VII. Edvard halála

1910 | Május

Edvárd angol király pénteken éjjel tizenkét óra huszonhat perczkor meghalt. A gyászhír a döbbenés váratlan erejével hat, mert halála előtt alig egy nappal érkeztek az első hírek a betegségéről és bár ezek a hírek a kór fokozatos elhatalmasodását jelentették, sőt katasztrófa eshetőségére is utaltak, még sem gondolta senki, hogy a halál oly hirtelen végez a királylyal, a kinek erős fizikuma már egyszer, közvetlenül koronázása előtt, legyőzte a reá leselkedő végzetet.

Edvárdról Anglia elmondhatja, a mit a római klasszikus nagy jótevőjéről szomoruan elzengett: „Sok jónak siralmára halt meg, de senkinek nagyobb fájdalmára, mint hazájának”.
Európa siratja őt, mint a legnagyobb alkotmányos uralkodót, mint az alkotmányos uralkodók örök mintaképét.

Az elhunyt király deresedő fejjel, hatvan éves korban lépett trónra mint VII. Edvárd angol király, India császára. Anyja, Viktória, már négy éve volt királynő a mikor ő 1841 november 9-én a Buckingham palotában világra jött. Akkor járt Angliába látogatóba IV. Frigyes Vilmos porosz király és ő tartotta keresztvíz alá a csecsemőt, ki a keresztségben atyja után az Albert nevet kapta. Az Edvárd nevet, mely néven mint hetedik, uralkodott, anyai részen való nagyatyjától a kenti herczegtől, örökölte.

Királylyá való koronázása 1902 junius 26-ára volt eredetileg kitüzve. Ámde a koronázási ünnepélyek előtt oly sulyosan megbetegedett, hogy a koronázást el kellett halasztani. A király akkor vakbélgyulladásban szenvedett. Kezelőorvosai, köztük Lister, Francis Laking és Treves mégis remélték, hogy a király a gondos ápolás következtében talán megjelenhetik a koronázáson.

Junius 23-ikán este azonban a betegség oly aggasztó mérveket öltött, hogy szükségesnek látták az operáczió azonnali végrehajtását, a melyet csak a koronázás után hat-hét nappal akartak végrehajtani. Az orvosok négy ujjnyi szélességü sebet vágtak, aztán kivették azt a részt, a mely a komplikácziókat előidézte. A műtét sikerült, s a király felgyógyult. Edvárd király koronázása tehát csak később, 1902 augusztus 9-én történt meg.

Albert Edvárd gondos, de egyszerű és szigoru nevelésben részesült. Első nevelői, kik otthon, atyja Albert herczeg felügyelete alatt tanították, mind kitünő pedagogusok voltak. Később fél évet az edinburgi egyetemen tanult, egy évig Oxfordban a hires Christ Church Collegiumban hallgatta az előadásokat és tanulmányait végre Cambridgeben fejezte be.

Mint minden előkelő angol már fiatalon utazni ment. Bő alkalma volt tehát rá, hogy a világot megismerje és bár az emberismeretből a herczegeknek nem sok jutott ki, róla mégis el lehetett mondani, hogy utazásai közben levetkőzte előítéleteit, felvilágosultabb, műveltebb és az emberekkel való érintkezésben a közepes mértéknél sokkal ügyesebb és szeretetreméltóbb lett.

1960-ban beutazta Észak-Amerikát és a következő két évben a Keletet. 1861 óta, mióta apja meghalt, a reprezentáló kötelességet magányt kedvelő anyja helyett mindig ő teljesítette, a mi nagyon népszerűvé tette, mert az angoloknál minden nevezetesebb ünnepen ősi szokás szerint ott kell lennie a királyi család valamelyik tagjának.

1862-ben mint Cornwal herczege a főrendiházba jutott. 1863. márczius hó 10-én nőül vette IX. Keresztély dán király leányát, Alexandrát. Ebből a házasságból három fia és három leánya született. Legidősebb fia, a clarencei herczeg, 1892 január 9-én meghalt; legfiatalabb leánya, Maud herczegnő, 1870-ben született és 1896-ban férjhez ment Károly dán herczeghez, legutolsó fia, Sándor herczeg, 1881-ben született, de csak két napig élt. Második fia, György, 1892 óta York herczege s atyjának trónra lépése óta walesi herczeg, vagyis a trón örököse.

