A Magyar Társadalomtudományi-Egyesület szabadiskolája

1909 | December

A társadalomtudományok iránt általános és fokozódó érdeklődés mutatkozik az utolsó esztendők alatt nálunk is. A nagyközönség érezni kezdi, hogy a tudományok ezen köre közvetlenebb kapcsolatban van mindennapi életével, mindennapi életének jelenségeivel és kilátásaival, mint más elméleti disciplinák. Saját környezetünk társadalmi folyamatai és jelenségei mindnyájunkra kihatnak és ez a hatás néha közvetett, de néha egészen közvetlen.

Középiskolai oktatásunk azonban egyelőre még éppen úgy elhanyagolja e szempontokat, mint minden más rendszeres tanulmányprogramm. A fiatal ember, ki az érettségit sikerrel tette le, alaposan és pontosan tanulta meg a fehér és vörös rózsák harczát, otthon van a Tudorok és Stuartok családjában és ismeri XI. Lajos udvari borbélyának nevét is, ámde a keleti kérdésről vagy az angol imperialismusról éppen olyan kevéssé hallott, mint ahogy sohasem emlitették neki Marx vagy Lassalle, lord Palmerston vagy Bismarck nevét.

Az egyetem kissé conservativ szelleme nem alkalmas arra, hogy éppen ezen irányban pótlást végezzen és a fejlődéstörténetben még mindig fontosabbnak tartja a középkori okmányok alapos ismeretét, mint újabb jelenségek rendszeres magyarázatát.

Az érdeklődés a modern tudományosság eredménye iránt azonban folytonosan fejlődik és talán sehol sem fejlődik annyira, mint az egyetemen. Az ifjuság erősen progressiv szelleme belső ellentétben van a maradiságnak még legtiszteletreméltóbb megnyilatkozásaival is. És ezt a progressiv szellemet ügyes agitatorok már esztendők óta következetesen használták fel.

Mivel komoly és elfogulatlan férfiak nem foglalkoztak a társadalomtudományokkal, e tudomány egész köre gazdátlan terület maradt, melyen kedve szerint garázdálkodhattak mindazok, kik erre kedvet vagy hajlandóságot éreztek. A destructiv törekvések, melyek társadalmunkban egyre hangosabbak és követelezőbbek, kitűnő tudományos köntösben kinálták magukat. Az izgató demagogia sociologiai tolvajnyelvet használt, hogy elnémitsa azokat, a kik máskülönben talán szembeszálltak volna vele. A magyar közönség becsületes, haladnivágyó rétegei pedig megdöbbenve nézték ezeket a jelenségeket és kételkedni kezdtek, hogy vajjon mi a nagyobb veszedelem: a régi maradiság-e, vagy ez az újító szellem?

A fogalmi zavarok talán legválságosabb pillanatában azonban akadt néhány bátor, tanult és becsületes tudós, a kik az objectiv felvilágosítás nehéz és fáradságos munkájára vállalkoztak. 1906-ban megalakult a Magyar Társadalomtudományi-Egyesület, azoknak szervezete, kik e tudományt magáért a tudományért művelik, a kik a társadalom törvényei és a nemzeti fejlődés között nem látnak ellentétet és a kik minden szellemi munkának csak akkor tulajdonítanak igazi értéket, ha ez a nemzeti fejlődés szolgálatában áll. Az egyesület helyzete nehéz és kényelmetlen volt.

Két szélsőség harczolt ellen elkeseredett gyűlölettel, a fekete reactiónak éppen annyira gyanús volt, mint a vörös reactiónak, a harczoló socialdemocratia éppen annyira támadta, mint a harczoló klerikalismus. Ám a két oldalról jövő támadások nem tudták műdödését megakasztani és lépésről-lépésre nyerte a teret. Mindazok, a kik a nemzeti fejlődés progressiv irányát óhajtják, tömörülni kezdettek és erősséget találtak abban az igazi culturmunkában, a melyet elvégeztek.

A „Magyar Társadalomtudományi-Egyesület” most döntő fontosságú lépésre határozta el magát és felállította szabadiskoláját mindazok számára, kik a társadalomtudományok és a rokon tudományok iránt érdeklődnek.

Az első félév porgrammja hat tanfolyamot és nyolcz mellékcollegiumot hirdet. Jancsó Benedek „Bevezetés a sociologiába”; Apáthy István „A fejlődés törvénye és a társadalom”; Farkas Pál „A socializmus történeti fejlődése”; Hornyánszky Gyula „A történelem elmélete”; Heller Farkas „A társadalmi gazdaságtan” és Imre Sándor „Socialpaedagogia” czimen tartják meg a hat előadásból álló tanfolyamokat, mig Gárdonyi Albert, Angyal Pál, Vári Rezső, Palágyi Menyhért, Négyessy László, Sebestyén Gyula, Szemenyei Kornél és Gorka Sándor három-három előadásban különböző részletkérdéseket ismertetnek.

