A Magyar Nemzeti Múzeum meg akarván menteni a palóczság pénztárainak, nevezetesen pedig a kanászok ősi zenéjét. Bartók Béla zeneakadémiai tanárt, a magyar népzene legalaposabb ismerőjét kérte meg, hogy fonográffal vegye fel belőle azt, a mi megőrzésre méltó. E hó 13-án vasárnap utazott le Bartók Béta a Múzeum kiküldötteivel Ipolyságra.

Maga a vármegye mindenképen kezére járt a Múzeumnak. A magyarlakta vidékről behivatta a kanászokat, de hogy szivesebben jöjjenek, a vármegye egyik közismert a minden kulturális czélért lelkesedő tisztviselője a legjobb tülkösnek és dudásnak díjat is tűzött ki.

A verseny tulajdonképen nem akart nyilvános lenni, de a város közönsége zajosan követelte. Így aztán a piacztéren mutatták be a pásztorok művészetüket. Először a tülkösök fujtak egyenkint. Előkerültek az ősibbnél ősi tülökdallamok teljes tisztaságban, mert a honti kanászokra még nem hatottak a különféle katonaindulók.

Azután a dudások dudáltak egyenként. A verseny győztese a honti és az ipolypásztói kanász lett, az előbbi a tülökből, az utóbbi a dudából. Egész estig tartott, míg a vármegye házán a fonográf-felvételek megtörténtek. Természetesen a dolog egyenként történt, így az udvaron várakozóknak alkalmuk volt egy kis tánczmulatságot rögtönözni.

Egy pár öregebb kanász dudaszó mellett czifrázta a kanásztánczot a fiatalabb nemzedék gyönyörűségére, este aztán elvonultak mulatozni, mert ezt a pásztor soha el nem mulasztja, ha városba vetődik. Még éjfél után is szólott a duda a város több pontján. Képeinken a jelenvolt szereplők jó részét be,mutatjuk az olvasónak.

Dr. Győrffi István