Akármint tiszteljük és becsüljük a Budapesti Athletikai Klub sportmüködését és bármennyi komolyságot tételezünk is fel e derék egyesületről, ezuttal mégis olyan hiradással lepte meg a nyilvánosságot, mely nem annyira lényegének mint inkább csillogó tartalmánál fogva tagadhatatlanul némi derültséget fakasztott a sportviszonyokban tájékozott olvasók ajkán.

A BAK. – valószínűleg – október 3-án „Marathoni futás”-t rendez melynek feltételeit „…német, franczia, angol, olasz, svéd nyelvekre lefordítva, elküldi, ugy a kontinens, mint a brit szigetország, nemkülönben Amerikai és Afrika klubjainak is….(Hát Ausztrália hol maradt? Még meg lesz sértve, hogy a BAK megfeledkezett róla!) „…Biztosra vehető tehát, (igenis „biztosra”) hogy a fényesen díjazott versenyt az összes hirnevesebb marathoni futók fel fogják keresni….”

Így szól a gyönyörü szövegü kommüniké, melyben, nekünk, szegény laikusoknak „beadatott”, hogy ősszel a BAK. mesés és világrengető versenyén, szerencsénk lesz esetleg Dorando-hoz, Hayes-hez és a többi „marathoni” kitünőséghez, akiknek csak a szimpla nevük ezer és ezer számra ki fogja vonzani a BAK. versenyére a belépődíjat fizető nagy közönséget.

Hát kérem igazán tiszteljük és becsüljük a BAK. törekvéseit és távol áll tőlünk, hogy a BAK.-ot megbántsuk vagy müködését guny tárgyává tegyük, de magának a BAK.-nak érdekében reá kell mutatnunk arra, hogy ámbár kétségtelen, hogy egy u. n. „Marathoni futás” igen nagy bevételi attrakczió, de ma már amatőr „marathoni futó” alig van és ha van is, az egy sem rekrutálódik azokból a „hírességekből” akikre a BAK. kommünikéje leplezetlenül céloz.

„Az összes hírnevesebb marathoni futók” – mint a gyönyörü kommüniké mondja, - ma mindannyian pénzdíjakért futják csak a fárasztó marathoni távot. Ilyen körülmények között a BAK.-nak „fényes díjazás” alatt legkevesebb 15-20.000 korona pénzdíjat kell elérnie, hogy a „hírnevesebb marathoni futók” valamelyikét Budapestre csábíthassa, ami ugy hisszük kizárt dolog, mert ha a BAK.-nak volna 20.000 koronája, bizton nem fektetné bele azt egy „Marathoni futás” kétes gyönyöreibe.

A BAK.-nak ez az amerikai izü reklámcsinálása ellenkezik az atletika és különösen a nálunk kultivált testnevelési atletika érdemeivel. Köztudomásu, hogy különösen a tavalyi londoni olimpiász óta, az illetékes tényezők máris azon vannak, hogy a nemzetközi olimpiászok programmjából ezt a szervezetet rongáló atletikai számot kiküszöböljék és csak az atheni görög olimpiászon rendezzék e hosszu távversenyt, mert Athénben helyhez kötött hagyományok füződnek hozzá ezen nem is legitim atletikai versenyszámhoz.

Amidőn tehát az amatőr atletikai nemzetközi vonatkozásaiban a „Marathoni futás” elejtéséről tanakodnak, azon alapos indoklással, hogy egy 40-50 kilométeres távverseny az emberi szervezetet nemhogy tökéletesíti, hanem tönkre teszi (hiszen már az első marathoni futó is kilehelte lelkét a czélban) és a távfutásnak ez a neme, a versenynek erőltetett volta mellett, a tréninget tartó atléták testi erejét károsan befolyásolja és felettébb megviseli: akkor egy kizárólagosan amatőr szellemben müködő sporttestületnek semmiféle sportbeli érdeke nem lehet, hogy nálunk, ahol a marathoni futásnak (daczára a régebben elért becses sikernek) eddig talaja abszolút nem volt, - ilyen jólehet a nézőre idegizgató, de az emberi szervezetre kártékony hatásu atletikai „Kraftproduktion”-t rendezzen. E téren engedjük át nyugodtan az elsőséget Amerikának, amelynek több a pénze ugyan és mindenesetre több üzleti, mint a sportérzéke is.