Krúdy Gyulának ez a regénye, mint olvasóink jól emlékezhetnek rá, lapunkban jelent meg először s akkor megállapíthatták, hogy mint Krúdy minden munkájának; főereje annak is az elbeszélés eleven szinességében és közvetlen humorában van. A hogy alakjait, a hóbortos Viczky Eduárdot és garázda czimboráit aztán a Fátyol-családot s Viczkynét és leányát beállítja s az olvasó előtt exponálja, a hogy fordulatokban gazdag történetüket összeszövi és kibogozza, abban egy született író tehetsége nyilvánul meg, a mely feledteti a kompoziczió egyes hézagait és zökkenőit is.

S nagyon vonzó az egésznek alaphangja; a csöndes, meleg humor, a mely az összes alakok levegőjét megadja. Krúdy szemmel láthatólag Mikszáth Kálmánhoz járt iskolába s a mit tőle tanult, azt megpótolva a magáéval, saját hangot és stílust alakított ki magának.

Most, hogy kötetben jelent meg a regény, még két elbeszélés van hozzácsatolva: az egyik egy özvegyasszony késői szerelmének ébredését mondja el nagyon meleg hangulattal, a másik egy új földesurat ír le, a ki külföldön teleszítta magát szocziálista eszmékkel s otthon feleségül kér egy parasztleányt, de ez a kérést csúfságnak veszi és elbujdosik. Ebben — a mi Krúdynál ritka — humorának szatirikus íze is van.