Külföldi nagyobb lapok szenzáczió gyanánt kezdték meg Bakaj Mihály volt orosz rendőrtisztviselő emlékiratainak közlését. A fölötte érdekes közlemények, a melyek folytatólagos czikkekben jelennek meg, drámai leírását adják az orosz titkos rendőrség viselt dolgainak.

Bakajt különben az utóbbi időben ugy emlegették, mint Azev első feljelentőjét. Bevezetésül elmondja Bakaj, hogyan határozta el magát arra, hogy azokat a rémes, undorító cselekedeteket, a melyeket szinte naponta kellett látnia, leleplezze Burizeff forradalmi író előtt, a ki azokról most czikksorozatban számol be.

Varsóban akkor irtózatos dolgok történtek, ugy, hogy Bakaj megundorodott a rendőrszolgálattól. Le akarta leplezni az Okrana üzelmeit, de a rendőrség neszét vette, s Bakajt elfogta. Félévig sinylődött Bakaj a Péter-Pál-erődben, s még bíróság elé sem állították, hanem egyszerüen Szibériába deportálták. Burizeff segítségével azonban sikerült onnan megszöknie.

A „Corriere della Sera” legutóbb érkezett számaiban ebből a czikksorozatból ujabb közleményeket találunk, a melyeket tanulságánál fogva kivonatosan az alábbiakban ismertetünk:

Az orosz rendőrség kebelébe tartozik az ugynevezett Okrana intézmény, a melynek tagjai kizárólag csendőrökből kerültek ki s a mely testületnek nagyobb városokban és titkos rendőrségi hivatalokban kirendeltségei vannak.

Bakaj 1903-ban lépett a varsói Okranába, a melynek 1907-ig volt tagja. A volt orosz rendőrtiszt leleplezi Dimitri Jacovlew ördögi cselekedeteit, a melyekkel Petersont, a varsói rendőrigazgatóság lelkiismeretes és becsületes vezérét el akarta buktatni. Jacovlow ugyanis legott észrevette, hogy a derék rendőrfőnök ébersége miatt nem hajthatja végre amaz alattomos terveit , a melyek révén ő mindenáron emelkedni akart hivatalában.

Az 1905-iki év elején a lengyel szoczialista forradalmi párt terrorista bizottságot szervezett. Az Okrana két titkos rendőre: Schwarz és Aisenlist már kezdettől fogva tagja lett e terrorista bizottságnak.

Jacovlew, a ki csak a külső felügyeleti szolgálatot vezette, az Okrana Gudison nevű tagjával együtt érintkezést tartott fönn a két titkos rendőrkémmel. Ezeket rávették arra, hogy a terroristák terveiről ne Petersont, a ki ugy sem méltányolja eléggé fáradalmaikat, hanem egyenesen őket informálják.

Schwarz és Aisenlist ráállt az alkura, mert az ő czéljuk az volt, hogy minél több jövedelemre tegyenek szert. Jacovlew ezután Gudison társát egyenesen Pétervárra küldte, jelentse Mednikov rendőrparancsnoknak, hogy ő Varsóban titkos fegyvertárat és bombagyárat fedezett föl, kikötötte azonban, hogy Petersont egyáltalán ne vonják bele a játékba.

Az eszme tetszett Mednikovnak s legott Varsóba utazott, a hol Jacovlew és a két agent provoesteur társaságában titkos tanácsot tartott. Elhatározták, hogy Petersont végkép kihagyják a játékból s Mednikov nyomban vasuti igazolványt adott a két titkos rendőrnek, hogy szükség esetén bármikor Pétervárra utazhassanak hozzá jelentéstétel végett.

Peterson, a ki a titkos megállapodásról mit sem tudott, nem érthette, hogy a jelentések nem jutnak el hozzá, noha a forradalmárok mozgalma napról-napra veszedelmesebb alakot kezdett ölteni. Ezek ugyanis már annyira merészkedtek, hogy merényletet merénylet után követtek el, de legkülönösebb a dologban az volt, hogy e merényletek elkövetőit, noha a rendőrség jól ismerte őket, nem fogták el, sőt még csak felügyelet alá sem helyezték.

Ennek egyszerüen az volt a magyarázata, hogy Jacovlew, csakhogy Petersonnak ártson, a felügyeleti szolgálatot teljesen megszüntette. Két czinkostársa: Schwarz és Aisenlist azonban hiába kereste a titkos fegyverraktárt és a bombagyárat, sehogy sem tudta fölfedezni; nem volt tehát ütőkártya a kezében, a melyet Peterson ellenében kijátszhatott volna.

Ekkor az a pokoli ötlete támadt, hogy egyszerüen eltéteti láb alól Petersont. Schwarz és Aisenlist azonban nem hajthatta végre a gyilkosságot, a melynek azt a szinezetet adták volna, hogy a forradalmárok ölték meg a gyülölt rendőrfőnököt, mert a terroristáknak éppenséggel nem volt okuk Petersont halálra ítélni.

Ekkor tehát arra vetemedett Jacovlew, hogy a terroristák előtt a két czinkostársával megrágalmaztatta Petersont, mire ezt a terroristák ugyancsak halálra ítélték. Tőrbe csalta tehát Petersont, de ez a kisérlete nem sikerült.

Mást gondolt tehát a kormányzó, Maximovics tábonok meggyilkolását határozta el, a kit a terroristák halálig gyülöltek s a kinek meggyilkolása biztosan maga után vonta volna Peterson bukását. Csakhogy a kormányzó jól ügyelt magára.

