A párisi diákok világszerte híresek bohémségükről. Sehol sincs annyi szegény diák, mint Párisban vagy talán csak Oroszországban van annyi. Az orosz diákok azonban nem hasonlítanak párisi kollégáikhoz vidámságban, könnyelműségben, mert örökösen érezniök kell a reájok nehezedő szolgaságot. Az orosz rendőrség folytonosan leskelődik rájuk, mert az embertelen orosz zsarnokság nyomása alatt a szabadságról álmodoznak ifju lelkük nemes hevületében.

A párisi diákok ellenben szabadok, mint az égi madarak és ugy élhetnek, a hogyan akarnak, vidámságukat nem fojtja bánatba a szolgaság érzése. Nincs is vidámabb ember a párisi diáknál; szegénységben sem hagyja el a jókedve és gondtalanul várja a jobb időt, a mikor majd az iskoláinak elvégzése után kenyérkeresethez jut s a terített asztal mellett boldogan gondolhat vissza bohém életére, sok nyomoruságára.

Akadnak közöttük talán olyanok is, a ki a jó módban, a nyugalmas hivatalban vágyakozva gondolnak vissza egykori diákéletükre, a mikor szegények voltak, mint a templom egere, de mindig jó kedvük volt.

A párisi diákok nagyon szeretik egymást és meleg barátsággal tartanak össze nagy szegénységükben. Rengeteg sok szegény ifju megy évente Párisba, hogy ott kiképezze magát jövendő hivatására a felsőbb iskolákban. Rendesen kis padlásszobákban vagy olcsó fogadókban laknak s a mikor elvégzik a tanulást, összegyülnek esténkint valamelyik kis kávéházban és vidám beszélgetéssel vagy valami társasjátékkal töltik az időt. Ilyenkor a diákkisasszonyok is közzéjük vegyülnek.

E képünkön párisi fotográfusunk eredeti fényképfelvétele nyomán egy ilyen diáktársaságot látunk, mely éppen kártyázással töltik az időt.