A haldokló saison utolsó erőfeszitése a Nemzeti Szalon grafikai és tavaszi kiállítása. Pedig kár, hogy ennyire kiszorult a kiállítási idényből; megérdemel volna valamivel „ roszabb” időt is, mikor kevésbbé csábító odakünn a napsugár s az orgonabokrok mámorító illata. Májusban a papirra vetített természet már nem igen bír versenyezni a szabad természettel – a grafika pedig épen nem.

Közönségünknek amúgy is vajmi kicsiny az érdeklődése e nemes és nálunk kissé érdemetlenül el is hanyagolt művészet iránt, úgy, hogy az államnak kell pótolnia a társadalom részvétlenségből fakadó mulasztásait. Nem is dicsérhetjük eléggé a kultuszkormányt, hogy díjak kitűzésével ösztönzi művészeinket, a grafika ápolására s erkölcsi kitüntetéssel, sőt anyagi jutalmazással is igyekszik kárpótolni azokat, kik az ecset helyett a czeruza, toll, kréta, vagy rézkarcz felé fordítják figyelmüket.

Az idén immár ötödször hirdet pályázatot a kultuszminisztérium grafikai díjakra s a legváltozatosabb grafikai munkákat kívánja cserébe az 500 koronás díjakért. Van díj alakrajzra, tájrajzra, a könyv természetéhez alkalmazkodó rajzra ( illusztráczióra ), eredeti metszetre, karczra, kőnyomatra, vagy a grafikai művészet egyéb fajára és végül vízfestményre.

A pályázatok minden évben sikerrel is jártak, s legjelesebb művészeink sorra vitték el a kitüntetést. Glatz Oszkár, Major Jenő, Nagy Sándor, Rauscher Lajos, Edei Illés Aladár, Tull Ödön, Olgyay Viktor, Barta Ernő, Chabada Béla, Pravotinszky Lajos, Conrad Gyula, Székely Árpád: ezek az eddig díjazottak, a legtöbb köztük ismételten is megkapta a koszorút. S ha nézzük az idei munkákat, fel kell hogy tűnjék: a legtöbb és jobbára a legkiválóbb munkákat is megint ezek a művészek küldték a kiállításra.