Bizonyára nem sértjük meg vele Mikszáth Kálmánt, ha úgy nézzük a dolgot, hogy azon az ünnepen, a melyet Szeged városa az ő magasztalására rendezett, benne, vele és általa ennek a nemes, szép, művelt magyar városnak érdemét és szerencséjét ünnepelték. Ennek a megállapításával a Mikszáth dicsőségéből semmit se veszünk el, de Szegednek megadjuk a maga jogi részét.

Mert Mikszáth Kálmánt ünnepelheti és ünnepli is ennek az országnak minden bazilikán városa és fatornyos faluja, hiszen valamennyinek van benne mit ünnepelnie. De Szegeden a dolog teljesebb. Mert ott nem csak a városnak volt mit ünnepelnie az íróban, hanem Mikszáthnak is a városban. Valami nagyon édeset, nagyon szépet, örökre feledhetetlent. Az első szeretetet, az első tapsot, az első sikert. Első csókját a dicsőségnek.

Azt, hogy ott szerették már akkor is, mikor még másutt nem tudtak róla, mikor nagysága még a jászolban feküdt és a hozzája siető három királyok még messzire jártak. Mindenesetre szerencséje is volt Szegednek ebben a dicsőségben. Az, hogy Mikszáth - ott kezdte. De a szerencséhez is kell egy érdem. Hogy meg tudják becsülni. A firenzeiek ma se szeretik, ha az idegen Ravennába is elmegy.

Mert ott Dante sirjánál elmondják annak is, a ki nem tudja, hogy miért pihen a költőóriás Ravennában és miért tagadta meg szülővárosától koporsóját. Szegednek ime soha se lesz ilyen szégyene. A mi gondolata Mikszáthnak feléje száll, csupa kedves emlékezés, a mi érzése hozzá van, csupa hála és szeretet.

A kinek az ország minden faluja, városa csak adósa ezernyi gyönyörűségért. Szeged nemcsak adósa, hanem hitelezője is olyan értékekkel, a melyekért mennél gazdagabb és fizetőbb egy szív, annál inkább örökké adósnak érzi magát. Szegednek tehát oka van rá, hogy ne csak örüljön a szerencséjének, hanem büszke is legyen rá.

Most gyönyörű jutalmat kapott. Benne kezdődött meg az az ünnep, a melynek hivatalosan igen, de a lelkekben soha se lesz vége. Látta az irót a ki először az ő irója volt, hajnali fényében annak a napnak, a mely csak minden tizmilliomodik embernek kél föl, hogy azután soha le ne nyugodjék fölüle.