A szepességiek most tartott kongresszusa megállapította azt a szomoru tényt, hogy a hazafias érzéséről ismert szepesi németségnek a lélekszáma napról-napra kevesbedik. 1869-ben még hatvanegyezer német anyanyelvű polgár lakott a Szepességen, 1900-ban pedig a számuk nem érte el a negyvenkét ezeret. Igaz ugyan, hogy ezalatt igen sokan költöztek le a magyarlakta vidékre s ott beleolvadtak a magyar társadalomba.

A Szepességnek megvan az az eléggé nem méltányolható érdeme, hogy fiai közül igen sok a tudományos pályára lép. A tanári pályán aránylag igen nagy számban vannak szepesiek, ugyszintén sok közülük az orvos, meg a mérnök. Ujabb időben a bankhivatalokban is nagy számmal vannak képviselve. Ezek elvesznek a Szepességre nézve, de nem vesznek el az országra, s növelik a magyarság erejét.

De a megfogyatkozásnak ez csak egy részét teszi. A baj azért megvan, s nemcsak abban áll, hogy a németajkú szepesiek száma fogy, hanem abban is, hogy a kevésbbé művelt és a kevésbbé hazafias tótságnak a száma ezzel kapcsolatban egyre növekedik. Ugy olvassuk, hogy a Magura völgyein leereszkedő tótság elözönli a német lakta helyeket, s elfoglalja a régi birtokosok földjeit.

Sajnálatra méltó jelenség, de nem példa nélkül való. Hasonló valami egész Németországban századok óta észlelhető. A hegyi nép szaporább, mint a sikokon lakó, a falusi szaporább mint a városi. A német városokban, hol évszázadok óta vezetnek a lakosságról lajstromokat, régen észrevették már, hogy egy-egy nagyvárosnak bizonyos idő multán minden patriczius családja kihal, s a hegyes vidékről leözönlő falusi családok foglolják el a helyöket.

Persze idők folyamán elvárosiasodnak, később pedig elpusztulnak ezek az uj családok is, hogy aztán még ujabbak foglalják el helyöket. Csakhogy Németországban az, a ki a pusztuló német helyébe lép: maga is német (Noha más alkatu a koponyája.)

De a mi Szepességünkőn a német helyét tót foglalja el. A baj tehát amott igen csekély, nálunk igen nagy. Ám ebből nem az következik, hogy a nagyobb baj nagyobb panaszokat váltson ki a hazafiai keblekből. A mi természetszerűleg megy, annak bajos lenne útjába mesterséges akadályokat állítani. Nem arra kell törekedni, hogy a tótság alá ne özönöljön a Maguráról, hanem arra, hogy ez a tótság ép oly hazafiassá váljék lelkében és egész felfogásában, mint a minő az a német elem, a melynek helyét elfoglalja.