E részletkérdések: a származástan főbb kérdései, a socialis biztositás, etnographia és sociologia, a demokratikus eszmék fejlődése a XIX-ik század magyar irodalmában, a nemzeti eszme bölcselete, a philologia és a sociologia viszonya, a büntetőjog és a sociologia viszonya és a magyar jobbágyság története. Valamennyi előadást a központi egyetemen tartják meg este ½ 6 és ½ 8 óta között tehát olyan időben, amikor úgy az egyetemi ifjúság, mint a nagyközönség legjobban ráér.

Ha végigolvassuk e programmot, úgy a tárgyakat, mint az előadókat, konstatálnunk kell, hogy a szabadtanitás terén alig képzelhetünk jobb és komolyabb alkotást, mint a „Magyar Társadalomtudományi-Egyesület”-nek ezen munkáját. Az elfogulatlan tudomány végre megtalálta a maga hivatott szervezetét. A társadalomtudományok nyilvános és rendszeres művelés nem lesz többé minden politikai szélsőség, minden társadalmi ambitio és minden egyéni gyűlölség kész prédája, hanem ki fogja elégiteni azok várakozását és érdeklődését, akik a jövő nemzedéket komoly munkára és komoly gondolkodásra akarják tanítani.

Az egyetemi oktatás megkapja azt a kiegészitését, a melyre feltétlenül szükség van, de a mely csak akkor tud a szükségletnek eleget tenni, ha egyetemi szinvonalán áll. A nagyközönség érdeklődése pedig szerencsés és bőséges kielégítést fog találni mindezen studiumokban, melyekről eddig vagy egyáltalában nem informálták vagy túlságosan egyoldalúlag és hamis irányban informálták.

Az új intézmény legnagyobb jelentőségét azonban abban látjuk, hogy a jóhiszemű társadalomtudomány magyar fejlődésében nevezetes új korszak kezdődik. Az elméleti munka kapcsolatot kapott azokkal, a kik maguk még nem tudnak alkotni, csak recipiálni.Kivánatos, hogy az új nemzedékek ne lássák hazafiságábank e nemzetiszinű frázisokat, ám ne lássanak nyugati culturát a nemzetközi a nemzetközi frázisokban sem. Kivánatos, hogy mindaz a szédelgés, a mit magyar hagyományok és európai műveltség nevében mindkét oldalról űztek és űznek, eltünjön egy harmadik irány előtt, a mely nem frázisokkal, hanem szeretettel és munkával viszi az igazi magyar fejlődést az igazi nyugati cultura magaslatra.

A tudomány elfogulatlan terjesztése világosságot jelent és a teljes világosság nem tűri meg azokat a mesterkedéseket, a melyek csak a homályban nőhetnek és erősödhetnek. Ehhez a világosságot terjesztő munkához szívből szerencsét kivánunk az új intézményeknek. Ne térjen el soha önmaga által kijelölt útjáról. A ki nem csatlakozik a szélsőségekhez, a ki nem rikoltoz útszéli jelszavakat, annak ma nehéz helyzete van nálunk. Azt megtámadják jobbról és megtámadják balról, meggyanusítják és elkedvtelenítik.

Mindegy. Ha nehéz, ha fáradságos, ha szürke és örömtelen is az a munka, a mely csak a becsületes nemzeti fejlődés érdekeit tartja szem előtt, mégis jó, mégis hasznos, mégis szükséges munka. És ez a tudat adjon erőt azoknak, a kik vállakoztak reá.

Neutralis

Megosztás:

„A tudomány elfogulatlan terjesztése”

Kántor Judit

A századforduló magyar szociológiája

Az 1900-as évek elején az újságokból szinte teljesen kimaradtak a társadalomtudományokról, ezen belül a szociológiáról szóló híradások. Ez nem azt jelentette, hogy nem is történt semmi érdemleges; sokkal inkább azt, hogy ezen tudományok pillanatnyi állapota, még csak alakulóban lévő gyakorlati jellege nem felelt meg az olvasók praktikumra irányuló elvárásainak.

Pedig a kiegyezés után egyre intenzívebbé vált a társadalomtudományi érdeklődés, ezen belül is az evolucionizmussal és a szociáldarwinizmussal összakapcsolódó pozitivista elméletek erősödtek meg. Hozzájárult ehhez a változáshoz a statisztikai szemlélet megerősödése – erről korábban már volt szó.

Érdekes kettősség volt ekkoriban megfigyelhető. 1900-ban létrejött a Huszadik Század, a szociológia első magyarországi fóruma, köré szerveződött a Társadalomtudományi Társaság (1901). Azt jelenti ez, hogy közel nyolc évvel korábban intézményesült hazánkban a szociológia, mint például Ausztriában vagy Németországban, ahol pedig az ezirányú gondolkodásnak komoly hagyományai voltak.

