Szini Gyulát méltán tartja a kritika és az irodalmi közvélemény a fiatal sorban dolgozó novellisták egyik legkülönbikének; új kötetével, mely tulajdonkép első érdemleges könyve, jelentékenyen megerősítette azt az irodalmi poziczióját, melyet a lapokban megjelent novelláival szerzett. Nagyon finom berendezésű lélek, felfog minden parányi rezzenést, a mely akár a külvilágból, akár önmagából érinti s az ilyen apró rezgések eredőjéből lesz a novellája.

Erősen lirai jellegű. Mint a mai fiatalok mind, lírájának alaphangja az élet brutálisaitól való félelem. Szenvedélyesen érdekli az élet. De a mint érintkezésbe jut vele, fölszisszen, mint a kit skorpiók csíptek meg. Az életnek nagy átváltozása, a halál rejtelmes árnyakkal borítja be gondolkodását és a kötetnek körülbelül legjobb novelláját sugallja neki. ( A sárga batár) Líraisága azonban nem nyilvánul közvetlenül, vagy symbolumokba van összefogva, vagy a szavak, jelenetek, alakok mögött vonúl meg; értő szem azonban mindig kiérzi.

Szereti a stilizált formákat és embereket, az egyszerűsített vonalakkal való rajzot, bár alkalom adtán tud gazdagon, erősen árnyalni is. Stilizáló hajlama vezette a Biedermeyer-képek cziklusának megirására, - ez a cziklus érdekes, bár nem minden részében egyforma értékű kisérlet egy külsőségeiben mostanában föléledező, lelkében azonban örökre letűnt kor ujjáélesztésére.

Gondolkodása szinére, érdeklődéseinek tárgyaira, a valósággal szemben való állásfoglalására azok közé tartozik, a kiket egy most divatos szóval intellektuálisoknak szoktak mondani: néha feltörő szkepticzizmusa erős érzékenységet takar, az embereknek nem az akcziói érdeklik, hanem érzései és mozdulatai, a dolgokat nem kritikailag értékelni, hanem megérteni igyekszik.

Sokat tanult, sokat olvasott, sokat látott, mégse papiros-ízű, mert mindent önmagán keresztül ad. Egy kicsit eszthéta, a mi az intellektuálisoknál gyakori eset, a realitásokat nem a maguk mivoltában, hanem a lélekre való reflektálódásukban fogja fel. Technikáját is maga csinálta, látjuk annak nyomait, hogy sokat és sokaktól tanult, mégis megmarad az egyéni bélyege.

A mesét nem kerekíti ki, az olvasóval együtt csinálja meg, néha csak belsőleg fejezi be, külső befejezését rábízza az olvasóra. Könyve abban a ritka örömben részesíti, hogy olvasása közben, szinte a szemünk láttára nőtt meg előttünk egy kész, érett és minden tekintetben figyelemreméltó író.