Vörösmarty Géza költeményei. A Zalán futása szerzőjének egyik rokona, Vörösmarty Géza, talán a nagy költő példáján is lelkesülve, egy kötet verset adott ki. A csinosan kiállított kötethez Endrődi Sándor irt előszót, a melyből megtudjuk, hogy a versek szerzője valamikor versíró munkatársa volt Jókai Üstökös-ének, később vasúti tisztviselő lett, de súlyos betegeskedése időnap előtt nyugdíjba kényszerítette. Azóta küzdve kórral, csendes visszavonultságban tölti napjait.

De lelkének férfias erélye és kedélyének gyöngéd érzelmessége nem hagyták teljesen vigasztalanúl. Magányos óráiban, mintegy unalom- és gondűzőül, a költészethez fordult s egy-egy dallal enyhített keservein....Nem nagy dolgokról van szó. Csak olyan dalokról, melyek „ önként fakadnak fel a szívből, mint szemből a könnypatak „ s melyeket egy szenvedéstől meggyötört, de az élet örömei iránt is fogékony ember, hol tisztábban, hol bágyadtabban ver ki hangszeréből.

Meleg, érző lélek maga kedvteléséből kigondolt munkája. Ezzel a jellemzéssel állít minket Endrődi Sándor, az előszó irója, arra a helyes szempontra, melyből a kis kötetben levő verseket olvasni kell. S ha meggondoljuk, hogy ezeket a hazafias, néha komolyan elmerengő, néha játszian tréfás verseket egy nagyon sokat szenvedett, beteg ember írta, csodálnunk kell azt a férfias nyugalmat, azt a békés belenyugvást, melylyel szenvedéseit tűri s azt a lelki erőt, hogy nem engedte át magát az elkeseredésnek s a sivár közönynek minden iránt, a mi szép és nemes.