A repülőgép-gyárban

1909 | Július

Közeledik már az az idő, amikor az emberek majd igy szólnak egymáshoz: „Gyere el hozzám, nézd meg az uj repülőgépemet, a melyet ma vásároltam. Mindjárt el is viszlek azután egy kis légi sétára.” Ma még furcsának és holmi fantasztikus regénybe valónak találjuk ezt a szives meghivást, de ki tudja, hogy nem lesz-e ez rövid idő mulva éppen olyan természetes, mintha azt mondanók: „Gyere velem, elviszlek a kocsimon.”

Hiszem a vasut feltalálása előtt sem hitték volna az emberek, hogy a sinpáron robogó kocsikon mi majd bejárhatjuk az egész világot. Régente, a mikor csak szekereken utazgattak az emberek ide-oda, fogalmuk sem lehetett a közlekedés mai gyorsaságáról. Ha például valaki szekereken elindult az Alföldről Pestre, ugyancsak rákészült a hosszu utra s talán még a végrendeletét is megcsinálta, mert ki tudja, hogy visszatérhet-e valaha abból a messzeségből.

Manapság, amikor a vasuton nehány óra alatt jutunk el egyik városból a másikba, bizony nem állhatjuk meg, hogy ne mosolyogjunk a régi utazón, a ki nyikorgó szekeren, rettenetesen kényelmetlenül érezhette magát, a mikor időnként el-el akadt a kerék a nagy sárban. A keresztes vitézek talán nem örvendtek annyira, a mikor megpillantották Jeruzsálem tornyait, mint a hogyan ezek a régi utazók örvendeztek a távolban fehérlő házak látásán.

De hátha a jövő embere meg mi rajtunk fog mosolyogni? Hátha így szól majd: „No, nem irigylem azokat a régi embereket, a kik a vasuti kocsikban szorongva, napokig utazgattak egyik helyről a másikra. Lám, mi felülünk a repülőgépünkre s a fecske szárnyának gyorsaságával, a tiszta, üde levegőben egy-két óra alatt elérünk oda, a hova a régi ember csak napokig, hetekig tartó utazás után juthatott el.” Pedig alkalmasint igy fognak valaha beszélni rólunk.

Hiszen már az automobil is „lefőzte” a vasutat és a soffőr némi gunyolódással szokott beszélni a mozdonyvezetőről. Sőt még a bicziklis sem állhatja meg, hogy egy-egy tréfás megjegyzést ne tegyen a lassu bérkocsira, a melyet olyan könnyű szerrel messze elhagy utközben. Ma még az automobil-korszakban vagyunk, de már erősen közeledünk a repülőgép korszakához is, a melyről eddig csak a regényirók álmodoztak.

Mióta a Santos Dumont és a Wright-testvérek olyan nagy sikereket arattak a repülőgépekkel, csakugyan hinni kezdünk abban, hogy talán még mi is megérjü a repülőgépen való utazgatás mesebeli korszakát. A kormányozható léghajó is nagyon tökéletesedett már a gróf Zeppelin németországi kisérletei a levegőben. Csak egyetlen egy lépést kell még tennie a tökéletesedés felé ennek a csodálatos találmánynak s egyszerre belejutunk a repülőgépet arra, hogy minden veszedelem kizárásával hosszu utakat lehessen tenni vele a levegőben. E tökéletesítés már csak a technika dolga s remélhetjük is, hogy a zseniális feltalálók amerikai módra, hamarosan megszerzik találmányuknak a praktikus értékét is.

Persze eleinte csak kevés embernek juthat majd az a szerencse, hogy levegőben utazhassék, mert a repülőpgép igen drága közlekedési eszköz s csak a gazdag emberek juthatnak hozzá. Igy van ez eleinte mindenfelé hasonló találmánynyal, a mig azután olcsóbbá nem válnak és széles körben nem terjednek. Hiszen az első varrógépek és bicziklik is méreg drágák voltak s most még az automobilok is jól meg kell fizetni. Egy-egy automobilnak az árán szép házat lehetne vásárolni.

De semmi sem olyan drága, mint a repülőgép. Ezt is csináltathat már magának akárki, ha van hozzá elég pénze. Francziaországban már repülőgép-gyár is van és pedig a Voisin-testvéreké, Páris mellett, Villancourtban. Ennél modernebb gyár csakugyan nincs az egész világon.
A Voisin-testvérek kitünő mechanikusok s akkor szánták rá magukat a repülőgép-gyár megalapítására, a mikor a Wright-testvérek és Santos-Dumont kisérleteinek sikere világszerte nagy feltünést keltett.

A Wright-testvérek már 1905 október 5-ikén nagyszerű rekordot értek el a repülésben: majdnem harmincz kilométernyi utat tettek meg repülőgépükön harmincznyolcz percz és három másodpercz alatt. Egy évvel később a braziliai Santos Dumont ötven méteres repülésével keltett nagy feltünést Párisban és az egész világon. Majd Fahrmann és Delagrange is sikert arattak a találmányaikkal, nem is szólva a német gróf Zeppelinről és kormányozható léghajójáról.