Nagy válságon ment át Edvárd walesi herczeg korában, 1871-ben, a mikor deczember havában megkapta a tifuszt és heteken át élet és halál közt lebegett. Már-már lemondtak életéről és az egész ország kétségbeesve tekintett a trón örökösének betegágya felé, a mikor végre jobban lett. De sok időbe telt, míg magát teljesen összeszedte. Kitünt ekkor, hogy az angolok trónörökösüket mennyire szeretik, mert fölgyógyulása emlékére, 1872 február 27-én az egész birodalomban mindenütt hálaadó istentiszteletet rendeztek.

1876-ban Beaconsfield kezdésére beutazta Kelet-Indiát; 1878-ban elnöke volt a párisi kiállítás angol bizottságának; 1883-ban a német trónörökös ezüst menyegzője alkalmával német tábornagy lett.

Bár nem lehet tagadni, hogy a walesi herczeg életefolyását a korábbi években itt is, ott is kritika érte és népszerüsége nem állott mindig egyforma fokon, el kell ismerni, hogy érettebb korában nagyon meg tudta magát kedveltetni és népszerűsége épp oly meleg, mint általános lett. Kitünt ez 1900 nyarán, mikor Sipidó brüsszeli merénylete a herczeg ellen egész Angliában óriási felháborodást keltett.

Magyarországon háromszor járt Edvárd király; 1882-ben, a mikor gróf Festetics Tasziló vadászataira jött el, 1885-ben a mikor az országos kiállítást nézte meg és 1887-ben. Első látogatása alkalmával a Népszínházban meghallgatta Blaháné énekét, mely egészen föllelkesítette. A Nemzeti Kaszinónak gyakran volt vendége, megbarátkozott sok magyar főurral és amikor a nevét viselő huszárezredet Miskolczon meglátogatta, az összes tisztekkel együtt levétette magát.

A kiállítás nagyon tetszett neki és különösen a czigány-zenét kedvelte meg, melyet órákig lehallgatott s azóta angol udvari ünnepély alig esett meg czigányzene nélkül. A mikor elutazása előtt azt kérdezték tőle, hogy tetszik neki Magyarország, azt felelte, hogy sehol a világon magát jobban nem érezte. Ebben a nyilatkozatban sok volt az udvariasság, de másrészt az is bizonyos, hogy a mulatni szerető gavallér trónörökös Magyarországot és a magyar urakat nagyon megkedvelte.

Nagy népszerüség vette körül az 1896. évi gyarmati kiállításon South-Kensingtonban is, a melynek elnöke volt. Tökéletes gavallér, az igazi angol gentleman valóságos mintája volt.

Ő volt a legelegánsabb angol, a divat és a jóízlés fejedelme. A mit ő kreált, a férfidivat számos uj alkotása nemcsak Angliában, hanem egész Európában gyorsan elterjedt. Ő találta fel az egyidőben oly kedvelt kézelős felöltőket, a redingot-kabátot, a kalapok, gallérok és nyakkendők számos uj formáját; a mit ő jónak és szépnek látott és magára vett, azt sietett utánozni mindenki, annyira irányadó volt az ő ízlése a divatban, hogy a mikor egyízben véletlenül felcsuszott a fehér nyakkendője, másnap Londonban sok elegáns gavallér szintén félrecsuszott nyakkendőt hordott.

Nagy sportférfiu volt és művelte a sport minden fajtáját, de legjobban a lóversenyt kedvelte. Költekezéseiről és mulatozásairól fiatalabb korába egész legendák kerültek forgalomba. Angol volt a szó legvalódibb értelmében.

Politikai érzületét tekintve imperialista és legjobb barátja volt neki Beaconsfield lord, a legnagyobb angol imperialista, a ki Viktória királynőnek az indiai császári koronát szerezte meg.