Már áll a bál: az egész országban nagyban folyik a választási mozgalom. A választási csata tehát minden jel szerint igen heves lesz. Bizakodásban nincs is hiány. A kormány pártja is erősen bizakodik, bár úgy látszik, a lelkek lobogó reménykedése ott valamelyest megcsappant.

Még hetekkel ezelőtt is valóságos mámorában égtek a biztos diadalnak, hitték és hirdették, hogy az ellenzéknek legfölebb csak hirmondója, ha marad a nagy küzdelem után, a többi elhull a választás porondján, de ma már ez a nagy hang ugyancsak meghalkult. Még ma is biznak benne, hogy többséget kapnak a nemzettől, de ezt a többséget már nem is remélik olyan óriásnak, mint ezelőtt rövid idővel, sőt vannak a kormány hivei között sokan, a kik már azt se tartják föltétlenül bizonyosnak, hogy egyáltalában lesz többségük.

El vannak rá készülve, hogy a kormányt a választáson kudarcz éri, az ellenzéki pártokkal szemben kisebbségben marad, vagy, ha lesz is valamelyes többsége, ez a többség nem lesz elég erős arra, hogy az ellenzék nagy seregének ostromát kiállhassa és visszaverhesse. Belső bajok is vannak a kormánypártban, a legnagyobb ezek között az, hogy a párt, mint ez már egészen nyilvánvaló, a most legaktuálisabb és döntő fontosságú kérdésben, a választói-jog reformjának kérdésében sem egységes.

Nem csak a párt nem egységes, de még a kormány tagjai között sincs meg a fölfogás egysége. Igy például Székely Ferencz igazságügyminiszter az általános, egyenlő és titkos választói jog hivének vallotta magát, mig Hieronymi Károly kereskedelmi miniszter ez ellen nyilatkozott és a válaszói jognak csak egy bizonyos fokú kiterjesztésére hajlandó.

A függetlenségi pártnak bizonyára nem válik hasznára, hogy két – egymás ellen szinte gyülölettel hadakozó – seregben vonul a küzdelembe. Az ország kedvét mutató jelenségekből azt lehet következtetni, hogy ha ez a párt egységesen, tömören vonul föl és az erejét nem forgácsolja szét, talán döntő diadalt is arathatna.

A függetlenségi eszme ereje nem gyöngült meg a nép lelkében a koalicziós kormány alatt, de mikor maga a sereg két részre bomlik és egymás ellen folytat háborút, a maga erejét gyöngíti, természetesen a maga dolgát rongálja és a közös ellenség dolgát, helyzetét könnyíti. Ha függetlenségi táborokat csalódás éri a választásokon, csak maguknak, a maguk viszálykodásainak tulajdoníthatják.

A néppártnak, a melynek a hovátartozóságával most senki sincs tisztában, rosszul áll a szénája. A magyar kerületekben elveszítette a talajt, még a vezérek mandátuma is veszedelemben forog. Nincsen mit siratni rajta. Felekezeti pártokra a magyar parlamentben nincs szükség. Elég baj, viszály, czivakodás bontogatja és gyöngíti a nemzetet a nélkül is, ogy még azon is hajbakapjunk, ki melyik templomban dicséri az Urat. A ki hű fia a nemzetnek, az mind egyaránt kedves a magyarok Istenének!