Az északi sark felfedezése

1909 | Szeptember

Lapunk legutóbbi számában hirt adtunk arról, hogy Cook Frigyes dr. amerikai utazó elérte az északi sarkot és ott kitüzte az amerikai csillagos lobogót. Bár akadtak kételkedők, a kik kétségbevonták a hir valóságát és hivatkoztak arra, hogy Nansen visszatérése idején szintén azt hiresztelték, hogy elérte a sarkot, Cook dr. határozott jelentésével szemben, a melyet a Shetland-szigetekről hazájába küldött, el kell némulnia a kételkedésnek.

Igen érdekes ebben a tekintetben Nordenskjöld sarkkutató nyilatkozata, a ki kijelenteti, hogy Cook dr.-t mindig a legkiválóbb kutatók egyikének tartotta, s egy perczig sem kételkedett abban, hogy valóban elérte az északi sarkot. Nordenskjöld szerint Cook dr. hihetetlen energiával biró férfiu. Az idő rövidsége, a mely alatt Cook dr. világraszóló sikeres utját megtette, szintén nem lehet irányadó.

Cook dr. a befagyott jégmezőkön minden kerülő nélkül halahatott előre czélpontja felé s minél egyszerűbb volt a fölszerelése, annál gyorsabban juthatott előre. Április 21-ike, a mely napon a mult esztendőben Cook dr. jelentése szerint elérte földünk legészakibb pontját, a 87 fok 6 perczét, a mikor már csak 174 tengeri mértföldnyire volt az északi sarktól. Két évvel később e napon tüzte ki Cook az északi sarkon az amerikai lobogót.

Peary sikerei után kétségtelennek látszott, hogy az északi sark fölfedezése már csak idő kérdése. Magának csak az abnormis időjárás, a melynek folytán mindenütt nyilt viz akadályozta utjában, kényszeritette a visszatérésre, de nem mondott le arról a tervéről, hogy valóban el is jusson az északi sarkhoz. A mikor visszatérése után Roosevelt elnök üdvözölte a bátor kutatót, Peary igy felelt: Expediczióm eredménye, hogy az északi sark elérése fele olyan egyszerü dolog lett.

Bebizonyosodott, hogy csakis egyedül az ember és az eszkimó-kutya alkalmasak sarkvidéki vállalkozásra s hogy az amerikai ut az utóbbi tizenöt évben tökéletesitett eszközökkel a legpraktikusabb a czél elérésére. Cook dr. is ezt az utat választotta, a melyen megelőzte Pearyt, a ki joggal remélhette, hogy az ő nevéhez fog fűződni az északi sark fölfedezésének dicsősége.

De megadatott Pearynek az elégtétel, hogy néhány napra rá tőle is megérkezett a távirat, mely jelezte, hogy ő is felfedezte az északi sarkot. Tehát Peary is igazolja, hogy Cook valóban elérte az északi sarkot és csak időbeli véletlen és mondjuk: szerencse kérdése volt, hogy ki jutott el elsőnek földünk északi sarkára.

A legutolsó perczekben azonban a két sarkutazó – valósággal versenyeztek az elsőségért, egymás ellen támadtak. Peary azt állitja, hogy ő a felfedező, Cook viszont magának vitatja az elsőséget. A vita kezd már elmérgesedni és a tudományos világ nézete és szimpátiája is kezd megoszlani.

Megosztás:

Az északi sark felfedezése

Kántor Judit

Irta Pásztor Árpád

Micsoda fogadtatás lesz az Newyorkban! Az Eastriverről a 24-ik utcza tokolatánál indult utnak a fekete kis Roosewelt, előbb Oyster Bayba ment, hogy elbucsuzhassék keresztapjától, a négy év mulva elnöki székébe visszatérő Teddytől, aztán ki az északi vizekre, föl a pólus felé.

Éppen tizenöt hónap előtt jártam a födélzetén s ma reggel, mikor Cook dicsőségét keresve Peary diadalára bukkantam az ujságban, egyszerre ujra feltámadt élénken és zsibongón emlékezetemben Newyork, s ujra láttam a sürgést-forgást, készülődést, raktározást és festést a Roosevelt fedélzetén, s láttam a jókedvű, matrózinges embereket, a mint ma még kurta pipájukat szorongatva foguk közé rendezkednek, holnap, holnapután, vagy egy hét mulva pedig indulnak az északi sark felé.

Lenn, a nem igen mély hajófenéken a hőségben elnyujtózó, unatkozó sarki kutyák, még arra is kedvetlenek, hogy felpillantsanak, mikor hozzájuk érünk, szőrük hosszu és selymes, nyitott szájukból kilóg piros nyelvük; - talán éppen ők voltak Peary szánkójába fogva, mikor 1908 április hatodikán megérkezett a legendás pontra, a melynek eléréseért annyi sokan indultak utnak, a mely küzdőket és vértanukat adott a világnak s a melyre végül mégis kitüzték a csillagos, sávos lobogót.

Cook-e, vagy Peary? Mily váratlan és kételkedéseket keltő volt az első hir, hogy Cook elérte az északi 90-ik fokot, mily drámai és izgalmas lett abban a pillanatban, mikor Indian Harbourból megérkezett Peary távirata. Melyik nagyobb, ki az igazi? Pillanatig se kételkedem azon, hogy az Egyesült Államok és vele az egész világ Pearyt fogadja nagyobb lelkesedéssel és szeretettel. Ő volt a favorit, tőle várták, hogy elérje a sarkot, 1886 óta tizszer vezetett expedicziót az arktikus vidékre s utolsó, három év előtti utján 87ş 6’-ig jutott el.

