Valóságos Nick-Karter-fejezet játszódott le a minap egy sötét, barátságtalan éjszakán Gyulafehérvárt. A helyszin a postaépület volt, a hol budapesti detektívek és nemzetközi betörők viaskodtak egymással.
A bünromantika már a kezdeten kap meg.
Egy postatisztjelölt váltig azon ábrándozik egy szerény vidéki városkában, hogy betör. Csak nem fogja azt a kisded éhbért, a mit fizetésnek czímeznek, komolyan venni?! Csakhamar köt is egy postatiszthez vajmi kevéssé illő barátságot. Puszipajtásává avatja Steiner Miksát, egyik hirhedt betörőnket, ki ugy látszik megbízásokat is pontosan és jutányosan szokott elintézni. A postatiszt a gyulafehérvári postahivatalt tippeli ki, a hol néha nagy pénzszállítmányok szoktak feküdni. Az idő, tervet és módot is ő jelöli meg.
- Köszönjük, pajtás! – szól a betörő – egyet azonban kikötök. Neked nem szabad ott lenni. Gyanut foghatnának, aztán te nem vagy szakmabeli, majd én keresek egy ügyes, megbizható ficzkót, a kiben te is megbízhatsz.
Ugy is történt. Hanem hát a postatiszt-gyakornok nem tudta tartani a titkot. Valahogy gyengének érezte magát ennyi gazság elbirálására, s megosztotta tervét, már mint titkát, egy másik postással, a kinek szintén füt-fát igért, ha belép a konzorcziumba. Ez látszólag belement, de aztán első gondja volt, hogy a főnőkének mindent elmondjon. Az ügy felkerült a postaigazgatósághoz és a betörésre kitüzött éjszakát megelőzőleg már lesbe állottak a budapesti detektívek. Jövetelükbe csak a gyulafehérvári rendőrkapitányt avatták be.
Jött az éjszaka. Sötét, csillagtalan éj volt. A gyulafehérvári postán minden elcsendesedett. A főnök is, a kinek sejtelme sem volt arról, hogy mi mindenre fog felébredni, aludta az igazak álmát.
A detektívek elhelyezkedtek a posta környékén. Hadd menjenek be a srenkerek s végezzék is el dolgukat, ha kijönnek, majd gondoskodnak róla, hogy tárt karjaikba szaladjanak. Kettő tehát a postahivatal bejáróját tartotta szemmel, s egy czivilbe öltözött rendőr pedig a posta udvarának keritése mellé huzódott. Azután pedig vártak.
Nem tartott sokáig. Óvatosan, kémlelve jött a két betörő. Most odaértek a postaépület kapujához. Egyet fordult az álkulcs s kinyilt az ajtó. Nesztelenül besurrantak a czinkosok és óvatosan bezárták maguk után az ajtót. A detektívek, revolver a kezükben, mosolyogva bólintottak hozzá.
És most már két oldalt a kapuba állottak..
Bent ezalatt a betörők már a vasládát feszegették, melyben szép pénzrakomány volt. Nehezen ment.
- Üssük le a lakatot! – indítványozta dühösen Steiner Miksa.
Hatalmas ütés volt egy kicsit beledöngött az éjszakába.
A betörők egymásra néztek. Még meghallhatta valaki. És csakugyan mintha ajtónyilás hallatszana. A postafőnök volt, a ki a lakatleütésre felébredt s álmosan kiment a folyosóra szétnézni. De csend volt, visszament tehát.
A betörők azonban az ajtónyitásra megrökönyödtek.
És lóhalálában poroszkáltak le a posta kapuja felé.
Már hallották a künt várakozó detektívek a lépéseiket…
No most. Erőt vett a detektíveken a vadat üző vadász szenvedélye.
A betörők belülről az álkulcscsal nyitották az ajtót. A zár egyet fordult. Abban a pillanatban az egyik detektív rátette kezét kivülről a kilincsre.
