Verses könyvek. „ Szíve titkaiból” igér verseket kis füzete czímében Mendlik Béla. De csak igér s többet igér, mint a mennyit adni tud. Mert a szívének nincsenek titkai, olyan érzései és hangulatai, a melyek másokban nincsenek meg, vagy öntudatlanul szunnyadnak s nem is lát önmagában és a világban olyan jelenségeket, a melyeket meg ne láthatna bármely közönséges ember, a ki nem szokta rímekbe szorított rövid sorokba kötni gondolatait.

Mendlik Béla sokat beszél a szerelemről és a környékén tanyázó egyéb érzésekről, fennen dicséri - s nyilván őszintén – Erdély tájképeit, de megindulásait nem tudja átszármaztatni az olvasóra, a ki csak szavakat lát verseiben, melyeknek nem támad gyökerük sehol, sem az író, sem az olvasó szívében.

S a füzetke végén levő két hosszabbacska elbeszélővers is inkább azt bizonyítja, hogy a szerzőnek, ha akad is érdekesebb mondanivalója, nem tudja érdekesen elmondani.

– Valamivel több figyelmet érdemel Zoltán István még kisebb füzetkéje, a mely az Annus czímet viseli. Nagyon zöld kis versecskék, csupa habozás, keresgélés, fiatalos ügyefogyottság, csupa reminiscentia, de ebben az alaktalan forrongásban mintha forrna valami. Persze, húsz esztendős fiatal ember, tehát nagyon, roppantul szomorú és húsz esztendővel, tehát akkor, a mikor az embernek még a fejében van az érettségi vizsgára következő mulatozások fejfájós mámora, - máris megvénültnek érzi magát.

De van egy nagy előnye: mi nem hiszszük el azt, a mit mond, de érezzük, hogy ő maga hiszi , nem affektálja az érzéseket, csak képzelődik róluk, de őszintén beszél. Ilyen igen fiatal embernél az is valami, arra vall, hogy jó úton halad s önmagát igyekszik adni. S van nem egy verse, a mely ha még oly vadócz-ízű is, egyik-másik sorával arra vall, hogy ebben a fiatal emberben fejlődésre képes csirák vannak. Csak az a kérdés, elég erősek-e ezek a csirák, hogy az időjárás viszontagságait kibirják?