A származástan, melynek megalapítása Lamarck és Darwin K. elévülhetetlen érdeme, az összes élő lényeket közös eredetre vezeti vissza. A magasabb rendű fajok e szerint az alacsonyabb rendűektől származnak.

Darwin a létért való küzdelemben a természetes kiválasztást tekintette a fejlődés okának, melyhez hozzájárul a nemi kiválasztás is, Lamarck pedig a természeti viszonyokhoz való, belső szükségből eredő alkalmazkodást. E két elmélet kiegésziti egymást. A származástannak egyik legfontosabb bizonyitéka a Haeckel által felfedezett biogenetikai alaptörvény, mely szerint az egyén fejlődése rövid és gyors ismétlése a faj fejlődésének. Ez a híres törvény vezetett az ember törzsfájának megállapításához.

A származástan ezek szerint megmagyarázza, hogy hogyan fejlődtek a különböző fajok évmilliók során a legegyszerűbb egysejtű élő lényekből. Az a kérdés most már, hogy a legegyszerűbb élő lények honnan származtak.

A tudósok egy része szerint a legegyszerűbb élő lények örök időtől fogva léteznek s ha egy bolygó életre alkalmas fejlődési állapotba jut, akkor az életcsirák más égi testről kerülnek a bolygó felületére, melyekből idővel a fajok változatos sokasága fejlődik. Ez az úgynevezett panspermia-elmélet. Ennek az elméletnek egyik legkiválóbb képviselője a nemrég elhunyt Lord Kelvin.

Pflüger elmélete szerint az élet eredete arra az időre vezetendő vissza, a mikor a Föld felülete még izzó állapotban volt. A Föld hosszú lehülési ideje alatt a könnyen felbomló cianvegyületek az oxigennel s később a lecsapódott vízzel s a benne feloldott sókkal megalkották az első fehérje-testet, a mely már élő anyag.

Az ősnemzés elméletének egyik legkiválóbb előharczosa Haeckel. Szerinte a legegyszerűbb, szerkezetnélküli homogen élő szervezetek, a monerák hasonló módon keletkeztek a szervezetlen anyagokból alkalmas körülmények között az őstenger vizében, mint a hogy a kristályok képződnek az anyafolyadékban.

Az ősnemzés elméletét különösen támogatja a folyékony kristályok felfedezése, melyek sok tekintetben hasonlítanak a legegyszerűbb élő lényekhez. Lehmann O. a 146ş-ra felhevített jódezüstöt nagyítóval vizsgálva, arra a meglepő felfedezésre jutott, hogy a látszólag nyúlós folyadék tulajdonképpen egészen lágy octaederes kristályoknak a halmazata, melyek nyomás hatása alatt folynak, mintha folyékonyak volnának.

E jelenség csak úgy magyarázható meg, hogyha feltesszük, hogy ezen anyag végtelen kicsi, nagyítóval meg nem különböztethető kristályokból áll. E kristályok egymáshoz tapadva olyannak tűnnek fel, mintha az egész anyag folyékony volna. Hasonló felfedezést tett Lehmann az ammoniumoleatnál is. Megfigylésre különösen alkalmasak a paraazocibensoesavas etilesternek Vorländer által felfedezett folyékony kristályai.