Aminek szinte a lehetőségét sem akartuk hinni: Gyulai Pál nincs többé szellemi életünk vezető embereinek sorában, szép ősz feje lehanyatlott, pattogó hangja örökre elhallgatott, éles tolla soha sem fog többé sem bonczoló kritikát, sem borongó verset papirra vetni. Annyira beletartozott irodalmunk képébe, hogy most ezt a képet alig bírjuk nélküle elképzelni.

Ő volt szemeinkben úgyszolván symboluma irodalmunk egységének. Élete pályájával, mely Petőfitől máig terjed, munkája eredményeivel, melyek Petőfi és Arany eredményeiből vetettek alapot irodalmunk mai fejlődésére, gondolkodása csodálatra méltó egységével, a mely ugyanaz volt ötven évvel ezelőtt és ma s ép ezért aktuális volt mindig.

Innen az az érzésünk, mintha csak most, az ő halálával szakadtunk volna el korban a régi nagy nemzedéktől, mert a míg Gyulai élt, köztünk élőnek éreztük azt a nemzedéket is, a melyből ő származott. Az árvaság érzése fog el, elszakadt egy szál, a mely legerősebben, legérezhetőbben fűzött apáink emlékéhez.

Mert ha Gyulai művei megmaradnak is, oda van személyes hatása, a mely érezhető volt úgyszolván mindig és mindenütt irodalmi dolgainkban. Akármi történt, akármiről folyt a vita, mindig az a kérdés lebegett az ajkakon: mit szól hozzá Gyulai Pál? S ha valaki nem egyezett is véleményével, az is a legnagyobb fontosságot tulajdonította neki.Ezt a nimbuszt leviszi magával a sirba, s nincs, a ki örökölje utána. Ezért érezzük annyira azt a hézagot, mely halálával irodalmunkban támadt.

Olyan nehéz Gyulairól múlt időben beszélni! Annyira hozzátartozott valamennyiünk életéhez, a kik az irodalomban élünk, akár fűzött hozzá személyes kapocs, akár nem, hogy idő kell, a míg hiányát megszokjuk s meg tudjuk mérni azt az ürt, a mely utána maradt. Ha tehetetlen öreg volt is egy idő óta, ha nyilvánosan nem hallottuk is rég ideje szavát, mégis megmaradt az a tudat, hogy Gyulai él, figyeli fejlődő életünket, látja munkánkat.

Ez a tudat pedig hatással volt akárhányunkra s igy Gyulai utolsó órájáig eleven ereje volt az irodalomnak. S most hozzá kell szokni, hogy ő nincs többé, csak az maradt meg belőle, a mit irásba foglalt, - a mi élő egyéniségében ható tényező, szellemi érték volt, azt örökre elvesztettük.

S hogy a halála miatti gyász nem jajdul fel tulságos hangosan, az csak azért van, mert van egy nagy vigasztalásunk: Gyulai egész életet élt, nagy feladatait megoldotta, szelleme legbecsesebb kincseit odaadta munkáiban nemzetének s mint a ki helyesen és jól elvégezte dolgát, megy az örök pihenőre.

Schöpflin Aladár.