Ugyanakkor az egyetemeken még nem folyt ilyen jellegű oktatás, csak a joghallgatók részesültek valamiféle szociológiai képzésben.

Vajon mi volt az oka ennek a kettősségnek?

Mivel a szociológia igen korán intézményesült, korán rákényszerült arra is, hogy „meghatározza önmagát”. Ezzel a problémával már a Társaság alakuló ülésén szembekerültek – a későbbiekben is meghatározó két irányzat már ekkor összecsapott. Kenedi Géza amellett kardoskodott, hogy a Társaság tevékenységébe integrálni kell a „társadalmi lélektant, erkölcstant, jogbölcseletet, demográfiát, statisztikát, kriminológiát és gyakorlati szociálpolitikát”.

Pikler Gyula nem fogadta el ezt az elképzelést, szerinte ezek a tudományok „nem rokontudományai a szociológiának, hanem benne foglaltatnak”, helyette a szociológia „kulcstudomány” jellegét kívánta az alapszabályban megfogalmazni .

Végül ez utóbbi felfogás „győzött” és ezzel évekre meghatározta a magyar szociológiát.

Egyrészt azzal, hogy részben éppen e definíció miatt szorult ki az egyetemi oktatásból, annak ellenére, hogy művelői határozottan kiálltak e tudomány oktatásban való létjogosultsága mellett . Az egyetemek szerint viszont – éppen „kulcstudományként” való meghatározása miatt – „polgári foglalkozásban nem azonosítható”, művelői „egyetemes üdvtanként” fogják fel, ebben a formában pedig az egyetemi oktatásba nem való.

De nem csak ezzel nyomta rá bélyegét a definiálás a hazai szociológia első évtizedére. Mivel igen korán rögzítették a szociológia fogalmának értemezését, ez nehezebben változott nálunk, mint ahol jópár évvel később, már az újabb kutatások tükrében határozták meg. Ez és az egyetemi szellemiség hiánya is hozzájárult a magyar szociológia időleges becsontosodásához.

Mit is jelent ez pontosabban? A Társaság megalakulásakor három meghatározó egyénisége volt e tudománynak. Pulszky Ágost az evolúciós társadalom- és államtudomány, Méray-Horváth Károly az organikus szemlélet, Pikler Gyula pedig a belátásos társadalomelmélet híve volt.

Mindhárom meghatározó elméleti paradigma az előző században gyökerezett, miközben nemzetközi szinten már egyre inkább a kantiánizmus és a pozitivizmus térhódítása volt megfigyelhető. Az első néhány évben az előbbiekben már említett „definíciós – hatás” konzerválta a lassan idejétmúlt szemléleteket; a későbbiekben a politikai helyzet.

A Huszadik Század és a Társadalomtudományi Társaság tagjai között is sok volt a jogi végzettségű tudós, ezért nagy volt politikai érzékenységük is; elsősorban politikai alternatívában gondolkodtak. Nagyon valószínű, hogy pár év után kialakult volna a „társadalomtudományi professzionalizmus”, de akkor már a politikai helyzet nem kedvezett ennek.

A Széll-kormány bukásával a belpolitikai helyzet instabillá vált és a dualizmus rendszere is megingani látszott. A szellemi élet – és elit – a politikai erővonalak mentén megosztottá vált és a tudományos publicisztikába is egyre inkább bekerült a politika.

A „tiszta tudomány” hívei meginogtak, többen vissza is vonultak a társadalomtudományi diskurzustól. Ez az illúzióvesztés érezhető volt a szociológia intézményein és a hozzá kapcsolódó orgánumokon is. A Huszadik Században 1903 után már nem folyt olyan társadalomelméleti vita, ami szélesebb érdeklődésre tarthatott volna számot. 1905-06-ban ugyan figyelemmel kísérhettük Méray-Horváth és Somló polémiáját, de ez kimerült néhány pengeváltásban.

Mielőtt véget ért volna a század első évtizede, a Huszadik Századdal szemben kialakult a „vasárnaposok” (Vasánapi Újság) köre, akiknek újfajta szemléletmódja már a „modern” szellemtudományi orientációt jelentette.

Évekig tartó viták után 1906. augusztusában a mérsékeltek és a keresztény nemzeti csoportok kiváltak a Társadalomtudományi Társaságból és megalakították a Magyar Társadalomtudományi Egyesületet. Ezzel hivatalosan is kettészakadt a magyar szociológiai gondolkodás; a Huszadik Század és a Társadalomtudományi Társaság elsősorban a baloldali értelmiségi gondolkodás, a szocialista és szociálliberális értelmiségi elit fórumává vált.

„A tudomány elfogulatlan terjesztése”, amit a cikk az egyetlen követendő útként éltet, nem más tehát, mint a Huszadik Századdal (és gondolatvilágval) szembehelyezkedő „új társadalomtudomány” irányvonala.