Hol vannak azok a szép idők, mikor még a „frizura” meghatározta némileg egy nő korát és helyzetét. Lánykák, szép lecsüngő „czopf”-fal, vagy koszoru alakban feltűzött hajjal, megdobogtatták minden diák szivét.

Anyáink siettek simára lefésülni hajukat, félve attól, hogy a czopf már nagyon fiatalos nékik. De ma!...”Soppe” sopp – ma már a csitri kis lányok is tudják, mi a sopp! Hát még, a ki divatosan akar fésülködni, az a sok idegen elnevezéstől is olyan nagy fejet kap, hogy ilyet még a görög, de még a franczia nők sem viseltek.

Vegyük csak sorra ondolálni, bandeau, „doppeldreher”, toupérozni, hamis frizette, crepelni, stb. stb. És akárki, akármit mond, még sem szépek ezek a nagy, hihetetlenül nagy frizurák. Természetellenesek, vadak hajdíszét juttatják az eszünkbe.

Ámbár lehet, hogy nincs igazunk, ha az egyszerűségért rajongunk, ám ítéljék meg olvasóink – jobban mondva olvasónőink. És a szabály itt is csak az, mint minden divatos holminál: a szépnek akármi jóláll, csak a kevésbé szépnek kell ugy öltözködni, kell olyan frizurát választani, a mi kiemeli az előnyeit és eltakarja a hibáit.

És mégis – miért törődnek inkább a szépek a divattal?