köztünk annak a típusnak; a melyet az eszthéta szóval szoktunk jelölni. Fogékonyság minden iránt, a miben kultura és szépség van, gyöngéd érzékenység, a melynek húrjai minden fuvallatra megrezdülnek, a tudás nagy anyagának felhalmozása a lélekben, de úgy, hogy minden a benne levő eszthetikummal, a formáiban érezhető szépséggel hasson, a szemléleti dolgok átfinomítása az érzésen - ezek a legfőbb jellemvonások, melyek az eszthéta-lelkeket rokonszenvessé, a mai kultur-élet kertjének vonzó virágjaivá teszik.

Alkotásaiban az ilyen természet rendszerint idegenkedik a nagyvonalú konczepczióktól, inkább a finomságokat keresi, mint a nyers, természetes realitásokat s nagyobb művekben is, regényben drámában az intim bensőség, a differencziált lélekrajz felé hajlik, mint a drámai mozgalmasság s a határozott vonalú karakterrajz felé.

Festők nyelvén szólva, inkább tónusokkal dolgozik, mint vonalakkal és színekkel. Ez jellemzi Szini Gyula Egy sápadt asszony czímű regényét is. Inkább apróra kidolgozott novella, mint regény, mert hiányzik belőle a mese sokágúsága, az egymáshoz viszonyított alakok sokasága s a szélesre megfestett háttér, a mely az alakoknak a társadalommal való kapcsolatait érzékítené.

Egy-egy vonás, egy-egy czélzás vagy leírás érezteti csak, hogy alakjai belőlünk, a mi életünkből nőttek ki - egyebekben a maguk belső életét élik, életűk válságos pillanataiban, mikor az embernek teljesen önmagára kell konczentrálnia magát, kikapcsolódva mindenből, a mi a mindennapi események közben többé-kevésbbé meghatározza az ember gondolatait és cselekedeteit.

A regény főczélja tulajdonképen egy nemes, finom asszonyi lélek rajza, a kit lelke magasrendű fejlettsége juttat éles összeütközésbe környezetével; ez a lázadás egy nagy külső és belső komplikáczió kellős közepébe ragadja, a melynek előidézője ő maga a melylyel elszánt homlokkal száll szembe, a női lélek sajátságos passzív ellenállásával, - hogy aztán a csomót mégse ő maga oldja meg, hanem egy eleven, vidám, okos kis leány és — a regény legkevésbbé szerencsés fordulatával - a véletlen képében maga az író.

A mi különben a regényben történik, az teljesen mellékessé válik olvasás közben, a fősúly a történetről az elmondás módjára lendül át, arra a tömérdek apró finomságra, gyöngéd megérzésre, a melylyel az iró alakjait kíséri s a stilnek arra a filigrán művészetére, a melylyel Színi Gyula dolgozik.

A regény minden részlete egy-egy pasztell-kép, a mely maga-magában is művészi hatású s e mellett teljes művészettel egyesül az egész képpel; olyan, mint a nemes csipke, a melynek minden részlete gyönyörködtet a nélkül, hogy rovására esnék az egésznek. Részlet-munka, aprólékos, csecsebecse szerű és egész hatásában mégis mutat valamit a művészet nagy vonalaiból. Első nagyobb terjedelmű műve az irónak s örvendetes távlatokat nyit jövő fejlődésére.