Az iparszerű faanyagvédelem a vasútépítéssel kezdődött. A vasút terjedése maga után vonta a telített talpfa iránti nagyobb igényt, és ez meggyorsította a favédelmi technológia fejlődését.

Feltalálták az áztatásos és a kazánnyomásos eljárást.
1849-ben alkalmazták először a kazánnyomásos telítést a talpfák impregnálására. 1856-tól kezdve rendszeresen telítették a telefonoszlopokat. Szerte a világon felismerték a favédelem szükségességét, a talpfákat és a távírópóznákat kátránnyal telítették, különböző vegyi anyagok kerültek kipróbálásra, szabadalmak születtek. 

Végül Basilius Malenkovic bécsi kémikus és mykológus szabta meg a fejlődés irányát azzal, hogy felfedezte a fluor-sók fungicid hatását. 1909-ben a telítő anyagot „Basilit” névre keresztelték. Ezzel a világhírű DESOWAG-termék elindult útjára. A Bayer Festékgyár továbbfinomította a Basilitet és 1913-ban bekerült a kereskedelmi forgalomba.

A telítési technológia lényege, hogy egy olyan tartályba helyezték a faanyagot, amelyben csökkentették a légnyomást, ezáltal a levegő eltávozott a fából, s helyére a nyomás alatt adagolt telítőanyag került. Ezt a módszert nevezték – feltalálójáról – Rüpping-eljárásnak. 

Ma már csak a váltóknál alkalmaznak fatalpfákat, de ezeket már nem kátránnyal, hanem sóoldattal telítik. (A kátrány megfelelő a hatékonyság szempontjából, ugyanakkor roppant káros az egészségre, mivel a kátrány rákkeltő anyag.)