Baromfitenyésztésünk bajairól

1908 | November

Újabb időben tenyésztőink, a nagyobbak úgy mint a kisebbek, folyton kisérleteznek a jobb külföldi baromfi fajtákkal, s a kisérleteknek igen sok helyütt szép eredménye van nemcsak egy újabb fajta esetleges előállását tekintve, de a vérfelfrissités szempontjából is. Bár némelyek a külföldi fajtákkal való jóformán ötletszerű kisérletezésének viszont ellene szólnak, s jobbnak tartják tenyésztési czéljainkra a minálunk rendesen előforduló fajtákat.

Ehez a kérdéshez helyesen szól hozzá Solymosi Károly a Szárnyasaink czímű baromfitenyésztési szaklapban.
A dolgot azon kezdjük, írja Solymosi, hogy mi „magyar fajtájú” baromfit, miután ilyen nem létezik, eddig nem ismerünk. A ki ismeri hazánk baromfiállományát és tudja a „fajta” fogalmát, az kénytelen nekünk ebben igazat adni.

Tagadhatatlan, hogy van magyar fajtájú lovunk szarvasmarhánk, juhunk, sertésünk. De mindezek aztán fajták is. Leírható tulajdonaik, kellemük stb. és általánosságban rá is fog ezen leírás a fajta minden egyedére illeni.

Sajnos, de nem így állunk ezen dologgal a baromfiakat illetőleg.
Részletesebb magyarázattal nem nyújtjuk ezen kérdés fejtését hosszabbra, csak anyit jegyezünk meg és ezt már határozottan ki merjük mondani, hogy: magyar fajtájú baromfi nem létezik. A mi közönséges baromfiállományunk nem magyar: mert tökéletesen hasonló minőségben és alakban az egész baromfitenyésztő világban, hol oly primitiv módon üzik a baromfitenyésztést, mint eddig nálunk, így tehát ép oly jogosan mondható ez német, cseh, stb. fajtának mint magyarnak; nem fajta, mert nélkülözi a fajtafogalomnak minden egyes legkisebb részét.

A mi hazai baromfianyagunkra tehát csak egy név illeszthető és ez a „közönséges” .
Hogy ez a „közönséges” baromfianyag mennyire felel meg a czélnak, csakis azon ténynyel felelünk, a mit talán valamennyien tudunk, hogy e téren t.i. évtizedeken át vérfertőző tenyésztést űzünk. Mi a vérfertőző tenyésztés?

Vérfertőző tenyésztésnek nevezzük a rokontenyésztés azon módját, mikor az apa leányával, az anya fiával és a testvér a testvérrel hozatik házassági viszonyba.

Mi a fertőző tenyésztésnek következménye?
Az általános tenyésztéstan erre következőleg felel: „A bajok, hátrányok, melyek a vérfertőző tenyésztést követni szokták, kezdetben a szervezet túlfinomodása, de ehhez csakhamar betegeskedések s egyéb mizériák csatlakoznak, többnyire a következő sorrendben:
a) csökken a szaporaság;
b) az utódok hova-tovább satnyábbak;
c) e miatt fejlésben visszamaradók;
d) sokféle betegséghez fogékonyabbak;
e) az elhullási százalék nagy köztük.

Ezzel talán megfeleltünk először arra, hogy a mi közönséges baromfianyagunk nem magyar, másodszor nem fajta, harmadszor, hogy a mostani kereskedelmi viszonyok között jó nem lehet.

Mi hazai közönséges baromfiállományunknak más előnyöket nem tulajdonítunk, mint hogy a természeti kiválás következtében jobban hozzászokott a nyomorúsághoz, a koplaláshoz, a piszkos vízhez, a ronda ólhoz és ennek férgeihez, úgy, mint a havasi szegény tót a krumplihoz, vagy az oláh a kukoriczakenyérhez.

A ki okszerű baromfitenyésztéssel kiván foglalkozni, arról talán feltételezhető, hogy nem a fenti előnyök használásával akar dolgozni; így ennek kezében csakis jó anyag, nemes telivér, vagy alkalmas keresztezés fog kellően fizetni.

Téves dolog a haszon-baromfi fajtákat papagályoknak képzelni.
Ezek tényleg sokkal hasznosabbak a közönségeseknél. Eddig csak egyet hibáztunk el rendesen, tudniillik azt, hogy az akklímátizálással sohasem gondoltunk. Sok tenyésztő, főleg külföldön, fajbeli állatait, hogy azok kellően kifejlődhessenek, rendesen kiváltságos módon eteti és ezt nagyon helyesen is teszi, mert azokban íly módon sokkal értékesebb és kelendőbb piaczi czikkeket nevel.

Ha ezen állatok aztán birtokunkba kerülnek, az eredetitől különböző, teljesen más viszonyok közé jutnak, természetes, hogy szereplésüket azon kezdik, hogy beadják a kulcsot. Nem fognak tudni az idegen vízzel és koszttal egykönnyen megbarátkozni, így szomorúak, kedvtelenek, betegek is lehetnek és tetejébe még el is pusztulhatnak.

És mi erre mit teszünk, mi rögtön készen vagyunk a véleménnyel:
a fajállatok nem érnek semmit, hazugság a dicséretük, kaliczkába valók: papagályok. A magyarfajta jó, ez nem kényes. Mellesleg legyen mondva, ha ugyanazon helyről, honnan a nemes állatokat kaptuk, egy ilyen magyarfajta (?) törzset is hozatnánk, ezzel nem járnánk még egy gondolattal sem jobban. A hely, víz, takarmány és kezelés-változást minden átmenet nélkül ez is éppen úgy – ha jobban nem – megsínylené.

Holott, ha ott kezdenők a dolgot, hogy a küldőt kikérdenők, mivel etetett és hogyan kezelte eladott állatait, ennek alapján átmenetet csinálunk a mi viszonyainkhoz; kevesebb lenne a hozatott állatokban a veszteség. A hozatott tojások útján nevelt fajbeli baromfiak ezen tekintetben előnyben vannak, mert itt a kis csibe mindjárt a mi viszonyaink között próbálkozik meg az élettel s ha bele tud alkalmazkodni, akkor tisztességesen meg is felel a beléhelyezett várakozásnak.

Nem azért vagyunk mi közönséges baromfiállományunk tisztán való tenyésztésének határozott ellenzői, mert azon nem ritkán tapasztalható hibában szenvedünk, hogy a mi hazai az nem lehet jó. Nem futunk mi esze-veszetten a külföld után!

Mi a baromfitenyésztés terén teljesen internationalis elveket vallunk.
A czélszerűt szivesen átvesszük és alkalmazzuk, bárhonnan származott legyen is az s a mi káros vagy legalábbis nem alkalmas, annak hadat üzenünk, ha mindjárt magyar is.