A fiatal novellairó nemzedékből, azok közül, a kik az utolsó öt-hat év alatt foglaltak teret irodalmunkban kétségkívül az egy-két legnagyobb tehetség közé tartozik Révész Béla. Eredeti egyéniség, a ki friss, megcsontosodott hagyományoktól el nem homályosított szemmel igyekszik nézni a körülötte folyó világot a azokon a hatásokon keresztül, melyet az irodalomból s a kultur-élet más területeiről nyert, a maga saját formáit, kifejező eszközeit igyekszik kifejteni.

Az életben, a mely zürzavarosan gomolyog körülötte, az összefoglaló nagy vonalakat keresi, tipusokat, melyek, akármennyire egyénítve vannak is, egész embertömegek indulatait, érzéseit és sorsát tükrözik történeteket, melyekben egy-két ember életkörére lekicsinyítve az egész emberiség szivének vére pereg, hangulatokat, melyek tudva vagy tudatosan emberek millióinak lelkében remegnek.

Ekkora nagy dolgokat egy-egy kis novellában összefogni nem kicsi feladat s Révész Bélán is megérzik néha, hogy birkózik vele s nem tudja teljesen legyűrni. Ezért vannak ábrázolása módjában azok az ingadozások, ezért van, hogy néha csak kerülget egy-egy helyzetet, egy-egy alakot is, a nélkül, hogy igazán meg tudná markolni a gyökerét.

A hol azonban ez a megmarkolás sikerül neki, ott aztán elsőrendű dolgot ad. Példa reá a Genovéva arcza czímű novella melynél szebben alig láttuk még glorifkálva anyaság misztériumát, édességét és tragikumát, Ezzel szemben alig nyom valamit egy-két technikai fogyatkozás, a mely különben is nem egyéb, mint bizonyos hagyományom formák áttörése s új forma-nyelvvel való kísérletezés.

Még annak sem tulajdonítunk valami különös fontosságot, hogy a stilje sokszor tulságosan halmozza a szineket, virágos ott is a hol az egyszerűség erősebben hatna. Mert azt látjuk, hogy ezzel a színhalmozó móddal néha igazán meglepően művészi eredményeket ér el s ebben biztosítékát kell látnunk annak, hogy előbb-utóbb, ha az író teljesen ura lesz a maga eszközeinek, e tekintetben is el fog simulni, a mi benne ma egyenetlenség és a keresés biztos rátalálássá érik.

Sokkal veszedelmesebb dolognak tartjuk azt a programszerűséget, a mely egyik-másik novellán érezhető, a mikor az író egyes alakokat, helyzeteket nem a maga szabad művészi szemével, hanem egy előre és nem is önmagából megkomponált programszerű szempont szerint néz és tárgyal. Ebben idegen eszmeköröknek az irodalomba való betolakodását látjuk s a mi hitünk szerint a mi a művészettől idegen, az művészet-ellenes.

Révész kötetének első novellája például efféle programmnovella akármennyire látjuk is a megírása módjában a született író keze nyomát, lehetetlen észre nem vennünk, hogy az író nem tudott szabadulni a pathetikus novella sablonjaitól. Azt hiszszük, ezt a novellát mutatis mutandis könnyen át lehetne alakítani úgy, hogy a sztrájkból kivénült szocziálistákat pl. Napoleon kiszolgált katonáival helyettesítjük a kik sebeiket emlegetve a grande armée felvonulásán lelkesednek.

Ezek azonban mind másodrendű fontosságú megjegyzések, a melyek alig kisebbítik valamivel is Révész Béla könyvének értékét. Olvasmánynak persze nem épen vigasztaló és szívderítő az a könyv, a melyet méltán ajánl szerzője a „bántott embereknek”, mert csupa szenvedő lelkek mozognak benne, a társadalom lenyomottjai és kitaszítottjai, a nyomor, betegség és tudatlanság áldozatai, s kiket az emberiség nagy betegségei gyötörnek.

Azokon a novellákon, melyek a bank-ifjak flirtjeit éneklik meg a gépiró kisasszonyokkal, bizonyára jobban el lehet mulatni azoknak, kik az irodalmat s felületes mulatság szempontja alatt nézik. Révész kétségkívül szomorú, sötét képeket rajzol, de nem nyomasztókat mert az író mindig ott van szivével alakjai mellett s lírájával enyhíti művészivé a képek komorságát.

Révész Béla könyve ritka díszes , művészi kiállításban jelent meg: külön kötetben vannak hozzá az illusztrácziók, egy legújabban feltünt fiatal művész, Kozma Lajos rajzai. Azokon a nyomokon vannak felfogva, a melyeket az angol Beardsley jelölt meg, de a ki kissé fogékony lélekkel mélyed el bennük, gyönyörködve fogja észrevenni a művész vonalnyelvének és kifejező erejének gazdagságát.

Nálunk meglehetősen új még az illusztrálásnak ez a módja s ezért sokakra, alighanem a többségre idegenszerűen is hat, de a ki meg tudja találni a művész intenczióit s ezekből tudja nézni a rajtokat, az újra meg újra vissza fog hozzájuk térni.