Csak háromszáz mértföld hiányzott, hogy már akkor érje el a nagy ismeretlent, de éppen ez a háromszáz mértföld volt az, a mely majdnem a lehetetlenséggel látszott határosnak lenni, az a háromszáz mértföld – egy közepes oczeánjáró egy napi utja! – izgatta évszázadok óta a világ népeit, arról szőttek meséket északon és délen, az hajszolta a halálba Nansent, az sarkalta az ujkori Fabius Cunctatort, Wellmant, ezt akarták levegőn átröpülni Zeppelinék s Európa addig latolgatott és fontolgatott, mig egyszerre két amerikai is szánkóval és kutyákkal el nem érte az álmodott birodalmat.

Az emberiség egy nagy czéllal lett szegényebb. A fantázia koldusabb egy területtel, itt a mindent meggyőző valóság és ez az 1909-iki esztendő el nem muló emlékekkel kerül az idők történetébe. Megvan a déli sark, megvan az északi sark, miénk a levegő! Mindez egy esztendő alatt. Egyre fogynak a legnagyobb és legrégibb vágyak czéljai, hova forduljon az utánuk következő idők nyugtalansága, kutatóvágya? A tudomány eddig elhanyagolt és ismeretlen területeire fogja magát vetni egész erővel és a jövendő idők szenzácziói a laboratóriumokból kerülnek ki.

Az ut az északi sarkra nyitva áll, Cook és Peary elérték a czélt, utánuk következnek a tanulmányozók és a turisták. Micsoda fogadtatás lesz az Newworkban! Hadihajók mennek Peary elé az Atlanti oczeánon, - ő van most közelebb hazafelé – száz és száz zászló leng az árbóczokon, a gyönyörű newyorki kikötő minden hajója ünnepi ruhában, a felhőkarczolók ormain diadalmi lobogók, száz és száz mótoros csónak a vizeken, a ferry-boatok födélzetén ezer és ezer ember, minden ország szinei lengenek a hajókon, még talán a szegény magyar zászló is a fiumei Cunardokon.

A partokon milliónyi tömeg, a szenátorok, a kövér, mosolygó Taft, a zenekarok lelkes, vig dalokat játszanak, a Herald, a New-york Times és Sun hajói már napokkal előbb mentek Peary elé, a drótnélküli táviró már a minap jelentette, hogy a Roosewelt elhagyta a Nantuchket világitó hajót, a Station Island felől egyszerre ágyudörej reszketteti meg a levegőt, minden zászló és árbóczok legtetejére repül, a millió és millió ember zsebéből hirtelen kis amerikai zászlót kap elő, egetverő ordítás, a milyet még a Hudson nem hallott, reszketteti meg a levegőt, Ellis Isl n! visszatartott foglyai fájdalmas szomorusággal neszelnek fel a messzi, örvendő hangokra, minden kürtő és szelep diadalorditásba tör ki.

A Szabadság-szobor mintha megnőne és jobb karja még büszkébben mutatna a lobogó fáklyával Newyork felé, a zászlólengetés, orditás, feldobott kalapok és sapkák zivatara egy pillanatig sem szünetel és tisztelgő hadihajók gyűrűjében feltünik egy kis fekete pont, alig nagyobb a dunai propellereknél: a Roosevelt. Bordáiról lekopott a fekete festék, a jég letörte szinét, moha és sós piszok rakódott rá, komolyan és tapasztaltan jön meg , de boldogan és jókedvűen, mint diadalmas vezér győztes csatából.

És a födélzeten Peary és Millan professzor, a ki nem üdvözölte az északi pólusról se Taftot, se a szenátust, csak éppen annak az iskolának a fejét, a melynél ő is tanult s minden mondanivalója első táviratában csak ez volt: A föld legészakibb pontját elértem; üdvözlöm a fakultást és a diákokat!

Hát nem gyönyörű, nem megragadó ez? Csak tanár és semmi más. Igen, ezeknek az embereknek kellett elérni az északi pólust. És jönnek a hajón az én barátaim is, a kik végigkalauzoltak a Roosevelten. Az első stewart és egy „colored gentleman”, a hajó fekete szakácsa: Matthuew A. Hanson. Előkeresem egy régi noteszemet, melybe bucsuzásul mindketten beirták a nevüket, iróasztalomon ott hever két kis kő, a melylyel indulásuk előtt megajándékoztak s a melyet előbbi utjukról hoztak a 82-ik fok 3-ik percze magasságából. Mikor ezzel a jelentéktelen drágasággal megajándékoztak, még nem tudták; mikor jönnek haza.

Egy, két, három év mulva, vagy soha…
- Hol van Peary? – kérdeztem akkor tőlük.
- Maine államban. Bucsuzik családjától, ösmerőseitől. Tiszt senki sincs a hajón, legénység is alig… Mindenki bucsuzik, mert néhány nap mulva indulunk és akkor se család, se asszony, se szerető.

A hősök visszatértek. Az összehajtott kis selyem zászlót, melyet megmutattak Peary szobájában a melyet a szél már meglobogtatott a 87-ik fokon, kitűzték az északi póluson és ott hagyták a jégmezőn. Lehet, hogy az áramlatok, a hullámok tovasodorják és a hallgatás, a csönd, a hó és jég világában lassan tovauszik a Peary vagy Cook zászlója, megmutatva a vizeknek és a fellegeknek, hogy a nyugtalan emberi teremtmény nem áll meg földi utjában.

Felkutatja az északi és déli sarkokat, földeriti az ismeretlent és kielégit évszázados vágyakat. Az északi sark többé nem probléma, az örök nyugtalanság uj terület felé fordul… Mi következik majd ezután?

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!