A három tétel ezeknél fogva legalább is 700 millió K uj kölcsön beszerzését teszi szükségessé, de ha ehhez hozzáveszszük a hadügyminiszter és a haditengerészet enormis követeléseit, melyekre nézve az őszi delegáció fog határozni és melyeknek Magyarországra eső hányada egy részét még ez évben, de legkésőbb 1911. év elején ki kell izzadnunk, akkor 800 millió K kölcsönnel is csak alig-alig lesz képes a kormány a rendkivüli szükségleteket fedezni.

Parlamenti akadály most már nem gördülhet az uj kölcsön beszerzése elé; ha vérző szivvel is, de kénytelen lesz a törvényhozás államadósságunk nagyarányu szaporitásához hozzájárulni, mert enélkül nemcsak a deficit rögzittetik meg beláthatatlan időkre, de elmaradnak a nélkülözhetlen beruházások, szóval az állami tönk lejtőjére jutunk. 

A kölcsön beszerzése tekintetében a konjunkturák igen kedvezők.
Pénzbőség uralkodik mindenütt és pedig nem átmeneti, hanem állandónak igérkező pénzbőség. Két főforrás közt választhatunk; az egyik a francia, a másik az osztrák-német tőke. Tudvalevőleg már Wekerle tárgyalt egy francia pénzcsoporttal nagyobb összegü kölcsön — akkor 100 millióról volt szó — felvétele ügyében, de a tárgyalások a kormány lemondása folytán megszakadtak. 

Most — hir szerint — a tárgyalások elejtett fonalát a kormány ismét felveszi és valószinű, hogy Ullmann Adolf, a Magyar általános hitelbank vezérigazgatója ez ügyben a nyár elején Párisba utazik. Hogy a francia pénzcsoport fentartja-e most is ajánlatát és a megváltozott viszonyokhoz képest minő feltételeket szab, azt még nem tudjuk, minélfogva megbeszélés tárgyát képezi az a kérdés is, hogy nem-e lehetne Ausztriában és Németországban egy, esetleg aranyban kamatozó kölcsönt előnyösen elhelyezni. Nagy akadályokat a jelen viszonyok közt sem itt, sem ott nem kell leküzdenünk és a kérdés csak az, hogy szakítsunk-e a Rothschild-csoporttal vagy továbbra is fentartsuk az évek hosszu során át célszerűnek bizonyult eme hitelforrással való összeköttetésünket. 

Jelentékeny hitelművelet segélyével tehát kimenekülhet az ország a kritikus jellegű állampénzügyi helyzet hinárjaiból, a kormány akciója azonban ennek elérésénél nem állapodhat meg, mert feltétlenül szükséges, hogy az államháztartás nagynehezen helyreállitott egyensulya állandósittassék és a régi jó idők, midőn jelentékeny többletek halmozódtak fel az államkincstárban, legalább részben visszavásároltassanak. Az állami kiadások csökkentése utján ezt a célt természetesen nem lehet elérni; a koalició sok irányban sulyos kötelezettségeket háritott az országra, melyeknek minden körülmények közt meg kell felelnünk. A kormány és a törvényhozás tehát e téren mindössze csak azt tehetik és ezt megtenni el nem mulasztható kötelességük, hogy a kiadások emelését az egész vonalon beszüntetik.

De ezzel még nem jutunk el az egyensuly fentartásának állandósitásához.
Amint az 1908. és 1909. évi adatok bizonyitják, a bevételi források a már fennálló és nem csökkenthető kiadásokat nem fedezik, minélfogva uj jövedelmi forrásokról kell gondoskodni. Ez lesz a kormánynak legnehezebb feladata. Uj egyenes adók kreálására vagy a létezők felemelésére nem gondolhat és igy csak a fogyasztási adók jobb kihasználása és uj állami monopóliumok kreálása képezheti megfontolás tárgyát. 

A fogyasztási adók között a szeszadó az egyetlen, amely nagyobb bevételt hozhat. Erre nézve az uj szeszadótörvény tudvalevőleg megfelelő rendelkezéseket tartalmaz, melyek azonban eddig Ausztria késedelmezése folytán nem voltak végrehajthatók és emiatt sok millió kár érte az országot. Sürgős intézkedések teendők tehát az uj szeszadó törvény teljes egészében való végrehajtása iránt és ezzel elesik a szeszmonopólium behozatalának kérdése is, mert a szeszadó felemelése utján ez a jövedelmi forrás jobban kihasználható.

Más monopóliumokról — Ausztria példáját követve – szintén van szó.
A petróleum-monopólium eszméjével Lukács pénzügyminiszter nem szimpatizál; nem akarja a szegény emberek világitó anyagát megdrágitani, de meg nálunk e tekintetben a viszonyok mások, mint Ausztriában, ahol a monopóliumnak nemcsak a gyártást, de a nyers termelést is szolgálni kell.

A gyufamonopólium behozatalát azonban valószinünek tartják, erre nézve illetékes helyről komoly ajánlat érkezett a pénzügyminiszterhez, mely ebből a forrásból az államnak mintegy 15 millió K évi jövedelmet biztosit. Hozzá fog még járulni a bevételek emeléséhez a dohány-gyártmányok árának tervbe vett felemelése is, sőt ha Ausztriában a gáz- és villamos világitásnak több oldalról pengetett megadóztatását behozzák, ezt az uj jövedelmi forrást mi is megfogjuk ragadni. Igazságos is, mert ha a petróleum-adó megdrágitja a szegény emberek világitását, meg kell adóztatni a vagyonosok jobb, kényelmesebb világitó anyagát is.