Gyakran folyt már a felett vitatkozás, hogy vajjon a régmult, mondjuk: az ó- és középkor háborui mennyiben voltak borzalmasabbak az új, illetőleg legujabb kor háboruinál? Általánosságban az a vélemény, hogy a régmultakban a hadakozásnak irtózatai, borzalmai jóval tulszárnyalták azt a háborut, a hol a genfi vörös kereszt oltalma alatt szállitják el a sebesülteket, s a háborut ugyszólván bizonyos szabályok szerint vezetik végig.

Az igazság, természetesen a közepén van. Mert igaz ugyan, hogy régente a személyes vitézségnek (a mely szabadjára engedve, keveset különbözött a tömeges öldökléstől) sok dolga akadt és volt alkalma, hogy érvényesüljön; az is igaz, hogy régente, pláne az ó korban és a középkorban, sőt az ujkor elején is azzal fejeződött be a csata, hogy a győztes ellenfél ugy apritotta a legyőzöttet, mint a mákot és annál önérzetesebb tudott lenni, minél több ellenséges holttest borult a vérrel áztatott csatamezőre, mégis: ki mondaná azt, hogy pl. a krimi háboru, a porosz-osztrák, az orosz-török, a franczia-porosz, angol-bur, a japán-orosz háboruk szeliden folytak le és bármily mértékben is épületeseknek lettek volna nevezhetők?!

Csak annyi bizonyos, hogy az ó- és középkor háboruinak iszonyatosságait fokozta a hadi eszközök hiányossága, holott ma hadászati téren akkora a különbség a mult és a jelen között, mintha szembe akarnók álltani a nyilazás, dárdázás, öreg mordályokkal és ó-divatu pattanytukkal való hadakozást a mai szuronyok, kardok, óriási átütő képességű lőfegyverek, géppuskák, partvédő vagy hajóágyuk hatásával.

Bizony egyiktől sem lesz egészséges a harczos, legfeljebb azt lehetne vigasztalanul mondani, hogy a régi rendszertelen rendszer mellett az ellenfelek huzamosan és alaposan öltek meg a háboruban, holott ma valaki oly kellemesen röppenhet a másvilágra, hogy észre se veszi. De a mikor elkezd berregni a géppuskák osztaga, a mikor eldördülnek a rettenetes erejü ágyuk és a gránátok szerteszét robbanak, a mikor szárazföldi aknák röpülnek a levegő és egy pillanat alatt ezer ember szakad hangtalanul tizezerfelé, vajjon az nem borzalmas?

Hát a jövő háborujához mit szóljunk, a mikor az emberek még a levegőben is egymást pusztitják? Érdekes egyébként, hogy a mint az a veszedelem fenyegette a „kultur”-nemzetek hadseregét, hogy egy esetleges ellenfél a kormányozható léghajók segélyével várakat, városokat, hadtesteket a levegőből való bombavetések stb. révén elpusztithat, rögtön kitalálták az ellenszerét a veszedelemnek: a léghajóüldöző automobilágyukat.

Képünkön igen szemlélhetően mutatjuk be ezt az uj hadi szörnyeteget, a mely csukott és nyitott állapotban látható. Ha ebből a veszedelmes ércztorokból egy gránát odaröpül az ellenséges léghajó vagy levegőbeli ostromgéphez, az ottlevőknek menekülése ki van zárva; vagy már a levegőben pusztulnak el és ugy zuhannak le, vagy léghajóstól, mindenestől hullanak alá a földre, a hol egy pillanat alatt holtra zuzzák magukat a modern hadviselés dicsőségére.