Kivülök még számos feltaláló akadt, a kiknek léghajója vagy repülőgépe szintén figyelmet érdemel. Volt tehát már elég találmány, a mikor a franczia Voisin-testvérek elhatározták, hogy gyárat alapitanak kizáróan a levegő járómüvei számára. Előbb csak kis telepen kezdtek a feltalálók vagy nagy ritkán a gazdag sportemberek által megrendelt gépek gyártását, most azonban már hatalmas gyártelepük van s állandóan több száz munkás foglalatoskodik a repülőgépek gyártásán.

Menjünk most el ebbe az érdekes gyárba s az ott készitett érdekes fényképfelvételek kalauzolásával figyeljük meg: mi módon készitik a repülőgépeket. Nézzünk csak az első nagy képünkre s a gyárnak éppen a közepére jutottunk be. A hatalmas ablakoktól megvilágitott tágas helyiségben éppen egy repülőgép részeinek elkészitésén buzgólkodnak a munkások, a kiket a legügyesebb mechanikusok és fafaragók közül választanak ki.

A kép baloldalán a repülőgép egyik része már készen áll: a vászonnal fedett tetők ezek, a melyek az alája szorult levegő segitségével megakadályozzák a gép lezuhanását. Alatta egy munkás az inditáskor mozgásba hozott levegő-hajtó csavar egyik lapátját faragja. A középen a kormányzásra szükséges levegőhajtó nagy szárnyak közül éppen összeállitotta kettőnek a vázát, a melyeket azután vászonnal fognak bevonni. Odébb a gép testének részeit látjuk, a mint a munkások az összeállításukon dolgoznak.

Még jobban megfigyelhető a gép egyes részeinek gyártása a következő képeken: Itt éppen azt látjuk, hogy a munkások rászegezik a levegőtartó tetők szerkezetére a vásznat. Igen apró szegekkel nagy gonddal dolgoznak. Még jobban megfigyelhető a gép egyes részeinek gyártása a következő képeken: Itt éppen azt látjuk, hogy a munkások rászegezik a levegőtartó tetők szerkezetére a vásznat. Igen apró szegekkel, nagy gonddal dolgoznak. A másik képen a festőket látjuk munkában, a mint a gép fa és vasrészeit bemázolják.

Érdekes az a kép is, a melyiken jól megfigyelhetjük a kormányzásra szükséges, vászonnal fedendő nagy szárnyak vázait. Két munkás éppen a vázak összeállitásán dologzik. Egy másik képen pedig azt látjuk, hogy mi módon állitják össze a szárnyakat nagy csavarrá, mely egyik legfontosabb része a repülőgépnek. E szárnyak ide-oda mozgatásával változtatja a gép irányát a repülő-ember. Egy másik nagy képünkön a gyár egyik tágas helyiségét látjuk, a hol el vannak helyezve a repülőgépnek összeállítására váró részei.

Nagy munkát ad egy-egy gép összeállítása s ilyenkor nemcsak a munkások vesznek részt ebben, hanem a gyár mérnökei is. Hiszen sokszor egy-egy jelentéktelennek látszó géprész helytelen alkalmazásán mulik az egész gép jósága. A legkisebb szeg is pontos számitás után kerül a helyére s az egész gépet az óramü szabatosságával kell összeállitani.

A gyárban rendesen a feltalálók számára készülnek a repülőgépek a kis minták után. A képünkön látható repülőgépet is egy angol feltaláló rendelte meg; a Wright-testvérek rendszere szerint készül ez a gép s a feltaláló azt hiszi, hogy még tökéletesebb lesz amannál. Ez persze csak majd a kisérletek alkalmával derül ki, hiszen száz meg száz feltaláló csalódott már meg a számitásában.

Megtörténhetik az is, hogy valamelyik gazdag sportember megveszi egy-egy a feltalálótól a jogot egy-egy gép készittetésére. Nagyon drága sport ez, mert a legolcsóbb repülőgép is belekerül 37.700 koronába, de a kipróbált találmányok ára még a 125.000 koronát is meghaladja. A kormányozható léghajó előállítása még többe kerül, legalább 150.000 koronába.

A gróf Zeppeliné még ennél is nagyobb összeget emésztett meg s csak maga az a csarnok, a hol a léghajót készitették, 70.000 koronába került. Milliókat költött már Zeppelin a találmányára.

Mint láthatjuk, a repülőgép és a kormányozható léghajó egyelőre nagyon drága jármű s még sokáig kell várnunk arra az időre, a mikor a magyar gazda majd ezt fogja odakiáltani a béresének: „Jóska, hozd ki a szinből a repülőgépet, hadd menjek a tanyára!”