Csak egy kicsit megmozdult az, de a betörők észrevették. Hajrá vissza!
- Utánuk! – kiáltotta a detektív s rácsapott a kilincsre. De mi ez?! Az ajtó nem engedett. A betörők kétszer fordították rá a zárt, mikor maguk után becsukták az ajtót. Erre senki sem számított s a detektívek ott álltak tehetetlenül és tanácstalanul a bezárt ajtó előtt.
A két betörő most még szaporábban szedte lábát. A postaépület udvarába szaladtak s macskaügyességgel átvették magukat a kerítésen, a mely a postaudvart a zsidó iskola udvartól választotta el. Más kerülő ut nem volt. De ott volt megint egy budapesti detektív s egy gyulafehérvári rendőr. Steiner Miksa majd a detektív fejére ugrott. Meg is fogta az s rögtön átadta a rendőrnek.
- Tartsa! – szólt oda neki, s utána vetette magát a másik betörőnek, a ki éppen a ház tetejére kapaszkodott fel. A rendőr gyenge legény volt. Steiner alaposan félrelökte s már ő is szaladt. A detektív tehát megint utána iramodott, megfogta s megkötözte. Ezalatt azonban a másik betörő háztetőkről háztetőkre bukdácsolva eltünt a sötétben. Lövés is hangzott. A betörő lőtt. Talán üdv-lövés akart lenni.
Steiner Miksa és a tervezgető postatiszt a börtönben van. De ki és hol van a harmadik?
- Mit tudom én? – mondotta Steiner – nem ismerek én minden gazembert. Pistának hívják, még fiatal ember. Tessék ebből kiokoskodni.
Az öreg Beck István detektív, a ki ebben az évben huszonöt éves jubileumát ünnepelte a betörés elleni mesterségben, egy keveset gondolkozott.
És másnap hozta az eredményt: Sztruhár István hirhedt betörő és utazó zsebtolvaj lesz őkelme.
Nem telt bele sokáig, a detektívek már ott viziteltek Budán, a már sok fegyháza ült betörő Átlós-uti lakásán. Holtra ijedve fogadta őket egy csinos fiatal nő. És a szelíd nézésü asszony majd sírógörcsöt kapott, mikor megtudta, hogy az ő ura, a kivel most esküdt volna meg, a ki olyan szorgalmasan hordta haza a pénzt, - ügynököl a vidéken, mondta – egy közönséges betörő. De talán még sincs ugy.
A detektívek azonban rögtön egy kis házkutatást tartottak.
Az íróasztal mappájában fehér papírívek feküdtek. A legfelsőn betümélyedések, mintha azon egy papiron kemény czeruzával írt volna valaki. Az ablak felé tartották. „Steiner Miksa Kolozsvár, - sillabizálták ki. – Rendben vagyok, válaszolj. Pista.”
Meg volt a bizonyíték. Csakugyan Sztruhár Pista volt a háztetőkön átugrándozott másik betörő. De még egy lelet. Revolvertöltények egy skatulyában. Ugyanazok, mit az a töltény, melyet a gyulafehérvári posta udvarán találtak.
A megszökött betörő eldobta magától, hogy annál jobban menekülhessen.
Egy remek szép pénztárczát találtak a detektívek még.
- Nevenapjára adtam neki husz koronát, - siránkozott a nő – vegyen magának pénztárczát.
A tárczán bécsi czég jelzése van.
- Ki tudja kitől vette el?!... – jegyezte meg malicziózusan az egyik detektív.
Az asszony, a mit sem sejtő asszony felzokogott. Oh, mire jutott! Egy betörő lesz gyermekének az apja.
Befejezhetjük! Ezzel egyelőre véget ért a betörő-história, ez az igaz, megtörtént Nich-Karter-novella. Sőt talán mire e sorok napvilágot látna, már Sztruhár Pista is hüvösre került harmadiknak, - a többi kettő mellé.