Partok mentén, vagy közvetlen közelében, ahol a tenger mélysége nem olyan mély, aránylag könnyü szerrel lehet buvármunkát végezni. De annál nehezebb ez a nyilt tengeren. Most ujabban igen érdekes buvárkészüléket próbáltak ki.

Tudvalevő ugyanis, hogy a buvárok legfeljebb negyven, negyvenöt méternyi mélységre bocsátkozhatnak le a tengerbe. Ezen tul már a viztömeg oly óriási nyomást gyakorol az emberi szervezetre, hogy azt az eddigi készülékek mellett egyetlen egy buvár sem tudja kiállani. Következik ebből, hogy a buvármunka akkor lehet valóban nagysikerü, ha olyan szerkezet áll rendelkezésre, a mely a rengeteg viztömeg lehetetlen nyomását mintegy fel fogja s a buvárnak bizonyos szabad mozgási területet biztosit.

Ezt a czélt szolgálja az a készülék, a melyet most próbáltak ki Vigóban, a hol tudvalevőleg a száz év előtt elsülyedt spanyol „ezüst flotta” kincseit szeretnék felszinre hozni. A készülék egy hatalmas, erős, nagy csónak, a mely összeköttetésben áll egy hajóval. A csónak feneke ugy van készitve, hogy egy három méter széles, rendkivül erős vascső nyulik bele a tengerbe, azonban olykép, hogy viz semmikép sem hatolhat be. Ebbe a csőbe leszáll két buvár. A cső két oldalán, lenn a cső alja mellett vastag átlátszó üvegből és vasból buvárfej nyulik ki, azután vizhatlan, fémpántokkal megerősitett két-két kartömlő.

A buvárok a két fejrészen keresztül erős villanyfény mellett vizsgálják a tenger alját és a kartömlők segélyével igyekeznek az emelődaruk kapcsolóit a felhuzandó tárgyba beilleszteni.