Egyszer azonban mégis sikerült valahogy megtudnia azt az időpontot előre, a mikor Maximovics felesége elé a pályaudvarra hajtat. Két czinkostársa látszólag vállalkozott is a gyilkosságra, de mert eddig Jacovlew az ígért jutalmat különféle ürügyek alatt mindig halasztgatta, végre is megunták a hitegetést és mert kezdték belátni, hogy ők csupán vak eszközül szolgálnak a gonosz ember kezében: egyet gondoltak és – föltárták a puszta valót Peterson előtt.

Peterson Jacovlewet és Gudisont nyomban elfogatta s a megindított nyomozás során mindkettő bünössége bebizonyosodott, sőt Mednikow bűnrészessége is kiderült.

A vizsgálatot erre a belügyminiszterium megbizottja, Makarov, vette át, a ki elrendelte, hogy a foglyokat Pétervárra szállítsák.

A nagy hű-hóval megkezdett eljárásnak azonban furcsa vége lett: Gudison és Jacovlew nemsokára visszanyerte szabadságát; amazt áthelyezték Bakuba, a hol nemsokára épp oly alattomos és galád vállalkozásnak lett a főszeplője, mint a milyen a varsói volt. Talán fölösleges említeni, hogy Mednikovnak még a hajszála sem görbült meg, ellenben Petersont Moszkvába helyezték át.

Második főnököm – beszéli Bakaj – Varsóban Cheviakov alezredes volt, a lodzi csendőrség hajdani parancsnoka. Rátermettsége nem volt erre az állásra, s kinevezését egyedül barátjának, P. Ratchovskynak köszönhette. Cheviakov különben beteges és meglehetősen korlátolt elméjü ember volt.

Első találkozásunk alkalmával a varsói forradalmi állapotok felől kívánt tőlem felvilágosítást, mire jelentettem, hogy a sok elfogatások ellenére, a terroristák mozgalma nem szünik, sőt egyre terjed. Chaviakov azon kezdte, hogy cabinet noir-t létesített. Tudni kell azonban, hogy ez az intézmény általánosan el van terjedve Oroszországban.

Mihelyt valaki forradalmár hirébe keveredik, legott elrendelik levelezéseinek szigoru ellenőrzését. E czélból a postára kirendelt rendőrügynök az illető leveleit lefoglalja, alkalmas módon fölbontja, azokról másolatot készít és jelentést tesz a rendőrségnek. Némely czenzornak jogában áll bírói határozat nélkül egyszerűen lefoglalni valakinek valamennyi levelezését és táviratát.

Nem Cheviakov találta föl tehát ezt az intézményt, de érdekes, hogyan és mily módon élt vele. Peterson idejében soha valakit el nem fogtak még a cabinet noir jelentése alapján; mihelyt azonban Cheviakov került az élre, legott történtek letartóztatások.

Legtöbbje e leveleknek közvetítő személyek nevére van czímezve és az igazi czímzettek csupán a keresztneve van rajta föltüntetve. Megesett azonban, hogy több hasonló keresztnevű ember is akadt egyszerre. Melyiket kell tehát letartóztatni? A mikor egy öreg és egy fiatal ember közt kellett választani, természetesen mindig a fiatal ember került fogságba.

A mikor azonban a hasonló nevű emberek valamennyien körülbelül egyidősek voltak, ilyenkor a rendőrség mindig a külső, leginkább az arczkifejezés szerint indult, s arra tette rá a kezét, a kinek arcza leginkább gyanut keltő volt. Ha pedig valamennyinek gyanus volt az ábrázata, egyszerüen valamennyit letartóztatták, s valameddig a rendőrség az igazi czímzettet ki nem kutatta, valamennyien fogságban maradtak. Elképzelhető, hány ártatlan ember sínylődött ilyképpen a rendőrségi börtönökben.

Cheviakov titkos „munkatársai” közt volt bizonyos Chtchiguelsky nevű ember, a ki a lengyel szoczialista párt egyik munkás-csoportjának volt a tagja. Egy napon ezt az embert Cheviakov dolgozószobájában találtam. Valami tervezett bombamerényletről beszélt, a melyet állítólag május elsején akart végrehajtani néhány fiatal terrorista. Cheviakov kérdésére kijelentette ez az ember, hogy merénylőknek éppen csak a keresztnevüket ismeri; még azt sem tudja, hol laknak.
- Legalább azt kutasd ki, - szólt Cheviakov – hol készítik a bombákat, hogy rajtuk üthessünk. Ha ezt sikerül megtudnod, gazdag jutalomban részesülsz.
Néhány nap mulva Chtchiguelsky jelentette, hogy a merénylők nem találván alkalmas helyet a bombagyártásra, lemondtak a merénylet tervéről.

Azt az ajánlatot tette azonban, hogy majd ő szerez számukra alkalmas helyiséget, s a mikor azok javában müködnek, értesíti a rendőrséget, a mely azután munkában találja őket. Cheviakovnak tetszett az eszme, s nyomban a terv részletes kidolgozásához láttak ketten.

A terv szerint meghatározott napon egy sereg titkos rendőr lepte el ama helyiség környékét, a melyet Chtchiguelsky szerzett a merénylők számára. Az adott jelre a rendőrök körülfogták a kocsiszínben dolgozó forradalmárokat és velük együtt még olyanokat is elfogtak, a kik távol állottak az összeesküvéstől. Csakhogy az egyik ügyetlen titkos rendőr Chtchiguelskyt is elfogta, s a többi merénylővel együtt a rendőrség foglya lett.

A letartóztatás helyén nagymennyiségű robbanó anyagot és egy kész bombát foglalt le a rendőrség. Később az elfogottakat, Chtchiguelsky által megnevezett négy ember kivételével, szabadon bocsátották.
(Folytatjuk.)