A képviselőház január 29-ikén gróf Khuen-Héderváry kormányának bizlamatlanságot szavazott, a mire a miniszterelnök a Ház üléseit királyi kézirattal márczius 24-ig elnapolta. Történt ez öt nappal azután, hogy az új miniszterelnök a képviselőházban bemutatkozott és programmját is előadta. Jó hosszú volt ez a programm, a fölolvasása majdnem egy óra hosszat tartott, de azért az ember, meghallgatván, nem lett sokkal okosabb tőle.

Sok mindenről nyilatkozott az új miniszterelnök, érintette szinte az összes, többé-kevésbbé napirenden lévő kormányzati és politikai kérdéseket, a nélkül azonban, hogy a nyilatkozataiban a maga álláspontjának szillárd meghatározása benne lett volna. Általánosságokat mondott, a melyekbe sok mindent lehet belémagyarázni és a melyeket sokféleképen is lehet magyarázni. Egy nagyszerű és igen ravasz franczia államférfiú, Talleyrand azt mondotta, hogy a szó a diplomatának arra való, hogy eltakarja vele a gondolatait. Nos, a miniszterelnök a programmbeszédében a Talleyrand reczeptje szerint használta a szavakat. Inkább eltakarta, mint kifejezte velük a gondolatait.

Az azonban a miniszterelnök programmbeszédéből is kiderült, a mit különben azelőtt is tudtunk, hogy gróf Khuen-Héderváry a tiszta hatvanhetes uralom föltámasztására, vagyis a függetlenségi pártnak a kormányzatból való teljes kizárására vállalkozott. Tette ezt abban a reménységben, hogy a nemzet a jól előkészitendő új választásokon hatvanhetes elvű pártnak fogja adni a többséget. Gróf Hédervárynak az a terve, hogy ez a hatvanhetes többség, ha meglesz, egységes többség legyen.

A hatvanhetesek tudvalévően ma három táborban vannak, a melyek közül azonban az egyiknek, a gróf Tisza István vezetése alatt álló régi szabadelvű pártnak, mely harmincz esztendeig volt a kormányzó hatalom birtokosa Magyarországon, nincs képviselete a mostani parlamentben. Ez a párt, a mely most megint akczióba fog lépni, sőt ezt Tiszta Istvánnak a főrendiházban tartott beszédjével már meg is kezdette, már gróf Khuen-Héderváry mellé állott. Hiszen gróf Khuen-Héderváry is ennek a tagja volt, és kormányt alakitván, ebből a pártból vette összes minisztereit.

A második hatvanhetes párt az alkotmánypárt, a harmadik a néppárt. Ezeknek van parlamenti képviseletük, a koalicziónak tagjai voltak. A néppárt csatlakozására gróf Héderváry alig számíthat, mert ezt a pártot a politikai és még inkább a személyi ellentétek egész tömege választja el a régi szabadelvű párttól. Ezek az ellentétek aligha lesznek áthidalhatók. A néppártnak különben egy külön házi válsága is van. Tagjainak egy része a keresztény-szocziálista párthoz húz és két néppárti képviselő: Giesswein Sándor kanonok és Csitáry Béla már oda is csatlakoztak.

Az alkotmánypárt a mostani képviselőház legnagyobb hatvanhetes pártja. Ennek a vezére és megalapitjója, gróf Andrássy Gyula, nagy beszédében fejtette ki álláspontját a miniszterelnök programmjával szemben, a kit nem támogat ugyan, de arra se hajlandó, hogy neki a függetlenségi pártokkal egyetemben bizalmatlanságot szavazzon. Gróf Khuen-Héderváry kijlentette, hogy azok az ellentétek, a melyek közötte és az alkotmánypárt vezére között vannak igen könnyen kiegyenlíthetők.

Látnivaló tehát, hogy a hatvanhetesek egyesülésére való törekvés nagy erővel folyamatban van és ezt az akcziót bizonyára a Ház elnapolása se állitja meg. Ilyen viszonyok között mi se lenne természetesebb annál, hogy a függetlenségi ellenzék pártjai, a melyek ellen a hatvanhetes tábor a választásokon hadba vonul, szintén erőik egyesítésére törekedjenek. Ez az ellenzék, miután a balpárt beolvadt a Justh-pártba, most két erős, nagy táborból áll. A két párt álláspontját a kormánynyal szemben Justh Gyula és Hotsy Pál fejtették ki. Ezekből a beszédekből és Kossuth Ferencnek az önálló bank dolgában beterjesztett indítványából világosan kiderült, hogy a két nagy függetlenségi tábor között semmiféle elvi ellentét nincs.

Ha külön-külön harczolnak, sőt esetleg bizonyos kérdésekben egymással szembe kerülnek, nemcsak, hogy nem fejthetik ki teljes erejüket, de meg is gyöngíthetik egymást és közös ellenfelük dolgát a maguk rovására ugyancsak megkönnyítik. Ha egyesülnek, olyen hatalmat képviselnek, a melyen semmiféle erőszak győzelmet nem arathat. Programmjuk a legvonzóbb, zászlajuk a leglelkesítőbb. Megszünvén a koaliczíó és elmúlván minden tekintet, a mely a függetlenségieket a korány-hatalomban kötötte és bénította, törekvéseik egész hóditó varázsával mehetnek az alkotmányos küzdelembe. Csak egyetérteni kell tudniuk, hogy győzelmet arathassanak. Kár, hogy az egyetértés mestersége mindig olyan nehéz mesterség volt a magyarnak!