Ha valakinek, ugy bizonyára a rendőrségnek van legfőbb oka rá, hogy az istenes, az erkölcsös s főképpen egészséges antialkoholizmus mellé huzzon. Mert senki sem ad annyi dolgot a policziának, mint a részeg ember.

A vasárnap nemcsak a naptárakban, hanem a rendőrségi krónikában is vörösre van festve… véres verekedésekkel, szurkálásokkal, nem ritkán emberhalállal zajlik az éjszaka. A hetedik nap a pihenés napja.

De milyen furcsán pihennek azok, a kiknek egész héten nehéz munkában görnyed a hátuk?! Alkoholmámorban dőzsölik át az éjszakát, egy szó, egy tekintet, ökölbe szorul a kéz, villog a kés. A többi a mentők és rendőrség dolga. A legtöbb emberbe, kik különben örvendenek, ha nyugton hagyják őket, beleszáll a kötekedés, az ellenkezés vágya.
- Csendesen! – szól oda a rendőr egy részeg, duhaj társaságnak.
Hamar kész a felelet.
- Hallgass, te paraszt, azért mert uniformis van rajtad, azt hiszed, hogy különb ember vagy?!
Ezt a rendőr természetesen szó nélkül nem türheti. Fő ám a hivatalos tekintély, külön paragrafus szól arról, ha megsértik. Következik tehát a hadd el hadd, s néha négy-öt rendőr fáradozik azon, hogy a rugdalózó kompániát illő móresre tanítsa meg és beszállítsa a kapitánysághoz.
- Már megint részegek… ejnye, minek terem az a sok jóféle szesz?! – mormogja bosszusan egy-egy álmos rendőrellenőr ott a kapitányságon, a ki ilyenkor mindenható parancsnoka a mindenféle kihágónak. – Hát csak le velük! Kijózanodásig lezárandók!

Másnap reggel jő a rapport. Sorban valamennyit felállítják, a kik az éjszaka nagyon hangosak voltak, azok most igen csöndesek és jámborok. Kiri a katzenjammer – nincs erre magyar szó – a szemökből. Buta csodálkozással néznek körül s nehéz fejökben alig dereng valami arról, a miért ide bekerültek.
- Nem tudom én, kérem alássan… nem emlékszem és semmire! – ez a rendes válasz.
Még olyankor is, a mikor holtan, véresen fekszik a pajtás, a kit részegen leszurt a most semmiről sem tudó czimbora.

A türelemnek és tapintatnak valóságos erőpróbáját kell minden rendőrnek megcsinálnia, valahányszor részeg emberrel hozza össze a kötelessége. Szinte indulatnélküli filozófussá kell átvedlenie. A részeg ember mindent kimond, a mit a mámor a nyelvére tesz…

Láttam rendőröket, kik belesápadtak a haragtól s düh czikázott a szemökből, mikor részegek a szidalmak s mocskolások özönét zudították rájok, melyekben összes fel- és lemenő ágbeli rokonságukat is belehempergették….

A rendőrök keze önkéntelenül is idegesen a kardjukhoz kapott, de állj! Hallgattak … s némán, bántódás nélkül a kapitányságra vitték azokat az állatembereket, kikkel a pálinkás butikok és lebuj bor- sörházak jóvoltából mindig tele van az utcza.

A részeg ember még a sárga földig való állapotában is természetesen szörnyü igazságtalanságnak nézi, ha a maga mulatságába beleszólnak. Főképen önérzetes a részeg ember. Nincs az az András, a kinek meg ne ígérné, hogy másnapra levetkőzteti.
- Mehetsz vissza bugrisnak, te bugris!
Az adófizető polgári mivoltára való hivatkozás szintén nagyon kelendő.
- Egy adófizető polgárral így bánni?! No, ezt megbánod, te Andris…én fizetlek téged.
Különösen kényes és kellemetlen szituácziója van a rendőrnek, ha uri kompánia feledkezik meg egy jól töltött est, szeparébeli pezsgőzés után arról, hogy a csendháborítás tilos.
- Tudja maga, hogy ki vagyok? – ordít rá az egyik.
- Hisz azt akarom megtudni éppen, - felel szeliden a rendőr – mert fel akarom jelenteni botrány miatt.
- Botrány?! Az a botrány, hogy ilyen marhákat vesznek be rendőrnek…Holnap különben megmondom a véleményemet magáról Bodának. Majd elbánik magával a barátom. Mi a száma?! – ordítja a másik.
- Majd megtanítják magát uri emberekbe ok nélkül belekötni! – szaval a harmadik és így tovább.

