A nyolcvanas évek elején történt, hogy az akkori vallás- és közoktatásügyi miniszter, Trefort Ágoston, idegenben élő kiváló művészünket, Benczúr Gyulát, a müncheni akadémiáról haza hívta és egy újonnan felállított művészi felsőiskola élére állította. Benczúr minden kecsegtető kilátások nélkül ott hagyta dicsősége színterét és hazaköltözött Budapestre.

Követték azon művészek is, a kiket az ő kialakuló művészi egyénisége körébe hódított. Rövid pár esztendő alatt felépült Budapest főváros áldozatkészséges támogatásával a Bajza-utcza művésznegyede. A szerény műtermekben szorgalmas munka folyik és a régi Andrássy-úti Műcsarnok kiállításain új tehetségek nevei tűnnek fel az ismeretlenség homályából.

Benczúr Gyula kitartó munkásságát a siker koronázza. Az úttörés nehéz munkájában pedig igen szerény körülményekkel kellett egyelőre megelégednie. Abban az időben a kormány nagyon keveset juttatott a képzőművészetek támogatására. Nem voltak meczénások. Csak a kissebb méretű és árú műtárgyak találtak néha vevőre.

Tizenöt esztendei vajúdás után végre javulnak a körülmények és a kormány maga tekintélyes összeget utal ki a közoktatásügyi miniszter kezeihez a czélból, hogy az ujonnan épülő Szépművészeti Múzeum számára megszerezhesse a kiválóbb műtermékeket.

A megrendelésekkel elhalmozott művészek munkásságáról beszámol az ezredévi kiállítás új Műcsarnoka. Új nevek, új tehetségek kerültek a nyilvánosság elé. A kormánynak azon dicséretre méltó fáradozása, hogy történelmi festményekben örökittesse meg az elmúlt ezer esztendő dicsőséges korszakait, sajnos azonban ez nem sikerült. Alig három-négy művészi alkotás akadt az elkészült megrendelések között, mely kielégítette a várakozásokat. Ezek is kisebb igényű történelmi epizód-megörökítések voltak.

A lezajlott ezredévi ünnepségek azonban annyi festői jelenetet tártak elő, hogy önként kinálkozott az alkalom, ezek valamelyikét egy nagyobb szabású műben megörökíttetni. Régi igazság, hogy a legjobb történelmi festmény mindig az, a mely a cselekmény korában, közvetlen szemtanu kezétől származik.

Szmercsányi Miklóstól, a művészi ügyek ez idei vezetőjétől eredt az eszme, hogy az országgyűlés két házának hódolatát királyunk előtt, meg kell örökíttetni. Wlassics Gyula akkori miniszter magáévá tette a kitűnő eszmét, rövid idő alatt kieszközölvén a kormány többi férfiainak egyhangú hozzájárulását.

Ennek a nagyszabású műnek kivitelét Benczúr Gyulára bízták. Benczúr művészetét ugyanis alig néhány alkotás képviseli Szépművészeti Múzeumunkban.