Sokáig – főleg Varsóba hagyott családja előtt – titkolta életének nagy szerelmét is. Huszonhéttől harminczhét éves koráig tartott benső viszonya azzal a nagy írónővel, a ki George Sand (férfi-) néven lett világhírűvé. Chopint lassan őrlő mellbaj kínozta; hat évvel idősebb szerelmese – a kit sok körülmény nem engedett törvényes nejévé tenni – igazi hitvesi, s mint maga hirdetni szerette : anyai, őrködő gyöngédséggel ápolta, de a későbbi években szeszélyes és csapodár, a maga külön örömeit mohón kereső lelke nemcsak Chopinnek okozott oly sok és nagy fájdalmat, hogy a nagy művész szerelme elkeseredetté, gyűlöletté fajult, hanem önzésben az anyai szívet megtagadva, saját leánya boldogsága ellen tört, úgy hogy az asszonynyá lett fiatal nő mindenben Chopinnél talált menedéket, mintegy második atyjánál. „Madame Sand” négy kötetben megírta élete folyását, igen érdekesen és szépen – sokat írt Copinről és együtt élésükről is, de persze semmi olyat, a mivel a maga hírnevének árthatott volna.

Hatodfél évet töltött már Chopin Párisban, mikor megismerkedett a végzetes nővel; 1831-ben jött az akkori „világ fővárosába”. Bécsen, Drezdán keresztül. Bécsben már két évvel ezelőtt is hangversenyezett, óriási lelkesedés közepette: játékát és zeneköltői erejét egyaránt csodálták; alig bírták elhinni, hogy a nagy művész már 12 éves korában befejezte tanulmányait s azóta csak a nagy példák és főleg saját sugallata, ihlete fejlesztette még tökéletesebbé.

Párisban is azonnal meghódoltak újszerű, tüneményes játéka és művei előtt – csak az ostoba véletlen műve volt, hogy az első években mégis éhen halhatott volna, ha szülei nem küldtek volna számára gyakran nagyobb összegeket, hogy megtarthassa a felsőbb körökben elfoglalt helyét.

Itt nemcsak a finom életformákért akart Chopin otthonos lenni, hanem az ide vonzódó szellemi kiválóságokért is; és a nagy embereknek valóban egész sorozatával volt állandó összeköttetésben, minők Gautier, Sainte-Beuve, Dumas, Musset, Lamennais, Heine, Balzac: az irodalom, Delacroix a festőművészet, Liszt, Mendelssohn, Berlioz, Field, Baillot, Cherubini, a Viardot család, Hiller, Bellini, Rossini a zene világából.

Ez utóbbiak közül Berlioznak és Lisztnek műveit nem kedvelte, de van nem egy művében találkozás Berlioz új csapásával, a nélkül, hogy meg lehetne állapítani: vajjon kettejük közül kölcsönzött-e valamelyik a másiktól: Lisztnek pedig előadóművészetét rendkívül nagyra tartotta; zeneszerzői működését nem is mérhette magas mértékkel, mert Liszt még akkor egészen a virtuozitást szolgálta – igazi, mély kedélyű költővé csak Chopin halála után lett.

Azonban a kor üres divatának maga Chopin is hódolt; első kiadott művei, például, változatok voltak (Mozart „Don Juan”-jána egy dallama stb. felett), a melyeknek csak formai virtuóz-előadási értéket lehet tulajdonítani. Másutt, egyéb műveinek legnagyobb részében, érezzük költői erejének rendkívüliségét.

Dallamai bűbájosan szépek: a legegyszerűbbet is valami fordulattal újjá, megkapóvá tudja tenni – s mindig érezzük, hogy csak átszellemülten, csak a legmélyebb érzéstől hajtva írhatta e szívünkbe lopózó, megejtő szép dolgokat. Még a hol mintákat követett is: mint a lengyel nemzeti tánczzenéből a mazurkát és polonaise-t, az angol Fieldnél talált „nocturne” (éji ábránd) műfaját – ott is elhomályosítja, magasan túlszárnyalja elődeit.

De páratlanul szépet nyújt ott is, a hol új úton jár: így a szeszélyesen „prélude”-nek (ízelítő, hangulatkeltő előjátéknak) keresztelt a miniatűr-képek mindegyike egy-egy kis remek; az „étude” (tanulmány, ujjgyakorlat) régi, száraz, művészietlen iskola-példáit felvillanyozó és bájoló zeneköltemények tuczatjaival gazdagította, de a melyek csakugyan gondos tanulmány követelnek (van közöttük egy – bámulatos kivételképen: lassú, - mely a legszebb elégiákkal vetekszik).

A zenei balladát Chopin teremtette meg, lengyel költők: Ujejski, Miczkiewicz balladáinak hatása alatt; csak négyet írt, de egyik gyönyörűbb a másiknál. S nemcsak nagy dallamalkotó Chopin-ritmusai ellenállhatatlanok, sokszor újak: az egy perczig tartó híres keringőnek egy üteme, például, négy negyedre tagolja a dallamot.

Összhangjai pedig még többször ilyen merészen újítók, a mellett végtelenül változatosak. Chopin zenéje csupa eredetiség, csupa költészet, csupa finomság: új meg új szépségei kifogyhatatlanok; az ujabb nemzedékek tanultak belőlük, de még el nem homályosíthattak belőlük semmit.

A művészet az ilyen nagy alkotóknak köszönheti vigasztaló és gyönyörködtető hatalmát.
….Chopin 1849 október 17-én halt meg, kedves Párisában, a hol fél életét töltötte. Mikor ide indult (1830 novemberében): barátai lengyel földdel töltötték meg egy ezüst serleget, emlékül. Chopin lángoló hazafi volt, művei tele is vannak lengyel ritmusokkal; meghagyta, hogy az édes haza földjét sírjára borítsák, a serlegben pedig szívét vigyék el haza. Varsó egyik templomába. Meg is történt.

Kereszty István.