A míg iskolai önképzőkörök, ifjusági ünnepek lesznek, addig mindig divatban lesz a versszavalás is, a melyet ugyan elég rosz hírbe hozott a sok rosz szavaló, de azért tagadhatatlanul a verses költészet megértésének és megértetésének igen alkalmas módja.

A ki valaha fiatal korában szeretett szavalni, az mind emlékezhetik rá, mint villant meg benne nem egyszer váratlanul a pillanatnyi elragadtatás hevében a szavalt költemény egy-egy szépsége, mint alakul ki benne lassankint mind jobban a költemény költői tartalma s mint jutott ezzel közelebb általában a költészet megértéséhez.

Jól szavalni persze nem tanulhat meg mindenki s a jó szavalásra legjobb mester maga a költő, utána pedig a jó példa. Harmadsorban azonban jó szolgálatokat tehet egy értelmesen csinált szavaló-könyv is. Ilyet állított most össze Vende Ernő. Helyesen az értelmes, korrekt beszédből indul ki, hangtani alapokról s így fejti ki aztán a szavalásra való szabályait.

Tanácsaiban, fejtegetéseiben akad fölösleges pedantéria, de általában véve sok tekintetben hasznát veheti különösen a szavalást kedvelő diák- nép. Nem ártott volna azonban arról is szólani valamit, hogy mit szavaljanak ifjaink, hogy ne csak mindig azt a néhány sablonossá vált költeményt sanyargassák, a melyek szavalása szinte tradíczióképen száll nemzedékről nemzedékre, hanem legyen a szavalás is egyik eszköze a magyar költészet mélyrehatóbb, bensőbb megismerésének.