Szegény tapasztalatlan rendőr most már igazán nem tudja, mit csináljon. De hát vissza nem léphet, s nagy drukkok között mégis csak ugy csinálja, a hogy elő van írva. Szépen följegyzi noteszébe a handabandázók neveit és följelenti őket. Másnap szorongva várja, hogy mikor hívják rapportra. Mert hátha beárulták Bodánál, a barátjuknál, ezek az éjjeli urak. Dehogy hívják! A tapasztaltabb rendőr már tudja, hogy éjjelente minden jókedvü duhajkodó, ha rendőrrel kerül szembe, holtbiztosan a főkapitánynak vagy más előkelő policzista férfinek jóbarátja, sógora, unokaöcscse, nagybátyja és így tovább. A dologból pedig egy szó sem igaz.

Néha rendőrtisztviselő is beleakad egy-egy bepezsgőzött uri kompániába. Bizony magam is ugy jártam ügyeletes koromban egy mulató tanyán, hogy garázdálkodó smokkingos urakat egyszerüen ki kellett tessékelnem markos rendőrkezekkel a mutalóból.
Szaporán nyujtogatták a névjegyeiket.
- Holnap segédeinket küldjük! Csak vérrel lehet lemosni a szégyent.
A segédek természetesen még ma is jönnek, ellenben az urak már rég lefizették szégyenkezve a husz-harmincz korona pénzbüntetést.

Furcsa ember a részeg ember, kivált a megrögzött iszákos, de a legfurcsább bizonyára az a kiállításba való példány volt, a kit legutóbb vittek be, mert – a rendőr jelentése szerint „nagyon italos volt” – a VIII. ker. kapitányságra.
Sváb ember volt, a kinek sehogy sem tetszett a szállításnak az a neme, melyet előállításnak mondanak.
- Eresszenek haza! – morfondírozott a sváb – Haza kell mennem Soroksárra. Tegnap jöttem ki a kórházból.
- Mi baja volt a kórházban? – kérdezték.
- Operáltak, s ezért itt ugy sem maradhatok. Lik van a gyomromban.
Egy kicsit nem értették a kapitányságon. Mit beszél ez össze-vissza?!
- No igen, lik, meg cső. Tessék idenézni.
A sváb felgombolja a mándliját és csakugyan a gyomrából kikandikál egy hosszu gummicső.
- Ezen át eszem és iszom! – magyarázta a sváb – bárzsingszükületem van és felülről nem megy le sem étel, sem ital.
- De hát akkor hogy ihatta le magát?
- Hát már azért csak iszom. Ich bin ja Saufer…Net a mal saufen soll ma?
És kiderült a következő idillikus dolog.
Az öreg sváb egy csöppet sem busult azon, hogy a gyomrába csövön át menesztenek be minden tápot. Szóval nem hajtogathatja fenékig a sok poharat jó féle borókával.
Ő azért csak beült a korcsmába. A poharat szépen neki is megtöltötték, koczczintott s míg a többi felhörpintette a szeszt, addig ő kelme mindannyiszor szépen kigombolta a lájblit s a csövön át boldogan a gyomrába eresztette a boldogító nedüt.
A végén ő is annak rendje s módja szerint elázott. Mert a lényeg ez.
- Ich bin ja doch a Saufer! – jelentette ki teljes meggyőződéssel.